Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)
Uzsoki András: Török-kori rablánc a Xántus János Múzeumban
tartja-e fogva őket. Felégetett város van a háttérben, elől török lovaskatona ugrat egy hídra, kisebb fogolycsoport első sorában haladó tagjai nyakuknál fogva vannak övéhez odaláncolva, mögöttük kísérőként másik lovaskatona halad. Egy 17. századi rézmetszeten 13 láncra vert rabot hurcolnak egy vár kapuja elé, nyakán, kezén és lábán láncra erősített nyak-, kéz-, illetve lábbilincs látható. Ilyen és ehhez hasonló ábrázolások a hazai és a külföldi anyagban nem ritkák, de a felsoroltak is elegendők arra, hogy bizonyos következtetéseket vonjunk le a győri rablánc használatára. Az ábrázolások nagyobbik része megkötözött kezű foglyokat ábrázol, kik kötelékkel vannak lovas őreikhez hozzákötve, s általában 4—6, legfeljebb 8—10 főből álló fogolycsoport halad az őrök után. Ebből arra következtethetünk, hogy olyan bilincset vagy rabszíjat használtak, amely rendszerint ilyen kislétszámú csoport fogvatartására és vezetésére alkalmas. A metszetek gyalogló, tehát vezetett foglyokat ábrázolnak. A győri rablánc 5 fogoly fogvatartására alkalmas. A bilincsek méretük miatt nem lehettek sem láb, sem kézbilincsek, hanem csakis nyak bilincselésére használhatták őket. A lakattal lezárható lánc, végén karikával azt jelenti, hogy egy lovaskatona a lóhoz erősítve öt megbilincselt foglyot szállíthatott olyan körülmények között, hogy ezek lábukat és kezüket szabadon használhatták. A metszeteken ábrázolt fogolycsoportok létszáma is igazolja, hogy használtak ilyen rabláncot a foglyok gyalogos vezetésére. Irodalmi adatok is megerősítik fenti következtetésünket. Takáts Sándor szerint 14 a hódoltsági idő vége felé a végházakba a török rabokat láncra fűzve gyalog küldték. A láncra fűzött nyakbilincseket tehát kisebb fogolycsoportok szállítására használhatták. A hódoltsági időben mindennapos volt valamennyi fél részéről az embertelen fogolykereskedés. 1683 után a tömegesen fogságba esett törökök egy részét a császáriak, más részét a magyar végbeliek adták el. A hazai és a külföldi emberkereskedők az összevásárolt török foglyokat olaszoknak adták el, akik kereskedelmi hajókra vitték őket evezősöknek. Győrött nemcsak egyes kereskedők, hanem — Takáts Sándor szerint — társaságok is nagyban űzték az emberkereskedést. 15 Ez az adat az ábrázolásokkal együtt arra enged következtetni, hogy a győri rabláncot a végházak közötti kisebb fogolyszállítmányoknál vették igénybe, aránylag csekély súlya és szerkezete is erre utal. Auer János Ferdinánd pozsonyi polgár, mint hadnagy 1663. augusztus 7-én a párkányi csatában török fogságba esett. 11 évig raboskodott a Héttoronyban, ahol 1664-ben írt naplójában ismerteti fogságbaesését és Konstantinápolyba hurcolásának küzdelmes és szenvedésekkel teli útját. Naplójában több esetben említi, hogy a törökök nyakbilincset alkalmaztak a foglyokon. Fogságba esése után a török táborban egy 20 éves magyar ifjúval találkozott, aki kezén, lábán és nyakán láncokkal volt megbilincselve. 16 Auert és társait az egyik kihallgatásra úgy kísérték, hogy vaskarikát (bilincset) tettek nyakukra, ezeken hosszú láncot húztak át, s mint a kutyákat, ütlegelve vezették őket. Amikor az ütések elől ki 13 Eredetije jelenleg nem található a Történelmi Képcsarnokban. Reprodukcióját lásd: Magyar Művelődéstörténet. III. (Bpest, é. n.) 77. 14 Tcfcóís S., Rajzok a török világból. III. (Bpest, 1917) 324. 15 Uo. I. (Bpest, 1915) 325—331. — U. ö. Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI— XVII. századból. (Bpest, 1961) 325—328. 16 Auer János Ferdinánd pozsonyi nemes polgárnak héttoronyi fogságában írt naplója 1664. Közzéteszi, Lukinich Imre. (Bpest, 1923) 87. 198
