Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Sopron megyében 1945–1948
a felelőtlen izgatók) felhasználásával sztrájkot robbantottak ki. A munkáspárti vezetők meggyőző munkával ezt a sztrájkot is leszerelték. 124 A vagongyári reakció tevékenysége ezzel nem szűnt meg. A munkások termelési lendületét akarták letörni. Ezért a bérek 30 %-át fizetésekkor időlegesen visszatartották, 125 támogatták Mauthner követeléseit, aki novákpusztai kastélyát követelte vissza, amelyben vasas üdülőt rendeztek be. 126 A mosonmagyaróvári Bauxit-gyár tőkés igazgatója (Barta L.) nem fizette ki a munkásokat megillető bért, fasisztákat állított vezető helyekre (horthysta hadbíró századost, csendőrt), hogy a termelést lassítsa. 127 Eszközeik és céljaik: a gazdasági kártevés, az elégedetlenség és a bizonytalanság érzésének felkeltése, hogy a munkásokban a rendszer labilitásának képzetét alakítsák ki. Céljukat nem érték el, mert a mindjobban öntudatra ébredő munkások a letörés helyett ellentámadással válaszoltak. Az augusztus 11-i nagygyűlésen, melyet a Baloldali Blokk javaslatára a koalíciós pártok együttese hívott össze, a munkások a stabilizáció megalkuvás nélküli megvédését követelték. 128 Amikor látták, hogy követeléseik teljesítését ez a forma nem elégíti ki, mert a legfelsőbb vezetésben is voltak, akik a reakciót támogatták, és a nép ellenségeit ez az ősz folyamán durvább akciókra ösztönözték: a vagongyári dolgozók erőteljesebb eszközökhöz folyamodtak. Félórás — gyűléssel egybekötött — tiltakozó sztrájkot tartottak, melyen határozatot fogadtak el, és azt táviratilag Nagy Ferenc miniszterelnöknek küldték meg. Kormányából a reakciós minisztereket haladéktalanul bocsássa el, a drágaság letörését azonnal kezdje meg! (17. ábra 129 .) A többi győri gyár munkásai megtárgyalták és konkréttá bővítették a vagongyáriak határozatát: küldöttséget szerveznek a miniszterelnökhöz, memorandumot adnak át neki, és meghatározzák személyi követeléseiket. A nehézségek növekednek: a drágaság nő, az áruk eltűnnek. A személyi problémák és a gaz'dasági nehézségek összefüggnek egymással, azért az árleszállítás érdekében „ ... az Anyag- és Árhivatalt tisztítsák meg az oda nem való elemektől, távolítsák el elsősorban annak vezetőjét, Varga Istvánt." „A munkásság a közellátási minisztérium részéről súlyos mulasztásokat tapasztalt." „Győr dolgozói a minisztérium ténykedéseit provokációnak tekintik és követelik Erőss János (miniszter) távozását." „Követelik Győr dolgozói Pfeiffer (igazságügyi) államtitkár távozását is és azt, hogy az uzsoraügyeket tárgyaló tanácsokban kapjon helyet a szervezett munkásság képviselője. (18. ábra 130 .) A küldöttség tagjai: a megyei szakszervezeti titkár, a Szakmaközi Bizottság titkára, valamint a Vagon-, a MÁVAG-, a Linum-Taussig-, a Hellas-gyár, az OVIRT, a Győri Textil és a Gyapjúfonó képviselői. Nagy Ferenc a gazdasági követelések teljesítésére bizonytalan, általános ígéretet tett, a személyek „ ... eltávolítására szóló követeléseket a miniszterelnök nem vette tudomásul". 124 GyM II. évf. 171. sz. 125 DSzN II. évf. 217. sz. 126 Uo. II. évf. 247. sz. 127 Uo. II. évf. 213. sz. 128 GyM II. évf. 180. sz. 129 Uo. II. évf. 281. sz. 130 Uo. II. évf. 283. sz. 542