Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Balázs P.: Egy győri német polgár 1848–49-ben
nók ábrázolni, mind a forradalom, mind a reakció javára bőségesen ragadhatnánk ki idézeteket naplójából. Naplóját nem is egyéni állásfoglalásának ismertetése céljából lapoztuk végig, hanem azért, mert egy jómódban élő társadalmi réteg magatartásáról van itt szó, ahol az anyanyelv a gondolkodás és a világnézet kialakításában nem is a legdöntőbb tényező. Ránk maradt ebből a korból egy győri magyar gabonakereskedő feleségének naplója is, amelynek írója lényegében hasonlóan gondolkodott, mint az általunk ismertetett napló szerzője, sőt magyar anyanyelve dacára osztrák területre menekült, ha a várost háborús csapatátvonulások fenyegették, s a városért való aggódás nála alárendelt szerepet játszott, mert mindent az üzlet, a spekuláció szempontjából nézett. 104 A mi naiplóírónk szemében Győr maga egy kis birodalom, amelyért önfeláldozóan dolgozik és küzd, akár a város fizikai létét, akár polgártársait fenyegeti — bármelyik oldalról — veszedelem. Ez a lokálpatriotizmus a naplóíró egyik legszembetűnőbb s egyben legtiszteletreméltóbb jellemvonása. (A város érdekében száll szembe Lukács kormánybiztossal az árvák pénzének visszatartásáért, s a polgártársakkal való szolidaritás jegyében mond nemet Apponyi császári biztosnak, amikor az a forradalmi megmozdulások alatt magukat „kompromittált" győri polgárok ellen szeretne adatokat szerezni.) De bármennyire is tiszteljük a naplóírót e nemes lokálpatriotizmusért és jellemszilárdságáért, mindez nem lehet akadálya azon tény őszinte kimondásának, hogy bár kezdetben magáévá tette a polgári átalakulást és a nemzeti függetlenséget biztosítani kívánó 48-as törvényeket, a forradalmi lendülettel nem tudott és nem is akart lépést tartani s azon nehezen mozduló, a rendkívüli intézkedésekkel következetesen szembeszegülő társadalmi réteghez tartozott, amelyik a városi önkormányzatba kapaszkodva igyekezett meghiúsítani a kormánybiztosok intézkedéseit. A márciusi eredmények és a bécsi kormánykörökkel való zavartalan együttműködés voltak politikai nézeteinek alappillérei, amelyektől sohasem akart eltávolodni, s amelyek mindkét részről elfogadható megvalósíthatóságában őszintén hitt. Ezért nézi már 1848 elején ellenszenvvel a radikálisok működését s kíséri bíráló megjegyzésekkel Lukács Sándor és Zichy Ottó ténykedését. Később Lukácsot már csak „a mi teljeshatalmunknak", majd Győr Rabespierre-jének nevezi. A radikálisok által aktivizált néptömegektől, különösen a „proletárok' megmozdulásaitól mindig távoltartja magát s ebben a szemléletben megmarad a szabadságharc bukása után is. Amikor 1849 decemberében Schaf fer Jakab polgártársa kíséretében Pesten jár, hogy a császári csapatok által rekvirált ingóságok ellenértékét a város számára megszerezze, s Haynau szemrehányásokkal illeti a győriek forradalom alatti magatartása miatt, a naplóíró válaszában benne van politikai hitvallása: a tulajdonképpeni győriek, a hajótulajdonosok és értelmiségiek mindig jó érzésnek voltak, csupán néhány agitator vezette félre a proletárokat. 105 A történelem azonban nem a „jó érzésűeket", hanem a föltámadt tengerként háborgó népet igazolta — ezzel is példázván Petőfi szavait: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr! Balázs Péter 104 A napló kivonatos ismertetését közli Lengyel A., Győr 1848/49-es eseményei egy ismeretlen napló tükrében, Arrabona (1961) 121—141. 105 Cap. Cth. XI. N. 997. h. 1849. dec. 30. 469
