Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Lengyel Alfréd: Győr 1848–1849-es eseményei egy ismeretlen napló tükrében

nem jól van a dolog, ezek az Österreicher katonák meg sáncolni mentek."

35 A császári hadak végleges győzelméért remegő vagyonos kalmár-dinasztiák káröröméről és hamisítatlan mentalitásáról azonban talán azokból az észrevételekből lehet legjellemzőbb képet alkotni, amelyeket abból az alkalomból vetett papírra a napló írója, hogy a magyar szabadság két lelkes győri hívének bebörtönzéséről szerzett tudomást: „hallottam, hogy Purgly Sándort bevitték a Karmelitákhoz, ott csukták el, hogy mikor eresztik ki, azt nem tudni; Kozma Imre pedig a vármegyeházánál van becsukva, ez ám a szép história, ne nektek Gavallérok, menjetek el katonának, ha szégyent akartok vallani."

36 A foglyok érkezését, szállítását egyébként nap-nap után láthatta a lakosság, hiszen ezekben a hónapokban kétségtelenül az osztrák hadvezetésnek kedvezett a szerencse. Kossuth azonban nem adta fel a reményt, sőt emberfeletti munkájával és irányításával elérte azt, hogy a létszámában megnövekedett honvédsereg már kora tavasszal (ápr. 1-én) megkezdhette komoly hadműveleteit. A sikeres hatvani ütközet után a váci, majd a nagysallói fényes győzelem igazolta, hogy harci szellem tekintetében a magyar honvédek messze felülmúlták a császári sereg katonáit. Ugyanerről tettek tanúságot a komáromi vár hős védői is, valamint az ostromlott erőd felmentésére érkezett hadtestek, mely utóbbiak akciója már Győr további sorsára is kihatott. Az ellenséges haderő új főparancsnoka, Weiden altábornagy ugyanis a helyzet mérlegelése alapján, még a felmentő hadmozdulatok előtt elrendelte a főváros kiürítését és a főerőknek a megyeszékhelyen keresztül, egészen Pozsonyig történő visszavonulását. A magyar csapatok közeledése miatti aggodalom már jóval korábban is kicsendült a napló soraiból, de ezekben a napokban már a határozott kétségbeesés hangulata tükröződik az elsárgult lapokon: „Nagy Isten, de nagy búban élünk, minő sors vár reánk, nem tudjuk és nem is tudhatjuk, csak várunk és rettegünk a jövendőtől; élénk Győr városa, jönnek a nagy bepakolt hintók, többnyire mind nagy tisztek, itt lészen a f őszállás .. ."

37 A legfelsőbb hadvezetésnek azonban itt sem volt sokáig maradása, mert a véres szőnyi, illetve ácsi csata után még az ellenséges utóvédeknek is menekülniük kellett nyugat felé. A nagy ijedelemben a politikai foglyokat is kiengedték Győrött és a hazafias érzelmű lakosság örömteli várakozással járta az utcákat, hogy az első honvéd-alakulatok beérkezésénél jelen lehessen. Apponyi Károly városparancsnok helyőrségével ugyan még a várfalak között tartózkodott, de a málhakocsik és megrakott hajók egyre szállították a Hinterland felé a még menthető élelmiszert és hadianyagot. Április utolsó napjaiban a visszavonulás már eszeveszett megfutamodássá fajult, amiről a Diarium is említést tesz: „rémitően reteráltak, legfőkép éjjel csak úgy futottak, egész éjjel nem volt szünete a menésnek, rémítő sok nép volt ez; most délután két óra, most is mennek, a házunk eleje tele van kocsikkal, katonákkal.. ."

38 Görgeynek ezt a ritka alkalmat kellett volna kihasználnia. Seregének teljes bevetésével minden bizonnyal megsemmisítő csapást mérhetett volna a kudarcok folytán demoralizált császári haderő zömére. A helyettes fővezér azonban „most sem járt el úgy, amint azt a forradalom érdeke megkövetelte."

39 Hadtestének csupán egy részével 35 Uo. Napló. 1849. jan. 16. 36 Uo. Napló. 1849. jan. 25. 37 Uo. Napló. 1849. ápr. 24. 38 Uo. Napló. 1849. ápr. 27. 39 Spira i. m. 498. 135