Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Krammer J.: Egy győri „magyar Hebel”
képet tétetett, amelyhez hiányzik a történet a könyvben. Hebel „Mancherlei Regen "-je (Lasznál: Az esőről) ugyanis ötféle esőről szól, ebből Lasz csak hármat iktat be: 1. A kéneső. 2. A véreső. 3. A kőeső (Kebelnél 4.); a Hebelnél még szereplő Békaesőt („Froschregen, Hebelnél 3.) és Kalapesőt (Hebelnél 5.) elhagyja. Ez utóbbihoz készült színes kép azonban a címlapra került. A Kalapeső története: Szászországban egy polgár egy hegy aljában földjén dolgozott, hirtelen zivatar lepte meg, a viharos szél temérdek kalapot zúdított le, úgy, hogy feketéllett tőlük a föld. Nagyon elcsodálkozott, és hogy elhiggyék neki a történteket, néhány kalapot haza is vitt. Egy-két nap múlva megtudták, hogy a hegy mögött egy ezred katona gyakorlatozott. A hirtelen szél felkapta, kalapjukat, átsodorta a hegytetőn és a másik oldalon elpotyogtatta. Hebel kedvesen hozzáteszi: „így mesélik. Teljességében nem lehetetlen a dolog. Azonban igen erős forgószél és következésképpen igen erős hit kell hozzá." •— Rövid, mulatságos anekdota ez, talán Lasz Samu ezért be is akarta venni gyűjteményébe, a képet ki is választotta hozzá, maga a szöveg azután hogy, hogy nem, kimaradt, Említettük, hogy Kemény Ferenc a Sohatzkästlein magyarországi iskolai kiadásának előszavában csodálkozását fejezi ki, hogy Lasz Samu a magyar fordításba nem vette fel Hebel egyetlen magyar tárgyú vagy legalábbis magyar színhelyű elbeszélését, amelynek címe a német eredetiben „Andreas Hertzeg". Ennek magyarázata az is lehet, hogy Hebel kiadójának kívánságára az 1811-ig megjelent „Rheinländischer Hausfreund" kalendárium egyes évjárataiból a legsikerültebb írásokat gyűjtötte külön kötetbe, s ezt adták ki „Schatzkästlein des Rheinischen Hausfreundes" címmel. Ebben a kötetben az 1812-es kalendáriumban megjelent Andreas Hertzeg nem szerepelhetett, s Lasz Samu valószínűleg az 181 l-es Schatzkastlein-kiadást forgatta, mert magyar Hebeljében csak az ott található írásokból válogatott. Egyébként a magyar tárgyú történetnek valóban csak a színhelye Magyarország, így kezdődik: „Április 13-án, igaz, már kilenc évvel ezelőtt, Magyarországon, Nógrád vármegyében egyszerűen nyoma veszett egy Herezeg András (Andreas Hertzeg) nevezetű férfinak. Nagy kár volt érte, mert nagyon derék, elég jómódú ember volt, s még hozzá nem régen nősült." Ezek után szó esik arról, ki látta utoljára: a szomszéd faluban lakó fivérét látogatta meg, s délben hazafelé indult, s útközben tűnt el. Keresték, kutatták, végül is elveszettnek hitték, meggyászolták, még misét is mondattak lelkiüdvéért. Mesteri módon írja meg Hebel életrekelését augusztus 8-án, egy sziklabarlangban. Nem „magyar tárgya" végett, hanem ezért a páratlan művészetért lett volna érdemes a rendkívüli történetet a magyar Kebelbe felvenni. A mély álomból ébredező férfi eleinte maga sem tudja, valóban ő-e ifjabb Herezeg András. Mikor nagynehezen feltápászkodott s a barlang kijárata elé lépett, látta a derült kék eget, a melegtől vibráló levegőt, a fákon a dús lombot és a sok gyümölcsöt, a vígan szökdécselő szöcskéket és a nyár madarait, távolban egy fiatal leányt, aki a szőlőtőn érett fürtök után nyúlt, tétovázva szólott magában: „Még sem lehetek Herezeg András. Hogyha Herezeg András lennék, havazott, és hófúvás volt, amikor a barlangba húzódtam és ott elaludtam, mert különben nem is mentem volna be a barlangba." Végre erőt vett magán és hazaindult: otthon felesége felismerte, de öröme korai volt, mert Herezeg András annyira legyengült, hogy ágynak esett, napról napra rosszabbul lett, s a negyedik napon már a halottak szentségét is magához vette; harmadnapra ez után azonban egy csúf kelés fakadt fel a fejében, s annak tartalma fülein kifolyt. Most már hamarosan erőre kapott, újra felvehette régi életrendjét, még több gyermeket is nemzett, s máig is él, jó egészségben. — „16 hetet 226
