Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Timaffy L.: A honfoglaló magyarság hitvilágának maradványai a Kisalföldön
Dunaremetén Vécsei János „tudós" molnár a múlt század végén rostába babszemeket szórt, rázogatta és abból mondta meg, hogy a gyereket, vagy állatot ki rontotta meg. A vajkai Rostás József rostacsináló volt, s járt falurólfalura, árulta a rostáit. „Belenízett a rostába, likával az ég felé és úgy gyógyított. Onnan mondta meg, mit kell csinálni" (IV. 1—a). — öttevényen és Ikrényben is volt régen tudós asszony, aki szitával tudott jósolni (4. ábra). „Kukoricaszemeket dobott a szitába és abból mondott. Azt is megcsinálta, hogy a liba mellcsontjára parazsat rakott, azt fújta, élesztette, amíg a csont meg nem repedezett. Ezekből a repedésekből jósolt". A cikolaszigeti „tátos"-Kelemen pásztorról tudják, hogy törekrostára parazsat tett, erre füveket szórt és így füstölte meg a beteg jószágot. Közben ráolvasott, „mintha visszájárul számút vóna". Régi halottvirrasztásokra is elhívták. „Kifüstűte a halottbul a gonoszt, hogy nyugta legyen tülle" ... „öreg rostára parazsat rakott és zsebébül füveket szórt rá. (Mások szerint „fiatal nyírfahajtást tett a parázsra, úgy sistergett rajta, mint a zsír".) Ezzel körülfüstűte a hóttat és morgott is hozzá valamit". A Szigetközben sok helyen ismerik még a jóslás módját szita-forgatással (IV. 1—d). „A rosta kérgibe szúrják a nyitott ollót. Az ujja-karikáknál ketten két oldalról a mutatóujjukkái megtámasztják. Akkor ezt kell mondani: Szent Péter és Szent Pál mondjátok meg nékem az igazat, hogy ki lopta el a ludaimat. — Itt gondolni kell valakire, akire gyanakodik az ember. Ha nem az volt, meg se rázkódik a szita, de aki volt, annál meg megpördül egészen." (3. ábra). Győrszabadhegyen mondta Szabó Mártonné: „Azt is hallottam, hogy a tátosnak sípja, meg dobja vót, avval kergette el a boszorkányokat" (IV. 1). — C mondta el többek között ezt a dobolás ősi rontásűző szerepét őrző boszorkánymesét: „Még öreganyám idejibe vót, hogy a boszorkány megrontotta a kenyeret ... öreganyám se vót rost, betüzelt jól a kemencébe kóróízíkkel, oszt bedobta a rontott kenyeret a tűzbe. A söprüt körösztbetette az ajtó előtt, osztán a vetéllőlapáttal dobút a kemenceajtón. Elkezdett benn tüsszögni, sipítozni a kenyér. De öreganyám csak dobút tovább, jó erősen verte a kemenceajtót. Egyszercsak gyütt ám a boszorkány, a Kis Rozi néném vót. Ne dobújj má anynyit, Mari! — kérte öreganyámot, — nem birom má hallgatni! — öreganyárr, megcsapkodta jól a söprűvel, osztán békit hagyott néki". A rostán utazás emlékét őrzi egy kunszigeti boszorkánymese. Űgy r tudják itt, hogy „a boszorkányok törekrostába ültek, úgy mentek a Dunán. Csak úgy pörgött velük a rosta. A falu alatt kiszálltak és bejöttek éjjel a házakba rontani. Mikor már igen sok galibát okoztak, megkérték Páli Józsefet, a tudós pásztort, irtsa el őket a faluból. Kiült a vízpartra éjjel és mikor jöttek, rájukpattintott hármat a hajából font su darás ostorával. A rosták erre visszapörögtek boszorkányostól a túlsó partra." — Ugyanerről a tudós pásztorról mesélik azt is, hogy ,.a bolgányi dunakanyarban legeltek akkor a marhák és minden éjfélkor szétfutottak. A pásztor azt mondta, hogy éjfélkor pörgő rosta jön át a vizén (IV. 1—c), 41 szem parázs van rajta és ettől futnak szét az állatok. Elhívták Páli Józsefet, hogy segítsen. Lesbeült a parton. Éjfél után való« ban jött is a pörgő rosta, tele parázzsal. Rátette az ostorra kalapjáról a varázserejű sudarát és odavágott vele háromszor a rostára. A parázs mind vízbehullott belőle, a rosta pedig visszapörgött a túlsó partra. Többet nem jött át és a marhák se futottak széjjel". A sámánfa emlékét a próbavétel fáján kívül is megtaláljuk prózai népkölté> szetünkben. A cikolaszigeti „tátos"-Kelemen pásztorról mondják, hogy „igen 320
