Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)

Domonkos O.: Haladó mozgalmak tükröződése a kékfestés mintakincsében

HALADÓ MOZGALMAK TÜKRÖZŐDÉSE A KÉKFESTÉS MINTAKINCSÉBEN Magyarország textilipara meglehetősen elmaradott volt a XVIII—

XIX. század fordulóján. Néhány jelentősebb manufaktúra mellett a paraszti háziipar, valamint a textilfestők különféle rétegei, így a kékfestők, vászonnyomók, .selyemfestők igyekeztek ellátni a városok és falvak lakóit színes, mintás anyagokkal. Egészében azonban mennyiségileg, még inkább minőségileg nem tudták kielégíteni a hazai igényeket. Ezt részben a céhes ipar merevsége, a szabadversenyt kizáró kötöttségek, másrészt az ország feudális állapotai, valamint az a körülmény magyarázza, hogy az osztrák birodalomban Magyarországnak szánták a nyersanyagtermelő bázis szerepét. A városok és vidéki kúriák, kisnemesek igényeinek kielégítésére főleg a cseh és morva területekről behozott, sokszor az osztrák kereskedők közvetítésével, a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban létesített lerakatok, üzletek biztosították a nagyobb és jobb választékot a színes, nyomott kelmékből. De jutott ebből a parasztságnak is, hiszen erre az időre esik a népviselet színeződésének meggyorsulása is. A főurak igényeit a bécsi üzletek olasz, angol és francia termékekből elégítették ki. A céhek szabadverseny-ellenes magatartása az oka annak, hogy a XVIII— XIX. század fordulójára, de különösen a XIX. század első felében már országosan elterjedt festőipar, ezen belül főleg a kékfestőipar, nem tudta ellátni a hazai szükségleteket. Azok az elterjedési térképek, amelyek a magyarországi festőcéhek (Schön- und Schwarzfärber, Blaufärber) iratai alapján készültek, azt mutatják, hogy megvolt a lehetősége, illetve a szakképzett létszám alapot adhatott volna egy gyorsabb textilipari fejlődésnek, manufaktúrák, gyárak kialakításának.

1 Az a potenciális erő, amely a szakképzett mesterek és legények számában rejlett, nem párosulhatott a vállalkozó tőkével, a céhek merevsége azt kizárta. Féltékenyen őrködtek azon, hogy ki hány legénnyel és inassal dolgozik, hova jár vásárra, mennyit visz oda eladni, vagy netán még saját állandó üzlete is van a városban, akkor ne rakodhasson ki a heti piacokra, hanem csak az országos vásárokra, mert elvonná mások elől a jövedelmet. Általában sikerült is megakadályozni a céhes iparon belül a szaibadversenyt, csak néhány óbudai műhely emelkedett manufakturális, majd gyári szintre 1840 táján. A küzdelem azonban, szűk látkörű volta mellett, még eredménytelen is maradt, mert a külföldi manufaktúrák, gyáraik hazai lerakatai révén olyan versenytársakat kaptak a festő mesterek, akiket királyi és császári privilégium 1 Domonkos O., Fejezetek a nyugatmagyarországi kékfestés történetéből. I. Etn. LXXII. (1961) 204—217. 12 Arrabona 177