Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Lackovits E.: a rábapatonaiak eredethagyománya

VI. Ahogy végigolvassuk az eredethagyományt, rögtön szembetűnik a már említett, egymástól megkülönböztethető három réteg (I. és III. mondai vándormotívum, IL a tulajdonképpeni eredethagyomány). Történetileg a II. rész feltétlenül a régibb, melynek az I. és III. keretéül szolgál, s biztosabb alapot nyújt egy meghatározott helyhez kapcsolódva (Beszter, Tobán) a továbbélésre. A részek összekapcsolásával egyfajta integráció történt, a részek egymással funkcionális viszonyban állnak. A mondai elemek bekapcsolódásával az eredethagyomány gazdagodása következett be. A szöveget vizsgálva megállapíthatjuk, hogy erősen különbözik az epikus hagyományoktól. Tulajdonképpen egy válasz a múlttal kapcsolatos kérdésre. Formája nincs, szövege nem kötött, elmondása egyéni tehetségtől függ, de az értelmi és érzelmi finomodás hatásaitól sem mentes. A tartalom mindig ugyanaz, felvilágosítja a hallgatót, csak az elmondás módja változó, egyénenként különböző. A mag akár elbeszélés magja is lehetne, csak az idáig vezető alkotó folyamatot a néphagyomány nem tette meg. A valóságot idézi fel, de nem a szavakban él, csak aktualizálódik általuk.

92 Célja a tudósítás, a magyarázat. Éppen ezért az előadó elvárja hallgatóitól, hogy elhigyjék amit mond. Az előadásmódban a múlt tisztelete nyilvánul meg, de a múlt megszépítéséről nem beszélhetünk. Elsősorban férfiak mondják és őrzik meg pontosabban, részletesebben az eredethagyományt. A nőket kevésbé foglalkoztatja, melynek oka a két nem pszichikai alkata közötti különbségben is lehet, amely befolyásolja érdeklődésüket. (A történelem a férfiakat jobban érdekli, míg a hiedelemmondák esetében fordított a helyzet.) Természetesen ez nem durva általánosítás akar lenni, mert adódnak kivételek, ahogy adódtak is — csak a gyakoriságot kívántuk jelezni. A hagyományban a lokális mag (II. csoport) és a vándormotívumok (I. és III. csoport) új öszefüggésben jelentek meg, helyhez és időhöz kapcsolódva pedig sajátos színeződést nyertek. A tartalom és a szöveg alapján etnikus (esetleg helyi!) specifikumként foghatjuk fel, belső fejlődés eredményeként. A magjára nem az elemi gondolat, hanem a tudat lecsapódása a jellemző. Helyben keletkezett, autochton. A hozzá kapcsolódó mondamotívumok átkölcsönzött elemek.

93 VII. Feltevésünk szerint az eredethagyománynál szövegromlás következett be. Különböző periódusokat állíthatunk fel, amelyek valamelyest képet adnak a szöveg történeti alakulásáról. 1. Kezdetben az eredethagyomány szélesebb körre terjedt ki (mint említettem, a környékre). 2. Lokalizálódott, azaz csak Rábapatonához kötődött, sajátjuknak vallva itt őrizték. 3. Az eredetihez képest változott, más motívumokkal integrálódott (L, IL, III. csoport), folklorizálódott. Ebben a stádiumban van most az eredethagyomány. 92 Vö. Honti J., i. m. 200—202. 93 Kaj Birket-Smith, A kultúra ösvényei. (Bp. 1969.) 7—59. — Barabás J., Kartográfiai módszer a néprajzban. (Bp. 1963.) — Gunda B., A kultúra integrációja és az etnikai csoportok alakulása. Műveltség és Hagyomány V. (Debrecen, 1963.) 3—24. Szentmihályi I., i. m. 15. 250