Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Lackovits E.: a rábapatonaiak eredethagyománya

eredethagyományt maguknak sajátították ki.

90 Ugyanakkor ezzel a zárt egységen belüli zártság kialakításával önkéntelenül is utat nyitottak az egység felbomlásához. Objektív okok miatt egy idő után már nem volt lehetőség a vagyon nagyságának megfelelően a községen belüli családalapításra. Ebből ki kellett lépni, s ez utat nyitott a bomlásnak, amely az eredethagyományon is rajtahagyta bélyegét. A differenciálódás következményeként három nagy csoport alakult ki: 1. 30—80 kh — nagygazda, vagy „paraszt", ahogyan ők nevezik magukat, 2. 15—30 kh — kisgazda, 3. 1—2 kh -f- ház — zsellér, 4. nincs föld, se ház — lakó (hazátlan zsellér). Különbséget tettek és tesznek még a káptalani, vagy Merán birtokon dolgozó cselédek és a nagygazdáknál dolgozó szolgák között. Azt tartották, hogy „parasztnak születni kell, földdel nem lehet megvásárolni". Tehát a vagyon a biztos megélhetés mellett öntudatot is adott. A különbségtétel odáig ment, hogy a templomban a gazdagok külön álltak, külön kocsmájuk volt, a temetőben a legmagasabban fekvő részre temetkeztek, építkezésnél a legjobb házhelyeket foglalták el. Természetszerűleg a falu vezetősége is közülük került ki. (A hajdani közösségre utal az, hogy alacsonyabb rangú elöljárók és képviselők a szegények közül is kikerülhettek.) A vagyoni differenciálódás változást eredményezett az eredethagyományban és funkciójában. Amíg a környéken ma is úgy él, hogy Rábapatonán mindenki besenyő származású, addig a faluban már csak besenyő eredetű családokat neveznek meg, őket tartva őslakóknak. Ezek a családok a legmódosabbak. Tehát a faluközösség különállását bizonyító eredethagyományból egy réteg különállását, a falu többi lakóinál különb voltát, vezetésre jogosultságát igazoló tényező lett. Azonban még így is megvan a hagyományt éltető alap, ebben a változott formában őrzik tovább. Annak ellenére, hogy ma már eltűntek a földtulajdonon alapuló vagyoni különbségek, ez az újabb változás nem mutatkozik még meg az eredethagyományon. A hajdani földnagyság még mindig erősen determinál. A hagyomány még egy ideig így is élni fog, mert megvan rá a lakosság igénye. Él még a hagyományozó készség, bár a hagyományteremtő réteggel megszűnt a kapcsolata.

91 Addig, amíg a közösség igényli létét, tartalmi és funkcióváltozás ellenére is megőrződik. Amikor viszont funkcióját elveszti, megindul egy másik folyamat, olyan változás, amely a hagyomány létét fenyegeti. Természetesen ez a változás nem egyenesvonalú és mechanikus, indítéka a társadalmi alap megváltozása. De pusztulás előtt még formálódik a hagyomány, variánsai jönnek létre. Jelen esetben ez következett be a folklorizációval. Ezután a pusztulás jön, bár ez lassúbb folyamat, mivel az eredethagyomány különállási tudat hordozója. Azonban a fejlődés törvényszerű velejárója, hogy a zártság megszűnte maga után vonja a hagyományok elhalványulását, háttérbe szorulását. Tehát a nagy gazdasági-társadalmi átalakulás nemcsak egy falun belül, hanem az egyes ember életében is érezteti hatását. Ez megmutatkozik az ízlésben, életformában, szemléletmódban. Annak ellenére, hogy lassan megy végbe ez a folyamat, lemérhető, s a hagyomány életében nyomon követhető. • 90 A hagyományt magukénak vallók névanyaga 35,4 %-ban megegyezik az 1719—1844-ig meglevő összeírások névanyagával. Ezeknek csak egy része tünteti fel a zselléreket, a többi a jobbágyokra vonatkozik. 91 Honti J., i. m. 199. Z4y