Arrabona - Múzeumi közlemények 12. (Győr, 1970)
Jenei F.: Kisfaludy Károly
III. Végig tekintettünk Kisfaludy Károly életútján, vázoltuk azt az alig több mint egy évtizedet, amely elválaszthatatlan kötelékkel kapcsolódik az ő nevéhez, szerepét a magyar dráma, a magyar színház történetében, döntő befolyását irodalmunk alakulására, az alkotó művész, az irodalmi vezér érdemeire. És most munkámat befejezve úgy érzem, ezen a helyen nem mellőzhetem a kérdést, milyen volt a viszonya Győr megyéhez, szülőfölde szép határához? Hiszen Petőfi-ig nincs, aki szebben szólaltatta volna meg, ahol született, a kisded hajlék iránt érzett vágyódó szeretetét. Ez párja lett annak a Duna mentén álló kis laknak, amelyet Petőfi énekelt meg. Kereshetnők és meg is találhatnók azokat a lírai motívumokat, melyek szülőföldjére utalnak, melyekben a szülőföldjétől távol esett hazavágyódását fejezi ki. Ezek azonban csak a szülőföldi tájra emlékeztetnek. Azonban nem csak a tájat mutatta be, a dunántúli embert is. Mert Kisfaludy nemcsak a Sokoró vidéke, hanem a Dunántúl költője. A szülőföld nála a Dunántúl közepe, északi fele Győr megye, a Bakony és Vas megye, Téten kívül azok a helyek, ahol kisebb időszakokban, mint katona, mint Trézsi nénje vendége megfordult. Kisfaludy színpadának, elbeszéléseinek színhelye ez, innen vette azok szereplőit. Nem a történelmi színműveinek hőseit: azokat romantikus képzelettel olvasmányaiból, színpadi ismereteiből alkotta: csupa hős, derék magyar, példája annak az osztálynak, amelyből Kisfaludy is származott: a magyar nemesrég legszebb erényeit idealizálta bennük. Ezeket a haza bármely vidékén megírhatta volna, azok Dunántúl nélkül is megszülettek volna; de vígiátékainak, elbeszéléseinek alakjaiban a dunántúli nemesi udvarházaknak lakóira ismerünk. A gyermek- és ifjúkor em 1 ékei elevenednek m°g ezekben. A Dunántúl típusai lépnek fel a színpadra, tűnnek elő elbeszéléseiben. „Egy kis józansággal, sok hazaszeretettel, egy kis, akkor szükséges görögtűzzel, egy kis roman+ikával és mindenekfölött józansággal. A Széchenyi föllépésének és alkotásainak bevezetője, egy cselekményekben gazdag és halhatatlan korszak gyümölcsérésének az ő költészete a virágos tavasza." 25 Alakjait innen vette. Vígjátékainak csaknem mindig az öregek és a fiatalok összeütközése a konfliktusa. Kisfaludy Mihály, az engesztelhetetlen apa, hány alakban tűnik elő a vígjátékok fiatalok ellenére cselekvő, tervező apáiban, iróniával, enyhe derűvel rajzolja arcképüket: s ha velük szemben mindig a fiataloknak ad is igazat, nevetségessé soha nem teszi őket. Családjában több katona volt, sógora Farkas Gábor is nyugdíjas katonatiszt, típusa a házában megülő falusi nemesúrnak. Belőlük lesz Kisfaludy színpadán Hősváry ezredes, Baltafy kapitány és a többi katona. Dunántúli emléke a nyegle, hozományvadász, külföldieskedő mágnás, a latinos műveltségű, a szerelmet is csak latinizmussal kevert makaróni nyelven valló táblabíró és a műveletlen, parlagi falusi nemes. Feltűnik a kúriák nagyasszonya is, a pártában maradt, de azért még férjet váró, bőbeszédű vénkisasszonya is. Az idősebbek világa ez, amely kissé a múltba, XVIII. századba feledkezett. Enyhe iróniával, ritkán gúnnyal rajzolja az ő világukat. Még nem ostoroz, bár látja hibáikat. A középnemes, a magyar dzsentri hibáit a következő évtizedek adják majd íróink tokára. Kisfaludy még egynek vallja magát velük, ő csak ironikus mosollyal mutatja be hőseit. Fiatal szereplőiben azt vitte színpadra, amit a Dunántúlon látott: a nemesi 25 Gálos R., A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. It. Füz. 18. Bp. 1927. 60 242
