Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Timaffy L.: Családi közösségtől a szocialista közösségig. II.

így mondják el: „Nyomtatni főleg búzát szoktunk. A szérűben gabonából kör alakú ágyat terítettünk. Egy nap alatt, ha jól ment, két-két ágyat is elnyomtattunk úgy, hogy az állatokkal körbejártunk rajta. Ha már jól megjárattuk, a gabonát megforgattuk vellával és újra gyúrattuk. Az összetaposott szalmát megint felráztuk és harmadszor is meg járattuk. Végül vellával összehánytuk és a szemet összetoltuk garmadába. A gabonáról nagy fagereblyével lehordtuk a töreket és behordtuk kosárral a pelyvásba. A magot meg újra összetoltuk garmadába." — Cséphadaróval rábacsécsényi családunknál így dolgoztak: „A gabonát szétterítettük a szérűn, körülálltuk és cséphadarókkal verni kezdtük. Jó ütemesen vertük, így könnyebben ment a munka. Az első verés után megforgattuk a gabonát és újra végigvertük. így ment ez négyszer-ötször. Végül a szalmát vellával rázogatva összeszedtük. A szemeket összekapartuk, a törek és a polyva nagyját lesöpörtük róla." Ezután következett a tisztítás nagy munkája. A gabonát szórással tisztították meg. „Kint a laposon szélnek lapátoltuk falapátokkal, jó magasra dobáltuk a gabonát. A mag lehullt, a pelyvát, szemetet a szél arrább vitte. De legjobb volt előbb még a törekrostán átszitálni az egészet és csak azután felszórni. Végin a gabonát kaparóval összehidortuk, majd kézirostán kirostáltuk." így lett tárolásra kész a termés. Mennyisége nem volt sok. Cikolai családunk átlagos évi termése a tíz hold földön „egy jó baglára való búza, egy kisebb bagla árpa, egy hombárnyi köles, kétszer annyi kukorica, meg egy verem krumpli. Ennyi volt az egész." — Rábacsécsényben is csak a bevetett mennyiség háromszorosát termetté a búza. A rozs négyszeresét, az árpa, zab pedig csak két-háromszorosát. Kunszigeti családunk termésátlaga búzából kb. nyolc mérő (négy mázsa), árpából hét mérő, kukoricából tizenöt-tizenhat mérő volt holdanként ebben az időben. A megtisztított gabonát vermekben tárolták. Házak előtt az utcán, vagy a ház végében az eresz alatt ásták meg a körte alakú vagy sír formájú vermeket. Szalmával jól kiégették, kitisztították, s ezután töltötték meg gabonával. Előbb szalmaréteggel, majd földdel befedték. Ha megromlott, disznókkal etették meg. Csak saját fogyasztásra termeltek gabonát, nem kereskedtek vele. A laposabb helyeken, ahol a víz miatt vermeket nem tudtak ásni, ott a kamrában nagy fonott sövényhombárokban tartották, vagy a padláson szellős helyen garmadába hányták, amíg malomba nem került. Összegezve a földművelés régi módszerét, megállapíthatjuk, hogy annak jellege szorosan összefüggött a nagycsaláddal, mint társadalmi formával. Sokféle terményt termeltek, ha mindegyikből kevés mennyiséget is, s mindez azért volt, mert a nagycsalád önellátó gazdasága, a saját ellátás szüksége ezt kívánta. Ez a földművelés szükségessé tette a nagycsaládot, hogy mindig, s mindenre legyen ideje, ereje a családnak saját körén belül. A vízszabályozás, ármentesítés adta meg a Kisalföldön a mezőgazdaság fejlődésének természeti alapját a századforduló idején. Űj területek szabadultak fel a termelés számára. Réteket törtek fel, erdőket irtottak, a régi eszközöket újak váltották fel. Megszűnt a régi nyomásos gazdálkodás, az ugar, s az egész határt művelés alá fogták. Nem csoda, ha ez a megpezsdült élet segített szétfeszegetni a nagycsaládi közösség elavult társadalmi kereteit. A szétkülönült családok megkezdték egyéni gazdálkodásukat. Minden vizsgált családunkban emlékeznek még a réttörésekre, erdőirtásokra, az ugarolás megszűnésére. Lipóton, Ásványon kivágták az erdőt, elhordták a fát, aztán az ottmaradt kérget, forgácsot, gyökereket felgyújtották. A pör262