Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Katona I.: Adalékok a nyugatmagyarországi anabaptisták történetéhez
mintha a katolikus térítés következtében jelentőségük megszűnt volna, hanem inkább azért, hogy csoportosulásaikkal ne hívják magukra az állami és egyházi hatóságok f gyeimét. Ennek tulajdonítható, hogy már jóval áttérésük befejezése előtt megfigyelhető együttélésük kollektív kereteinek lazulása, nyilván az egyre ismétlődő, erősödő térítési akciókkal szemben. Mestereik az állandó zaklatásnak kitett közösségeiket elhagyva kisebb csoportokban, összejöveteleken fejtik ki vallásos tevékenységüket. Ezért a jezsuiták figyelme elsősorban arra Összpontosul, hogy az anabaptisták csoportosulásait, összejöveteleit megakadályozzák, lehetetlenné tegyék. Elsősorban a gyermekek és a közvetlenül velük foglalkozó tanító, bábaasszony és dajka tevékenységéről igyekeznek információkat szerezni. Az anabaptisták ugyanis a csecsemőket nem keresztelik meg, mert szerintük a keresztség a hit tudatos megvallása, ilyen tudatossággal azonban csak a felnőttek rendelkeznek. Ezért az áttérés elől olyképpen igyekeznek kitérni — mint erre a felvidéki Szobotistye új keresztényeinek példái mutatnak —, hogy a katolikus pap által megkeresztelt gyermekeket 12—13 éves korukban a maguk vallási ritusának megfelelően újrakeresztelik. A csecsemőkortól a keresztségig terjedő időszak az anabaptisták meggyőződése szerint a keresztségre való előkészítésre, felkészítésre, a vallásos meggyőződés kialakítására szolgál. Ebben az időszakban különösen a bábának, dajkának és a tanítónak van megkülönböztetett szerepe. Miután a gyermek elsajátítja az írás-olvasás elemeit, alkalmassá válik a hit alaptételeinek mélyebb tanulmányozására, elsajátítására. Ezért az élethez szükséges elemi ismereteken kívül a biblia tanulmányozása áll az anabaptista iskolák tanításának középpontjában. Ilyen, iskolai oktatást szolgáló könyveket nemcsak az Egyetemi Könyvtár, hanem az esztergomi Főegyházmegyei Könyvtár is őriz, melyek egyikét a már említett anabaptista superintendens, Walther Zakariás írta. A vallásos meggyőződés kialakításával egyidejűleg 10—11 éves korban megkezdődik a győri jezsuiták által is említett kenyerezési, vagy másképpen úrvacsorai szertartás-sorozat. A kenyerezés, vagy úrvacsora a hit elmélyítésének eszköze, s így nemcsak a keresztség előtt állók részesülnek benne, hanem a felnőttek is. Ezért teszi fel kérdésként a jezsuiták aktája, hogy „Panisationem non alicibi celebraverint?" Az anabaptistáknál az úrvacsora szimbolikus jelentőségű. A kenyér és a bor egyaránt a közösség jelképe, ugyanúgy, mint a malom. Ahogy' a tőke megszámlálhatatlan szőlőszemei musttá, majd pedig borrá alakulnak, úgy lesz a megszámlálhatatlan gabonaszemből a kenyér. Ezért az anabaptizmusnál megkülönböztetett jelentősége van az úrvacsora, vagy másképpen a „panisatio" szertartásának. Az újkeresztények — ellentétben számos eddigi feltevéssel —, nem tagadták a keresztrefeszítés és a feltámadás jelentőségét, és Mária fogantatását. Ezért választják a már áttért, illetve megkeresztelkedett morvaszent Jánosi anabaptisták kápolnájuk titulusaként a karácsonyt és a Septem Doloris-t. A Septem Doloris, mint a katolikus szertartás is tanúsítja, azt szimbolizálja, hogy Krisztus a hús-vér emberek közé állítja fiát, a kegyelem közvetítőjeként. Ezt fejezi ki az oratio, valamint a lectio is, mely Judit könyvének 13:22, 23:25 fejezeteire támaszkodik. A Septem Doloris-probléma az anabaptisták krónikáiban is megtalálható, mint ezt A. J. F. Zieglschmid könyve is bizonyítja. „ ... Er sprach am Creütz zu Maria (Weib) Sich" das ist dein Sun (Sün) az ist dein Mueter (So wer Johannes Christus leiblicher brúder gewesen) Denn die wort sind eben so 105
