Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)
Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből
azt a tatár falut. Onnan kijött egy tatár báró, aztán azt kérdezte, ki dolgozott odahaza kertészetben. Én meg mindjárt jelentkeztem, hogy én odahaza kertész vagyok. Soha sem voltam, nem is láttam kertészetet, azt lehet mondani. (Kérdés: Hogy hívták ezt a tatár falut?) — Singhakul. Az volt a neve ennek a községnek. Nagy tatár község volt. Aztán, ez közel volt Ufához, 40 vagy 50 kilométerre. 4 No aztán, nekem azt mondja a báró, vegyél magadhoz néhány embert, legyetek vagy hárman-négyen. Egy debrecenit vettem magamhoz, meg egy Zala megyeit, Taszler Ignácot, annak nem is felejtem el a nevét sohasem. A kertészetben aztán dolgozgattam, megmutatták, hogy mit, aztán megcsináltam azért. Pedig hát nem értettem semmit sem hozzá. De, hogy megszabaduljak a tábortól, hát menekültem. Ott olyan jó dolgom volt, hogy azt mondhatom. Volt a bárónénak egy kulcsárnője. Mert az öreg bárónénak az ura egy nyugalmazott tábornok volt. A korkülönbség 20—30 év is volt nekik. Hát nem mondhatom, hogy az asszony után izéltem volna, a kulcsárnéval aztán jó viszonyba lettem. A kulcsárnénak a férje a háború alatt elesett. Kozák századosnak a felesége volt. Aztán énnekem ajándékokat adott. Igen jó dolgom volt mellette. De közben aztán elkapott az influenza. Nem is az influenza, hanem az a, mi a rossebnek mondták még másik nevén. (Kérdés: Spanyol?) —• Nem a spanyol, megájjon, malária! Amikor egy fát én megfogtam, még a fát is ráztam, az olyan kínszenvedéses volt az a malária. Evvel a maláriával aztán bekerültem a kórházba, Ufába. Ott aztán megint összebarátkoztam az orosz katonákkal. Ez már volt kb. úgy águsztus eleje, utolja, nem emlékszem már pontosan rá. 5 Összebarátkoztam vélek, akkor aztán avval, az volt a borbély, én meg a pamacsoló. Ugye én mindig kentem az embereket be, a meg borotválta le az orosz katonákat. Az mellett voltam valami három hétig is. Akkor aztán elment haza, mert akkor már oszladoztak az orosz katonák. Amelyik tudott menekülni, menekült haza. Hát akkor aztán én is kénytelen voltam menekülni, munkát vállalni. Akkor kerültem ide, ebbe a Puskinszkai utcai szappangyárba. Ufában. Ott voltam kb. majd úgy november utoljáig is. Körülbelül. Ott aztán megint sok orosz katona volt. 1917 novemberéig. (Kérdés: A forradalomról maga ott szerzett tudomást?) — Ott volt egy ezred elszállásolva a mi gyárterületünkön. Ott mindig barátkoztam ezekkel az orosz katonákkal, azok beszéltek össze-vissza. Mikor azok mentek tüntetni, akkor én is otthagytam még a munkát is, elmentem velük. Mert különben mi voltunk ott valami tízen magyarok. Én voltam a tíz embernek a vezetője. Én nem voltam olyan felelős azért, ha elmentem, mert akkor mondtam valamit a fővezetőnek, hogy ide voltam, vagy oda voltam, és elmentem tüntetni a katonákkal. (Kérdés: Ez az Ufa nagy város volt?) •— Nem. Mit mondjak? Azt lehet mondani, nem is volt annak olyan igen nagyváros jellege, mert sok alacsony kis faházikó volt. (Kérdés: Hányan lakhatták körülbelül?) — Hát azt nem tudnám megmondani, de kicsi város volt. Nem volt olyan nagy területű város. Aztán ugye ez 1917 novemberében már nem kaptunk anya4 Itt mondja jól a nevet, Ufától DNy 40 km. 5 1917. 428
