Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)
Schleich L.: A KIMSZ győri csoportja
A titkárságnak a háram megye területén végzett munkájáról néhány szóra szorítkozó adatunk van. Ezt Heszky őrizte meg az előbb említett visszaemlékezésében. — A központ annak idején heti utasítást ígért, s heti jelentést kért. Ilyen jelentés egyelőre nem került elő. Elkallódott vagy lappang valahol . .. Dunántúli Ifjú Proletár Június elején a Közoktatásügyi Népbiztosság ifjúsági ügyeinek referense az ifjúsági lapokról összeállított jelentésében azt állapítja meg, hogy azok nagyobb részükben még a burzsoá szemléletet tükrözik. Javasolja, hogy a megyék művelődésügyi osztályai tegyenek lépéseket olyan ifjúsági lap megjelentetésére, mely az eseményeket a proletariátus szemszögéből nézi. Győrött a politikai lapok^ mellett ebben az időtájban olvasott lap volt a Győri Diákélet c. ifjúsági lap. Címből következtetve — a diákság lapja. 46 Pogányné még nem kapott rendelkezést, de szóbeli utasításként hozta magával a sajtóreferens javaslatát. Erről tájékoztatta a Munkástanácsot, s egyben bejelentette, hogy a Győri Diákélet-et megszüntetik, s Győri Ifjúmunkás címen új ifjúsági lapot adnak majd ki. Az ifjúmunkásokra olyan tömegben zúdulnak az események, hogy nehezen tudnak tájékozódni közöttük. Olvasnak róluk az újságban. Hallanak róluk a munkahelyükön; a csoportban; de olykor egymásnak ellentmondó beállításban. Attól függően, hogy a forrás „szociáldemokrata" vagy „szocialista" volt. Szüksége mutatkozik olyan tájékoztatónak, mely sorát ejti a burzsoázia, a kapitalizmus, a proletriátus, a proletárdiktatúra lényege megismertetésének; feltárja előtte a helyi vonatkozásokat is: a direktóriumot, a munkástanácsot. Általában azokról az eseményekről tájékoztatja, amelyek körülöttük lejátszódnak. A tanügyi megbízott felvetette a lapindítás gondolatát. Az egyre torlódó események azonban nem engedtek időt a megvalósításra. A kongresszus után megkezdődik az ifjúmunkások feladatait meghatározó elvek átültetése a gyakorlatba. Sor került egy önálló ifjúsági lap kiadására is azzal a céllal, hogy az a dunántúli titkárság hatáskörébe tartozó megyék ifjúmunkásait az ifjúmunkás-mozgalommal kapcsolatos eseményekről tájékoztassa. Győrött az ifjúmunkások részére kiadandó ifjúsági lap gondolata július elején érett meg a megvalósulásra. A csoport vezetőségének négytagú küldöttsége (Szarvas, Berger, Heszky, Bánki) július 6-án felkereste a Művelődésügyi Osztály vezetőjét, majd a direktórium elnökét. Mindkét fórum kedvezően fo46 Az ifjúsági lap a polgári-liberális főreál-szülők anyagi támogatásával indult meg. Lehetőséget akart nyújtani néhány ifjúnak az irodalmi téren való érvényesülésre. A lap első száma március 27-én, az utolsó, a 6. száma április 30-án került ki a nyomdából. A Reggel c. lap meleg hangú sorokban hívja fel rá a figyelmet: „Diák Élet. Nyolcadrét alakú kis füzet jelent meg az utcán és a kirakatokban. Fiatalság, diákság írja és valószínűleg hamarosan népszerű lesz az iskolákban; csupa friss, kedves írás, vers, novella, tréfa az első szám és tartalma igazolja a lap létjogosultságát." A lapot a Raab-féle Pannónia nyomda adta ki. Raab Béla szerkesztette. Munkatársak — diákok, zömmel a főreálból, néhányan a női felső kereskedelmiből s a főgimnáziumból. (Raab László közlése 1958. augusztus 17-én.) Eddig egyetlen példánya sem került elő. A tanítóképző 1942-ben felvett Leltári Napló-jában utalás van arra (176—1942. sz.), hogy az intézet irattári anyagában 1942-ben még szerepelt a diáklap 1—6. száma. A háborús események következtében az irattár teljes anyaga megsemmisült. 260