Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
B. Sergő E.: A döri kerámia
a poharakat, a párospoharat, a perselyt, a bilit, a virágcserepet, a zsírosköcsögöt. Gurgulával, irókával fest leveles, virágos mintát ugyancsak a korongon. Ezen a díszítésen kívül akkor dolgozik többet földfestékkel, amikor megönti vele az edényeket, amikor nagy felületet fest le alapfestékkel a máz alá. Ilyenkor az udvaron maga mellé készíti a szükséges szerszámokat : öntőmelencét, öntőkalánt, festékes köcsögöt, szitát és egy másik melencében tiszta vizet. A köcsögben a fehér földfestéket kezével elkeveri, a szitán keresztül a melencébe szűri. Az öntés maga a következőképpen történik: jobb kezébe veszi a megöntendő edényt, a bal kezét beledugja. Jobb kezével az öntőkanállal úgy önti meg az edényt, hogy annak fenékszöge, vagy alsó pereme mellett vezeti körbe a kanalat. Egyszerre mozgatja aprónak tűnő gyors mozdulatokkal a bal kezén tartott edényt, és a jobb kezében levő festékes kanalat, hogy a festék egyenletesen csurogjon az edényen. Festés után az edény újból szárad. (49. ábra.) Amelyik edényt belül is megönti alapfestékkel, azt közvetlenül a fülezés után teszi, hogy legyen ideje megszáradni. Ha kívül-belül egyszerre öntené meg az edényt, annyira meggyöngülne, hogy égetésnél vagy száradásnál elrepedne. A tálakat úgy önti meg, hogy egy kanállal beleönti a festéket és megforgatja, így a festék mindenütt megfogja. Az edények megöntése férfimunka, a további díszítés női munka. A mesterné mintázza a bögrékre a pontdíszítést, a tányérokra a leveleket, pettyeket, a sípolómadárra a szárnyat, tollat, — a tálakra, a hamutartókra, a vázákra a leveleket, virágokat. A festés idejét gondosan össze kell hangolni az égetés időpontjával, ui. ha egy héttel égetés előtt önti meg az edényeket, közben lerúgja magáról a festéket. Első égetés, a fonnyasztás Amikor a festett edény megszáradt, a fazekas egyik legnehezebb munkája következik: a fonnyasztás. Az égetés előtt meggyőződik arról, hogy a kemence nem szorul-e javításra. Ha megfelelőnek találja a kemencét, kezdődhet a rakodás. Először a műhely előtt megrakják száraz edénnyel a szekeret. A mester vasvillával feldob néhány csomó szalmát, felmegy a szekérre és onnan irányítja a segédkező családtagokat. Alulra a nagyját, az apraját a tetejére is lehet rakni. A sorrend a következő: zsírosköcsög, boroskorsó, laposfazék, bili, tejesköcsög, szaladostepsi, tál, lábas, vájling, melence, tésztaöntő, hosszú kuglófsütő, kerek kuglófsütő, kettesedény és az apróságok. Ha már minden fent van a szekéren, mennek a kemencéhez. 1950-ben a fazekas még kölcsönkért szekéren maga húzta ki az edényt, 1960-ban pedig saját lovaskocsiján vitte ki a kettes házhely végében levő kemencéhez. A kemencéhez kiérve először kibontják az időjárás viszontagságai elől betakart tűzteret, oldalakat. A berakodás előkészítéseként először a karokat és a karlyukakat lefedő piátokat szedi ki a kemencéből. A vízszintes karok két szintre bontják a kemence belsejét: alul van a tűzszekrény, fölül a rakodótér. A piátok leszedése után rongyokkal letörölgetik az egész kemencét, hogy hamu, pernye ne maradjon benne. Ezután visszahelyezik a piátokat a karlyukakra, és kezdődik a tulajdonképpeni rakodás. A fazekas bemászik a kemencébe és megáll a karokon, kívülről pedig a családja adogatja az edényeket. Előre összekészítenek 2—3 edényt, amik egymásba járnak, hogy a fazekas munkáját megkönnyítsék. Legalulra a köcsögöket teszik, közéjük kis cserepeket, pörsölöket, tepsiket, vájlingokat. A család a kemence 224
