Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Lengyel Alfréd: Győr 1848–1849-es eseményei egy ismeretlen napló tükrében

és tanyák is áldozatul estek, sőt a nincstelen parasztság otthonait is feldúlták a fegyveres hordák. S mindez annak volt a következménye, hogy „Görgey csupán saját elképzeléseit volt hajlandó követni... s olyan sietve vonult vissza..., hogy a Délvidékről felrendelt erősítések sem érkezhettek meg hozzá idejében."

32 Perczel hasztalanul igyekezett seregével, hogy a dunántúli hadtest zömével mielőbb egyesülni tudjon, mert közben kétszer is meg kellett ütköznie a visszavonulókkal, majd Mórnál szétverte a kelet felé tartó csapattesteket. A harcok mindegyik esetben súlyos veszteségekkel jártak magyar részről, miként azt a naplóíró is külön kiemeli feljegyzéseiben: „Voltak köztük huszárok, honvédek, igen sok meghalt, igen sokat megpleziroztak és ide hoztak Győrbe; Örkénynél történt ez a csata és Bábolnánál, még ma is hoztak sok foglyot, ide vitték a Karmelitákhoz szegényeket." A móri vereségről pedig az alábbiakat olvashatjuk: „Pozner hadnagy, minek előtte elment volna, adott egy levelet a csatáról, hogy ismét Mórnál és Sárkánynál nagy ütközet volt és a magyarok igen igen vesztettek, úgyhogy kétezret elfogtak és legalább egyezer halva maradt"

33 Windischgraetz elvonulása után csupán egy zászlóalj maradt a városban és a közvetlen hadszíntér eltolódása folytán a közigazgatás újbóli megszervezésére került sor. Mialatt Pesten a kiürítési munkálatokat irányították a hatóságok, majd az osztrák csapatok szállták meg a fővárost, gr. Zichy—Ferraris Bódog, az egyesített (Győr-Moson) vármegye es. kir. biztosa egymás után váltotta le a forradalom oldalán állt vezető személyeket és helyezte állásaikba a saját bizalmi embereit. Lukács Sándor szerencsére még idejében elhagyta a várost és így sikerrel folytathatta értékes munkáját új beosztásában, mint a honvédsereg felszerelési biztosa. A magyar érzelmű lakosság számára keserű hetek és hónapok következtek. A megfélemlítés céljait szolgáló hirdetmények és falragaszok ékes bizonyítékai voltak annak a bizonytalanságnak, mely a katonai uralom egész rendszerét eltöltötte. A népfelkelők merész vállalkozásairól érkezett hírek időnkint reményt keltettek a nép köreiben, úgyhogy Apponyi Károly ezredesnek városparancsnoki minőségben fokozott éberséget kellett tanúsítania. Ezt igazolja a jan. 15-én kelt rövid naplójegyzet is, már akkor beszéltek bizonyos „rabló csapatok" összeverődéséről, amiért aztán „jónak találta a katonaság a vásártéren az ágyúkat felállítani és ottan a várost őrizni, mert országos vásár van, féltek az összeseregléstől és a parasztságtól, hogy valami ne történjék."

34 A külső arculatában is megváltozott Győr városában csak azok a társadalmi rétegek találták meg helyüket, amelyek vérségi, vagy gazdasági kapcsolatok révén önelégülten figyelték az események ilyen irányú alakulását. Az effajta kategóriákba tartozó családok gondtalanul vígadtak a házaikba beszállásolt idegen tisztekkel és meginduló, újból busás hasznot igérő üzletelgetéseik közepette, csak olyankor hangolódtak le, valahányszor nyugtalanító jelentések futottak be a különböző hadszinterekről. Amikor Görgey január első felében a Honvédelmi Bizottmány határozott tiltakozása ellenére megindította stratégiailag elhibázott hadjáratát, szintén ilyen aggodalom szállta meg az érintett csoportok tagjait, legalábbis ez érződik ki a Diarium következő soraiból: „az az újság, hogy... most a katonák, a magyarok már Nyitra felől nyomulnának és hogy a magyar Forposztok Némánál, Gutánál volnának; ha úgy van, bizony 32 Spira i. m. 364. 33 GYÁL 1848/49-es vegyes anyag. Napló. 1848. dec. 29—30. 34 Uo. Napló. 1849. jan. 15. 134