Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Horváth B.: Adatok Orbán Dezső életéhez és művészetéhez

puha, atmoszférikus égről van szó, mint például az „Október"-en, vagy a „Charentoni házak"-on, az ég teljesen egyforma, jobbról ugyanazt az eget találjuk, mint balról, fent, legmagasabb pontján ugyanúgy, mint lent, ahol a tájjal érintkezik, eltérés sem belső rajzban, sem világításban, sem színben, sem színerőben nem tapasztalható. Ennek az égnek nincs felhője, nincs légmozgása, itt is, ott is könnyű nyári ég, napsugártól kivilágosítva, minimális atmoszférikus hatást éreztetve, nem így az „őszi tájkép"-en vagy Orbán pasztellképén, ahol az ég egyszerű síkdekoráció, majdnem azt mondhatnánk: színházi kulissza. A rokon fa-, illetve bokormegoldásra a legjobb példát Ferenczy „Őszi fürdés"-ének

22 (1904) és a „Gyermekek ponnykon"

23 (1905) című képnek bokros háttere kínálja. Itt nemcsak az utóbbi kép sárgával motivált erősen hasonló zöldjére gondolunk, hanem a bokornak legyezőszerűen kiterített rajzára, mely az ágakat, sőt a leveleket is szinte külön-külön adja, aligha szándék nélkül olyan növényzetet alkalmazva a művész, melynek széles levelei vannak, tehát nagy felületet mutatnak, amiket aztán — a síkban való látás- és ábrázolásmódjának megfelelően — lehetőleg ilyennek is rajzol. Orbán azonban, amint épületeiben is, bár egészen laza lombozatkezelése, a részleteket eléggé összevonja. A „Charentoni házak"-tól időben ugyan nem, felfogásban azonban elég nagy távolság választja el azt az eddig ugyancsak nem ismert tájképet, mely pasztellel készült. A kép művésztől származó címe nem maradt ránk, a minden bizonnyal felvidéki falucskát ábrázoló képet, míg pontos azonosítása meg nem történik a tájnak, egyszerűen „Tájkép"-nek

24 nevezzük. Időben ez az alkotás — minden lényegbevágó különbség ellenére is — legfeljebb csak két évvel készülhetett később az előbbi tájképnél. Orbán a „Nyolcak" 191 l-es kiállításán már olyan 1909—1910-ből származó tájképekkel szerepelt ugyanis, amelyele mentek attól az ellentmondástól, mely ebben a pasztellképben megnyilvánul. Ez az ellentmondás, mely más művészek ez időben készült alkotásain is fellelhető, abban áll, hogy az egyes tájelemek két, egymástól alapvetően különböző szemléletmód szerint vannak megörökítve, például más felfogás érvényesül az előtérben, mely ebben az esetben sík, lapos terület, mint a középtérben, ez esetben falusi település templommal s néhány kicsi házzal, hogy aztán a háttér hullámzó dombvonulatában s a mögötte húzódó kulisszaszerű égben ismét az a — vagy hasonló — felfogás érvényesüljön, mint az előtérben. Orbán „Tájképiének elő- s még inkább hátterében a tájnak ugyanazt a lapos, egysíkú kezelését találjuk, mint a „Charentoni házak"-on, míg a középtérben már erős tériségre és testiségre való törekvést tapasztalunk, tehát két iskola látásmódjára jellemző gyakorlatnak vagyunk itt tanúi. A Manet-Monet vonalból kialakuló impresszionista iskola mindent laposnak látó, ahogy Kernstok fejezte ki: „egy síkban utazó" irányának felfogása keveredik a képen a részben ugyancsak a Manet-Monet vonalból, de az impresszionista iskolára mintegy ellenhatásként létrejövő másik iránynak, melyet újabban meglehetős egyoldalúsággal egyre kizárólagosabban Cézanne nevéhez kapcsolnak, felfogásával, mely a síkkal, a felülettel, a lapossággal szemben a tér, a test, a tömeg jogát hangsúlyozza. Kétségkívül ez utóbbi irány kibontakozásához a legerősebb lökéseket Cézanne szolgáltatta, az ő hatását érezzük Orbán „Tájkép"-én is, (2. ábra) elin22 Reprodukálva: uo. 71. kép. 23 Reprodukálva: uo. 79. kép. 24 Papír, pasztell, kb. 47x61 cm. Jelezve balra lent: Orbán. H. F. K. gyűjteménye Bpest. 341