Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből

got. Nem tudtunk dolgozni a gyárban, mert nem volt anyag a szappanfőzéshez, hát mit csináljak. Be kellettem menni a táborba. Fogolytáborba. A fogolytáborból szoktunk kimenni a városba. Ez kb. december 10—15 körül lehetett. Akkor én láttam a városban, hogy voltak magyar vöröskatonák. Irigykedtem rájuk, hogy azoknak mindenük van, pénzük is, meg enni is, inni is, nem nélkülöztek. Én akkor még mindig nem mentem oda a vörösökhöz, hanem volt Utfában egy tüzérezred, annak a lovainak az ápolására mentem én oda. Barátság után, a kollégák közül egyik is, másik is megmondta, hogy te, itt kell vagy ott kell, akik ott voltak, aztán odakerültem mint lóápoló, ahhoz a tüzérezredhez. Aztán ott nem sokáig voltam, talán két hétig, akkor aztán elmentem vörösgárdistának. Ufában lettem vörösgárdista. Ott helyőrségi szolgálatot csináltunk. 1917 decemberében. A komisszárok vittek bennünket, ha valahol valamit csinálni kellett. Volt olyan, hogy kétszer is érte mentünk a burzsujért, mert úgy volt, hogy váltságdíjat kellett adni. Ez volt körülbelül áprilisig a helyőrségi szolgálatom. Akkor aztán 18 áprilisában, májusában éppen az ufai állomáson teljesítettem szolgálatot, én is, meg aztán cseh légionisták közül is voltak ott szolgálatban. Mert azok nem voltak kaszárnyában, a csehek a vonaton laktak.

6 Aztán jött a parancs, hogy Ufából egy ezrednek el kell menni, vagyis tüzér, gyalogság, lovasság is kell benne lenni. Mert Szamarában

7 megmozdultak az esszerek meg a mensevikek. Mikor mink elérkeztünk Szamarához, már Szamarában a komisszárokat meg a kommunistákat már sokat összeszedtek ezek az esszerek meg a mensevikiek. Akkor mink remdet csináltunk. Mindjárt, hogy a bolsevikekkel összejöttünk. Akik börtönben voltak, azokat kiszabadítottuk. Elkezdtünk szervezkedni, de nem sokáig tartott ez meg megint. Két hetére kivittek a Szuszcsinzáni hídhoz,

8 ott már a cseh légionisták olyan erővel jöttek, hogy nem bírtuk. Egészen Szamaráig hajtottak bennünket. Szamaránál aztán elfogtak engem a csehek.

9 (Kérdés: Benn a városban?) — Még kinn, a harcok alatt. Szamarán innen egy posványos része volt a Volga partjának, ott volt egy sziget, de körül víz folyt. Oda menekültünk ladikon, de utánunk jöttek a csehek, és elvittek bennünket be Szamarába. De nem ám vonaton, hanem a rabszállító vonaton. Az állomásról pedig úgy kísértek be bennünket a fogházba. Ott voltam körülbelül egy hónapig. (Kérdés: A fogházban csak voltak maguk, vagy kihallgatás is volt, kínzás; élelmet kaptak rendesen?) — Semmi sem volt. Élelmet sem kaptunk. Olyan helyzetünk volt, ha valamelyik ki mert nézni az ablakon, akkor ezek a ronda csehek az embert pusztították, agyonlőtték. Azért mégis tudtunk érintkezni a bolsevikiekkel. Parittyával lődösték föl a papírokat. A kavicsot belegyűrték abba a papírba, úgy lőtték be az ablakon. A komisszárok azt mind elolvasták. Mink tudtuk, hogy nem 6 N. B. A légió lázadása csak május végén történt. 7 Ma: Kujbisev, a Volga partján. 8 Valószínűbb, hogy a szizrányi hídról van szó. A nagyon fontos vasúti híd birtokáért komoly harcok folytak a polgárháborúban. 9 Az esemény közvetlenül a cseh lázadás után történt még 1918. május végén. L. A Külügyi Népbiztosság jegyzéke az antantországok Moszkvába akkreditált képviselőihez a csehszlovák lázadás ügyében. 1918. VI. 12. Közli: A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban (1917—1922) Dokumentumgyűjtemény. I. köt. Bp. 1967. Kossuth. 207—208. o. A továbbiakban: Internacionalisták. 429