Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)
Turányi Kornél: Klapka tábornok hovédei Győrben
belül kellett végrehajtani; a gyors lebonyolíthatóság céljából tehát a várost fertályokra osztották fel. A közgyűlés elrendelte a városban található, vagy a győri polgárok tulajdonát képező szállítóhajók összeírását, majd feloszlott. A nap folyamán Ujházy aláírásával két hirdetmény jelent meg. Az egyik szerint azok, akik bármilyen, az ellenség által hátrahagyott felszerelést rejtegetnek, a haza ellenségei, s tettenérés esetén rögtönítélő haditörvényszék elé kerülnek. A másik hirdetmény az eddig csak a körülzárt Komáromban használt 5 és 10 krajcáros pénzjegyek forgalombabocsátásáról és beváltásáról szólt. A késő délutáni órákban a városi tanács „Győr város közönségének" címezve levelet kap, amelyben Ujházy felszólítja a várost, hogy a magyar hadsereg ellátásához és felszereléséhez 300 000 forinttal járuljon hozzá. Este 6 órára ez ügyben közgyűlést hívnak össze, de mivel azon nem jelenik meg senki, másnapra halasztják. Augusztus 10. Péntek. Reggel 9 órakor Anwander Ferenc helyettes polgármester elnöklete alatt összeül a közgyűlés; 3 tanácsnok, 10 tisztviselő és 30 képviselő van jelen. A 300 000 forintos áldozatvállalásról szóló levél ismertetése megdöbbenti a többszöri uralomváltozás következtében fásulttá vált, a nemzet ügyéért alig lelkesedő városatyákat. Időt szeretnének nyerni. Klimnisch azt javasolja, hogy a város volt polgármesterét Jankó Mihályt, aki a mai nappal érkezett meg Győrbe és akit a magyar kormány még június végén Pesten Győr megyei és városi kormánybiztosak nevezett ki, hívják meg, hogy a közgyűlésen elnököljön és döntsön. Stefanits két képviselővel felkeresi Jankót, aki azonban nom fogadja el az elnökséget. Ezek után Klimnisch javaslata szerint fogalmazzák meg a választ: Győr további áldozatokra nem képes, mivel eddig a magyar csapatok élelmezése 110 000, az osztrákoké pedig 80 000 forintba került a városnak. Fizetési eszközök terén zavaros a helyzet. Osztrák pénzek, sőt a tilalom ellenére zwangs-noták is vannak forgalomban. A felszabadító csapatok Kossuth bankóval fizetnek. Klapka Komáromban Szerelmey litográfiái nyomdájában saját papírpénzt is nyomtatott. Bankói azonban nem kedveltek; nyomásuk nem a legsikerültebb, a polgárok „komáromi suviksz céduláknak" nevezik, mivel úgy néznek ki, mint a cipőkenőcs dobozok címkéi. A kereskedők, akik Bécsből osztrák pénzen szerezték be áruikat, nem hajlandók azokat magyar pénzért eladni. A falusi lakosság nem bizalmatlan a magyar pénzzel szemben, de annak értéke ilyen körülmények között csak az osztrák pénz értékének felét érte el. A Honvédparancsnokság ezen a napon hirdeti ki, hogy az osztrákok által a lakosságtól elrekvirált vagyontárgyakat visszaszolgáltatja és ezek a megyeházán átvehetők. A naplóíró szemtanú ezt örömmel jegyzi fel, de kifogásolja, hogy a honvédség az osztrák uralom alatt beszolgáltatott vadászfegyvereket megtartotta magának. Megjegyzése természetesen szűk látókörre vall, hiszen a honvédség a népfölkelők felszerelésénél ezeket a fegyvereket sem nélkülözhette. Augusztus 11. Szombat. Klapka díszszemlét tart győri helyőrsége felett. A katonák a piactéren U alakban sorakoznak fel. Először a kitüntetettek, majd az előléptetettek neveit sorolják fel. Nemcsak egyes katonákat, de egész csapattesteket is kitüntettek: hat század zászlódíszt kapott, két század pedig vörös sipkákat. 11 órakor hazafias prédikációval egybekötött tábori mise. A pap megemlékezett augusztus 3-a hőseiről, majd felsorolta a Habsburg dinasztia bűneit 143