Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Horváth I.: Horvátzsidány hiedelmei

4. ábra. Kápolna: itt jelent meg az ognjeni lett. Megint csak úgy fütyült az a puozuoj, az az ognjeni. Aztán egy ideig nem jött többet. A leány se tudta, hogy ki az, aki hozzájuk jár. 26. Egy alkalommal Tömördön voltunk búcsúba. Amikor hazafelé jöttünk, a Gornuopolje dűlőben szaladt az ognjeni. Nagyon sírtunk, kiabáltunk, mert nagyon féltünk. Hatalmas szája volt, orra meg szemei. Az nem volt más, mint a Kovács Lajos. Tökből csinálta, a fejére tette és úgy szaladgált. De mi nem tudtuk. Amikor haza jöttünk, elmondtuk édesanyánknak, hogy láttuk az ördögöt szaladgálni, az ognjenit a mezőn. Másnap mondták meg, hogy ki volt az. III. Viska i visci (Boszorkányok) 27. A boszorkány nemcsak nő lehet, hanem férfi is. Mindig rosszindulatúak voltak. Ha rokonságban voltak, akkor egyik a másikától tanulta meg a mesterséget. Mást ebbe nem vezettek be. Leány az anyjától, testvérek a testvértől tanulták. Másnak ezt nem mondták el. Seprűn lovagoltak. 28. A viska tyúkká szokott átváltozni. Sokszor kergették a tyúkot, meg akarták fogni, de elmenekült. 29. Volt két pásztor, az én nagyapám és a barátja. Dudája volt. A kocsmában dudáltak. A pásztor egyúttal éjjeliőr is volt és dudás a korcsmában. Amikor a korcsmában voltak, a barátja a dudát az asztal alá dobta, ő meg fújta egész éjjel a dudát. Az a másik duda az asztal alatt éppen úgy ment, mint az övé. Ez nem tetszett neki, ezért így szólt: 176