Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Vörös K.: Győr művelődése a dualizmus korában

színháztörténetét jellemzi, s melynek nyomán a színházbarát kortársakat hol szélsőn optimista hangulat, hol a teljes csüggedés tölti el. Kétségtelen, hogy a színházi produkció vonzóerejét Győrben nemigen fokozhatta a környezet derűs vagy ünnepélyes hangulata: az épület a sétatéri szigeten már korszakunk kezdetén ócska volt és düledező; oszlopai alig tartják a leszakadni készülő tetőt, falainak belső festése elpiszkolódott, függönye rongyos. A város nem lévén képes az 1862-ben a kb. 6 és fél ezer forintos renoválási munkák elvégzésére, 1862-ben a színházat átadja egy Győr színházat igénylő polgáraiból: tekintélyes kereskedőkből, értelmiségiekből és hivatalnokokból álló bérlőtársaságnak. A 170 földszinti szék és 17 páholy 2428 forint bérleti bevételével szemben 2405 forint kiadást számító társulat ennek fejében biztosította a szerződött színtársulat fenntartását, megszabadítva azt a korábbi létbizonytalanságtól. A társaság erős magyarosító tendenciákat is képviselt, ami a német nyelvű kultúrához, kivált Bécs közelsége révén, még sok szállal hozzákapcsolt városban, átmeneti eredményeinek ellenére is, kivált a kiegyezés után újból erősen megnehezítette helyzetét. 1878-ban a színházat a társaság mintegy albérletbe adja egy 154 győri polgárból álló színpártoló egyletnek: ezek új ruhatárat vásárolnak és rendbe hozzák az épületet is. Az eredmények azonban mégsem állnak arányban a várakozással: a társaság, majd a színpártoló egylet is 1885ben feloszlik, és a színház visszaszáll a városra, mely, mint láttuk, kimondja a színházi nyelv teljes megmagyarosítását. Ellentétben azonban a másfél évtized előtti állapottal, a város ekkorra már rendelkezett bizonyos anyagi eszközökkel is színészetének fellendítésére: egy környékbeli kisbirtokos nemes, Bősze Kálmán, 170 holdas birtokát hagyja a városra a helyi színészet támogatásának kötelezettségével. A színház városi kezelésbe vétele részint egybeesik azokkal a minisztériumi kezdeményekkel, melyek az országban állandó színikerületek megszervezésével a színházi ellátást szolid alapokra kívánták helyezni, másrészt a városigazgatásnak azzal (a modern iparosodás első lépéseit jelentő szeszgyár megalakulását követő) megszilárdulásával is, amit az 1887-ben a városházán leleplezett sikkasztás után az új, a város modern burzsoáziájának érdekeit képviselő városvezetés hozott magával. A színészet helyzete ekkorra bürokratikusán már stabilizálódott. 1886 óta a város Sopron városával együttesen csak magyar nyelvű előadásokra, évente kétszer három hónapra szerződteti társulatát: a társulat ebből három hónapot Győrben, hármat Sopronban játszik, a negyedévek évenként változnak. (Sopron emellett szezonjának második negyedévére német társulatot is tartott.) Győri játéka alatt a társulat a várostól ingyen kapja a színházat (évenkénti egy, a szegényalap céljait szolgáló ingyen előadás tartásának kötelezettségével), a bútorokkal és a díszletekkel együtt, valamint a fűtéshez 60 m

3 fát, és a Bősze-alapítvány jövedelmét: évi 700 forintot. Az innen kezdve a világháborúig nyúló évtizedek a győri színészet pozíciójának fokozatos stabilizálódását mutatják. A város most már rendesen támogatja színházát, államsegéllyel is segítve azt, másrészt azonban a város új gazdasági jelentőségének kibontakozásával, társadalmának átalakulásától is elválaszthatatlanul, egyre erősbödik és — ami legalább ennyire lényeges — konszolidálódik is a társadalmi igény a színház iránt, hogy Győr, a XX. század első évtizedére vitathatatlanul központjává váljék az egész Felső-Dunántúl színészeti életének is. Az előző szakaszhoz képest mostantól valóban egyenes vonalú fejlődést egyes állomásainak rövid felsorolása is jól érzékelteti. Néhány évvel a városi 381