Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Krammer J.: Egy győri „magyar Hebel”
aludt a barlangban élelem, ital, ágyalj és takaró nélkül, s íme, most megint itt volt. Sajátságos történet ez, és azt bizonyítja, hogy tudósaink még korántsem tanulták ki eléggé az emberi test természetét. Mert nem, mindegyikök mondott volna igent, ha előzőleg megkérdezték volna, lehetséges-e ilyesmi." — Majd Kebelre jellemző módon így fejezi be a történetet: „A Hausfreund nem kívánja, hogy a nyájas olvasó ezt a különös történetet pusztán az ő szavára elhiggye, annyival kevésbé, mert annál ő sem volt jelen. De a dolgot a főispáni hivatal és az egészségügyi hatóság emberei bíróságilag megvizsgálták és autentikus ügyiratban le is fektették. Onnan böngészte ki egy derék úriember az elmúlt évben és Bécsben nyomtatásban nyilvánosságra hozta." Hebel előadásában a történetnek végtelen finom költői részletei vannak, ezért sajnáljuk, hogy a magyar Hebelben nem kapott helyet, Lasz Samu válogatásakor ügyelt arra, hogy ismeretterjesztő írások elbeszélésekkel váltakozzanak. Hellyel-közzel magyar vonatkozásokat illesztett be, így pl. a kőesőről c. leírásiban későbbi magyarországi meteorhullásokról emlékezik meg, a természettudományos jellegű szövegeket modernizálja, aktualizálja és magyarországi viszonyokkal hozza összefüggésbe. Nem egyszer idegen földrajzi helyneveket 'magyarországival helyettesít, néha hasonló hangzásúakkal; így lesz Saulieu-ből a beregmegyei Szolyva. Az is előfordul, hogy kiegészíti Hebel fejtegetéseit. Így a pókokról szóló írásban a Délaimerikában élő madárpókkal kapcsolatban megjegyzi, hogy a brazíliai gyerekek — noha teste csúnya, sziŐrös és bőre olyan hólyagökat okoz, mint a csalán csípése — „mégis játszanak vele és kötőféken vezetgetik." Lasz Samu hozzáteszi: „A mi gyerekeink inkább szép fehér kis báránykákkal játszanak. Jól is teszik." Nem akarunk itt kitérni arra, hogy a magyar H ebeibe felvett olvasmányok fordítása mennyiben tükrözi az eredetit. Általában hiányzik itt az a költői báj és remekbe készült próza, amely Hebel elbeszéléseit jellemzi, s amelyet a legújabbkori irodaiomtuídomány növekvő mértékben értékel is, 1960-ban, az alemann író születésének kétszázadik évfordulóján, széles körben méltatták művészi alkotásainak múlhatatlan értékeit, s nem egy ízben a német klasszikus próza egyik legnagyobb mesterét jelölik meg benne. Ez az évforduló világszerte felhívta H ebeire a figyelmet, az Atlantis-Verlag két kötetben összegyűjtötte írásait 2 s azokat legkiválóbb ismerőjének, Wilhelm, Altwegg bázeli egyetemi tanárnak gondozásában és utószavával adta ki. Wilhelm Altwegg 1935-ben „Johann Peter Hebel" címmel gazdag jegyzetanyaggal ellátott monográfiát jelentetett meg Hebelről. 3 Főleg ennek alapján Wilhelm Zentner müncheni tudós, Hebel levelezésének kiadója, 4 1964-ben újabb, nagyon olvasmányos Hebel-életrajzot adott ki. 5 A Deutschunterricht für Ausländer müncheni központja, a GoetheInstitut viszont a német nyelvnek mint idegen nyelvnek segédkönyveként újra kiadott egy Hebel elbeszélés-gyűjteményt. 6 Arra is ismételten rámutattak, hogy 2 Johann Peter Hebels Werke. I — II. Band. Hrsg. Wilhelm Altwegg. Atlantis Verlag. 3 Altwegg, W., Johann Peter Hebel. Die Schweiz im deutschen Geistesleben. Eine Sammlung von Darstellungen und Texten. Illustrierte Reihe 22. Band. FrauenfeldLeipzig, Huber & Co. 4 Hebel, J. P., Briefe der Jahre 1784—1809 (I. Band), 1810—1826 (II. Band). Hrsg. u. erl. Wilhelm Zentner. (Karlsruhe, 1957) Müller Verl. 5 Zentner, W'., Johann Peter Hebel, eine Biographie. (Karlsruhe, 1964) Müller Verl. 6 Hebel, J. P., Kalendergeschichten. Bearb. Werner Schmitz. 3. Aufl. (München) Hueber Verl. 15* 227
