Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Környei A.: Üldözöttek ellenállása Sopron megyében (1919–21)

adta a híreket és azonnal tudtuk, hogy mi van a külvilágban."

109 Ilyen körülmények között építették ki a foglyok a maguk elvtársi közösségét, és a közösségi tudat, egymás támogatása erőt öntött a gyengébbekbe, harcra ösztönözte a bátrabbakat. Soós korábban idézett közlése és többek visszaemlékezése szerint Kőhidán többször felhangzott az egyes cellákból az Internacionálé, s a sok egyes hang a börtönudvaron kórussá fonódott.

110 A börtönlakók közösségét a még szabadon élő hozzátartozók támogatták, és hamarosan ez a támogatás is szervezeti formákat kezdett felvenni. Kezdetben sokak spontán, egyéni együttérzése, amelyet a baráti vagy rokoni kapcsolat is elmélyített, nyújtotta ezt a támogatást, a börtönlakók anyagi támogatása, vagy a látogatásra érkező rokonok segítése formájában. Csakhamar azonban már tudták a rokonaik látogatására Sopronba érkezők, hogy a kapcsolat felvételéhez kit kell felkeresni. Zsigmond Lajosné Űj utcai és elsősorban Tóth Gyuláné a mai Színház utcában lévő (akkor Ferenc Ferdinánd utca) lakásába vezetett az idegenek első útja.

111 Bors András így emlékezik Tóth Gyulánéra: „Közvetlen Sopronból való elutazásom előtt Tóth Gyula elvtárs lakásán töltöttem, akinek felesége tartott el és kísért ki a soproni állomásra, mielőtt végképp elhagytam volna az országot. Tóth Gyuláné elvtársnőről elmondhatom, hogy igazi kommunista asszonyként a sopronkőhidai fegyházban élő rabokat rendszeresen látogatta. Mi kettőnk számára is ő juttatott időnként élelmet. Mindig pontosan tájékozva volt, ha Kőhidáról Sopronba foglyokat szállítottak be, és asszonytársaival együtt meg tudta akadályozni, hogy az őrizetes foglyokat az őrség üt közben bántalmazza. Egyébként őt is letartóztatták később, mert a soproni piacon állítólag azt a kijelentést tette, hogy a Tanácsköztársaság bukásának egyik oka az volt, hogy nem volt elég Szamuely és Bors László az országban. A kommunista feleségek igazi bátorsággal vigyáztak arra, hogy a fehér Magyarország urai ne higyjék azt, hogy minden cselekedetük, amely az itt élő elvtársak ellen irányul, annyira rendben volna. És éppen Tóth Gyuláné elvtársnő a bizonyítéka annak, hogy a helytállás az asszonyok oldaláról sem hiányzott."

112 Bors visszaemlékezéséből kitűnik, hogy akkor is segítette őt Tóthné, amikor az ország elhagyására készült. Más visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Tóth Gyuláné a foglyok szervezett védelme és támogatása mellett a szökevények és egyéb menekülők határon való átcsempészésével is foglalkozott, s ezzel is szervezett formában, de talán a fogságból való szökésekben is bent volt a keze.

lin Soós István visszaemlékezése szerint: „ ... akkor működött itt egy perfekt szöktetési organizáció, ami sorozatosan vitte át a menekülőket. Pestről, Romániából is jöttek ide. A szervezet élén Tóthné, Júlia állt. Tóthné a soproni elő109 Soós L: Apámra és Kapuvárra... i. h. I. k. 70—71. o. 110 Többek között Bors Pál, Török Kálmán, Skarba Lajos közlése. LFM. Ht. Magnó. 111 Az előbbiek mellett ifj. Zsigmond Lajos és Kellner Sándorné közlése. LFM. Ht. Magnó. 9. 112 LFM. Ht. Magnó. 2., Tóthné férje egyébként a Tanácsköztársaság soproni vezetőségének jobboldalához tartozott, júniusban városi biztos volt. Augusztusban Bécsújhelyre emigrált. 113 Az itt tárgyalt kérdés még további kutatásokat igényel. A fehérterror első éveinek leghasznosabb munkásmozgalmi tevékenységéről van szó. Tóthnéra a soproni levéltárban csak iktatókönyvi utalást találtunk, az irat elveszett. Szükséges lenne a kérdés konkrétabbá tételéhez az emigráció emlékeinek felkutatása Burgenlandban és Bécsben, Bécsújhelyen. 330