Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Bánkuti I.: Egy kuruc nemesifjú útja a laki udvarháztól a francia emigrációig

csak nem kételen véle kegyelmed:) maga dolgainak elég hátra maradására és költségére van. Továbá édes Aszonyom Anyám hogy az öcséim kitanulván oskolájukat nem tudgya hová tenni kegyelmed őket; hogy ha már tudnak annyit hogy bé érhetik véle, az én tanácsom ez hogy mivel már Pápisták adgya kegyelmed edgyikét vagy másikát is, prókátor, és az után itélö mester mellé ha már Antal öcsém a Német Törvényt tanulta, tanullya meg a Magyar törvényt is, ahoz nem sok fegyver, és ló kívántatik, az Isten naponként előmenetelt fog adni nékie, s idővel Vice Ispány lehet a Vármegyében, s még nagyob ember is az Országban, csak istenfélő légyen szorgalmatossan tanullyon, tudományában el ne bizza magát, a mit tanult el ne felejcse, a mi pedig töb, nem elég tudni, és okos ember lenni, hanem az okosságnak hasznát is kell venni, s aval hazájának szolgálni. A mi Bálás öcsémet illeti annak sem tudok más tanácsot adni hanem ezt akit föllyeb Írtam Antal iránt, es igy magok jó viselések által annak idejében az Isten oly jó házosságal meg áldhattya, hogy böcsületessen elélhetnek, azt tudgyuk hogy a kardnak nincs mindenkor keleti, de a pennának mindenkor ideje van. Való dolog hogy a mi Familiánkbul még edgy prókátort sem tudok, hanem inkáb mind hadi emberek voltak, de a katonaság nem sokat használt nékiek, sőt mindenikét az rontotta meg: atta volna Isten hogy szegény Attyám is midőn utolszor hadban ment Imperiumban, inkáb akor a Gulyájához ment volna Györködre,

4 nem jutottunk volna arra, a mire jutottunk, jóllehet ugyan a Magyar Országi utolsó háború végezte el romlásunkat. Ezek már meg vadnak, és ezen Isten ostorát méltán megérdemlettünk, s már ezen meg történt dolgok nem egyébre hanem csak példánkra szolgálhatnak. Az Istent kérjük, meg segitt bennünket, csak imádkozzunk, es dolgozzunk is. Azt szokták mondani hogy a katona kenyér nehéz, az Udvari leves könyű, (:de fujtós:), ismét hogy Vén vitéz, jó koldus: a másiknak pedig, hogy Vén szolga, Vén kutya. Azért aki már benne van a lássa miként gázol ki a dologbul, a ki pedig még nem köteles senkihez, s váloszthat a dologban, job hogy más kárán tanullyon mint a magáén. Én pedig az Istenre hagyom magamot ki életemnek hajóját kormányozza, és edig mind Tengeri, mind világi szerencsének szélvészei között ednyihányszor megtartott, hiszem hogy mostani háborúmban is, holott az emberi segétség meg szűnt az Isteni segétség fog kezdődni rajtam, és a szélveszek után ezen Menyei kormányos szerencsémnek hajóját csendes partra fogja vezetni, s örömei meg láthatom még kegyelmedet édes Aszonyom Anyám, én már csak ezen Országban fogok edgy ideig maradni, mig az Isten másként adgya, csendes elmével lehet kegyelmed hogy nem kívánok Pogány Országra menni. Ezel az Isten tárcsa meg jó egésségben sok esztendőkig édes Aszonyom kegyelmedet az én szerencsémre, maradok mig élek szerelmes édes Aszony Anyámnak kegyelmednek alázatos és engedelmes szolgája-Fia K. Boldisár. (Külső címzés nincs.) 16. Phüippeville, 1719. január 6. Kisfaludy Boldizsár levele anyjához: nem, kell attól félnie, hogy Törökországba megy. A francia király szolgálatába állt, s most Ráttky György ezredében kapitány. Így talán könnyebben meg tudja valósítani azt a szándékát, hogy jövő nyáron hazatér Magyarországra. 255