Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948

'Az 1947-es választások 1947 nyarára a politikai életben módosulás állott be. A kommunista párt helyes politikájával mind nagyobb tömegek értettek egyet, a párt jelentős poli­tikai sikereket ért el. A szociáldemokrata párton belül a jobboldal, a peyeristák elszigetelődésével, elszenvedte első vereségét. A volt „többségi párt": a kisgazda gyűjtőpárt alkotó elemeire bomlott. Az új erőviszonyok indokolttá tették az országgyűlési választások kiírását. ,,A választásoknak a demokratikus népi erők túlsúlyát kellett biztosítania, demonstrálnia." Győzelmüknek egyik — döntő — előfeltétele: a munkásegység, amelynek eszméje a kommunista párt egész tevékenységének vezérelve volt. Ennek megvalósításáért rendkívül sokat tett, közben — időnként — hibákat követett el. Ilyen volt pl. a „számok bűvöletének" kialakulása, amely a tag­toborzásra vezetett a tagszervezési hónap és a választási kampány idején. A ká­ros eredmény megmutatkozott abban, hogy a párt veszített (a már említett) proletárjellegéből, és gyengült a munkája a tömegszervezeti mozgalomban, ugyanakkor a tagtoborzás a két munkáspárt között pártvetélkedésre vezetett. 186 A kommunista párt a megyénkben sem értékelte kellően a tömegszervezetek szerepét, munkáját, és lebecsülte hatását a különböző rétegekre. így fordul­hatott elő, hogy a befolyása alatt álló tömegszervezetek: UFQSz, FÉKOSz, 13. ábra. Farkas Lajos rábacsécsényi újgazda UFOSZ tagsági könyve 186 Ságvári i. m. 303. 294

Next

/
Oldalképek
Tartalom