Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)
Schleich L.: A KIMSZ győri csoportja
gadta a küldöttség elgondolását. Anyagi támogatást is ígért. A nyomdatechnikai kérdést az ifjúság maga oldotta meg. Tárgyalásokat kezdett az ifjúmunkásokkal rokonszenvező Raab Bélával, a Pannónia nyomda tulajdonosával. Raab vállalta a csoport lapjának, a hetenként egyszer megjelenő Dunántúli Ifjú Proletár-nak 500 példányban való kiadását/' 7 A csoport vezetősége a lap szerkesztésére négytagú szerkesztőbizottságot jelölt ki. A szerkesztőbizottság július 8-án munkához fogott. Július 12-én már nyomdában volt az anyag. S néhány nap múlva pedig, július 16-án megjelent a Dunántúli Ifjú Proletár 1. száma. 48 A Testvériség azt írja róla, hogy bő és értékes tartalma kiemeli a szokványos brosúrák közül. Az egyes cikkek szerzői az ország elismert írói és tudósai. A lap azt az elvet akarja megvalósítani, hogy a nyomtatott betűnek tanítva kell szórakoztatni. A fiatalság szellemi képességeihez mért cikkek egészen más szellemet lehelnek, mint a közelmúlt bornírt ifjúsági írásai, melyek fantasztikus Bőrharisnya-történetekkel vadították el az ifjúi lelket. A lapot a felnőttek is forgathatják/' 9 A Győri Vörös Űjság a lap tartalmát érdekesnek és változatosnak mondja. Közelebb hozza az olvasókhoz: az érdeklődés felkeltésére kiemel néhány cikket. (Pl. az ideológiáról; A militarizmus és antimilitarizmus; Az országgyűlés értéke; A bürokrácia; Az anarchizmus; Engels Frigyes élete; A kizsákmányolásról; Az ifjúmunkások könyvtára.) A cikkek nem közvetlenül az ifjúsági lap számára készültek •— a felsorolásban az utolsó helyen említett kivételével. Ennek szerzője a győri csoport könyvtárosa. — Különböző napilapokban s hetilapokban már megjelentek. Ismertek azok előtt, akik figyelemmel kísérték az eseményeket. A szerkesztő bizottság azonban hasznosnak látta azoknak az ifjúság elé való tárását. A lap csak ismerteti, de kritikával nem illeti az egyes cikkeket, különben azt is meg kellene említenie, hogy a felsorolt cikkek egyike-másika mélyebb ismereteket kíván, mint amilyennel az ifjúmunkások egy része a jelenben rendelkezik. A 16 oldal terjedelmű, érdekes és változatos tartalmú, jól szerkesztett lapot gazdag hírrovat egészítette ki. Egy-egy trafik, illetve az ifjúmunkás titkárság árusította 40 fillérért. 50 Július 19-én összvezetőségi ülés, A bizalmiak beszámolnak: hogyan fogadta az ifjúság a lapot. Tarka kép bontakozott ki a megjegyzésekből, s annak a szükségszerűségnek a felismerése, hogy a lap érdekében az ifjúság körében erőteljesebb felvilágosító tevékenységet kell kifejteni. A lap 2. száma 1919. július 23-án hagyta el a nyomdát. Tartalmát a Testvériség magvasnak, szellemi szintjét magasnak tartja ugyan, de él benne a kétely": vajon az egyszerű fizikai ifjúmunkás képes-e a bonyolult gondolatok értelmezésére, s így azoknak önképzésére való felhasználására? ,,Kár — mondja —, hogy egyes cikkei a m«i ifjúmunkás értelmét és készültségét meghaladó szellemben vannak írva." — A Művelődésügyi Osztály gyűlésein több alkalommal hangzott el az előző korszak eljárásának ostorozása, amiért az ifjúmunkások szellemi kiművelését lehetetlenné tette. A mai ifjúmunkás "úgyszólván a ponyvairodalomból tanult meg olvasni. A lap úgy véli: „lehetetlen 47 Eddig egyetlen példánya sem került elő. Két száma jelent meg. Ezt részben a kiadó-nyomdász fiának közléséből, részben a két helyi lap ismertetése alapján tudjuk. 48 Raab László közlése. 49 T 1919. VII. 17. 50 GyVU 1919. VII. 30. 261