Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)
Vörös Károly: Egy borbélylegény napjai Győrben 1823-ban
vendégfogadóba menjenek éjszakázni, szintén nincsen pénzük. A mester és német felesége szívesen fogadja és vacsorával is jól tartja őket: apját szállásra is ott tartják, ő pedig már a borbélyműhelybe megy és ott tölti az éjszakát. Onnan indul el kora hajnalban, hogy hazainduló apját kikísérje a városból: a sáncokon túl vesznek érzékeny búcsút egymástól.) Apámtól való elválásom után egyedül képzeltem magamat lenni a világban; amint a setétben visszabotorkáltam a várba, anyám s testvéremet varázsolta szemeim elejbe a képzelet, ezek késértek a borbélmühely ajtóig, s midőn beléptem a gyertyavilágosság elejbe, eltűntek előlem... nem volt mellyettem rokon, nem volt jóbarát, egyedül álltam azon népes, gyönyörű kis városban. Azonban ezen képzelődésem csak addig tartott mig megverradt, mert műhelyünk az úgynevezett Karmelita utcában volt, s minek utánna ezen utca a várnak egyik fő utcája volt, nagy volt benne a jövés-menés, zsibongás. Alig világosodott tehát a reggel, pipaszóval az utcára, műhely ajtónk elejbe álltam, s amint kiléptem, előttem volt az eleven világ. Örültem, hogy Győrben vagyok. Következő vasárnap, ebéd után pricipálisom utánunk jött a műhelybe, (ketten voltunk segédek, vagyis még akkor ugy neveztettünk „legények", — és két inas), s tudtomra adá, hogy én műhely es legény leendek és 1 ezüst forint lesz hetibérem. Ez nem nagy bér volt ugyan, hanem elég egy olyan embernek, kinek előbb még ennyi sem volt... Kivált még az akkori korban, midőn minden olcsó volt. Ehez járult még principálisomnak azon dicső gazdálkodási rendtartása, hogy ő segédjeinek minden vasárnap 30 váltó krajcárokat adott csak ki, 2 váltó forintokat pedig magánál tartott, ezt mondván: „30 krajcár elég lehet egy hétre egy borbél legénynek — a ki józanon és becsületesen akarja magát viselni — dohányra és mosásra, két forintja pedig megmaradhat ruházatjára. Mindazonáltal azon két forint csak biztos kezekben marad meg, már pedig fiatal ember kezei nem elég biztositottak arra, hogy magának bériből minden héten két forintokat vissza birjon tartani, s azoknak gondját viselni, mert szoktuk mondani: fiatal ember kezében sir a pénz; — ennek következtében műhelyemben ezt a szokást rendeztem be, hogy én gazdálkodjam legényeim számukra, mely rendet oly szigorúan meg fogok holtomig tartani, hogy ebből magamat semmiféle úton-módon kitántoritani nem hagyom. Ha tehát szilárd akaratom valamelyik legényemnek nem tetszik, csak bátran nyilatkozzon." Én mindjárt egyik voltam, akinek ezen rend sehogy sem tetszett, mert a 30 krajcár köröskörül kevésnek látszott előttem arra, hogy legalább csak vasárnap, egyszer is egy héten, részegen jöhessek haza ... továbbá ezt is gondolám: keresményemet, megszolgált béremet akárhová teszem, mi köze ahhoz principálisomnak? — ne aggódjon ő afelől, ha marad hetibéremből valami, ha nem, — keresményének kiki viselje gondját maga, s. a. t. Mindazonáltal akár mit gondoltam én, elég az, hogy Lakász Péter ur (ez volt neve principálisomnak) műhelyében ez volt a rend, és én meg sem mertem moccanni! — hanem minden vasárnap ebéd után a legnagyobb tisztelettel fogadtam el a 30 krajcár heti pénzt. Azomban hasztalan és sikertelen volt principálisom gazdálkodása, mert minekutána holymi korhely collegákkal, és más mindenféle mesterlegényekkel nagyhamar megesmerkedtem, — megesmerkedtem azok által a korcsmákban ni* 163
