Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Lengyel Alfréd: Győr 1848–1849-es eseményei egy ismeretlen napló tükrében

Jellasicshoz. Róla írja a krónikás: „Ottinger generális egy Forposzthoz oda közelgett és szóval mondta neki, hogy jöjjetek mi hozzánk át, ott ahol most vagytok, senki katonái vagytok, de itt a császár katonái lesztek és becsületesek; a Forposzt elnyargalt, de Ottinger is; Abdánál történt ez, ha igaz!"

28 A hadiszerencsének sajnos még az időjárás is kedvezett, mert a nagy hidegben befagytak a várost átszelő folyók s így már azok sem jelentettek akadályt az ellenségnek. Bizonyára ez a körülmény is befolyással lehetett Görgey végzetes elhatározására, de ő különben sem tekintette feladatának a támadó jellegű, végső fokon a megsemmisítést célzó akciókat, hanem Kossuth álláspontjával ellentétben, csapatainak fokozatos kivonására törekedett. Eljárásának helyességét abban a reményben látta igazoltnak, hogy a hadihelyzet válságos fordulatát megelőzően talán létrejön valamilyen egyezkedési tárgyalás a szemben álló felek között. Ilyképpen annak ellenére, hogy „a sereg egyes részei vitézül harcolva vonultak vissza Győr—Felsőgalla—Bicske vonalán Budapest felé,"

29 nem vitatható, hogy ez az elszakadó hadművelet nyitotta meg az utat az osztrák előnyomulás számára egészen az ország szívéig. Alig hagyta el a tábor zöme a Győr körüli földsáncokat, a császári (részben horvát) előőrsök Zámoly és Koroncó irányából Révfalu, illetve Szabadhegy határáig merészkedtek és dec. 27-én a Győrt elfoglaló hadosztályok nyomában maga Windischgraetz is bevonult a megfélemlített kalmár-városba. A megyei monográfia eredeti források megnevezése nélkül közli, hogy a szinte ellenállást nem találó csapatokat néhány „gutgesinnt" polgár „Éljen"-kiáltásokkal fogadta.

30 Ha a naplónak a bevonulásra vonatkozó feljegyzéseit olvasgatjuk, valóban el lehet képzelni, hogy a kétszínű érdekpolitikát követő nagypolgári rétegek soraiban akadtak olyan személyek, akik az osztrákok megjelenése alkalmából nem tudták érzelmeiket, örömüket eltitkolni. A sorok szerzője ugyanis így számol be a legújabb fejleményekről: „az emberek futnak, lótnak, kérdem mi ez? ... jön az ellenség; egész éjjel nem volt békesség, mindig jöttek, mentek, pakoltak, szerencsésen öt órakor végképpen elpusztultak;.. . leégett az egész Űjfalu, a terhes hajókat is elsüllyesztették, rémítő károkat tétetett az Álladalom; elment minden katonaság, kilenc hétig sáncoltak hiába;... most már itt állunk, várjuk, mi lesz;... tizenegy óra, jön Windischgraetz Evan-Gárdája, szép, mind szép emberek, tizenkettőt harangoznak, jön az egész sereg, nagy számmal itt a Bécsi-kapunál, gyalogság szörnyű sok, de a Duna-kapunál még több jött be, elég az hozzá, tele lett az egész város velők, mi hozzánk mindjárt jött ifjú Windischgraetz (ich komme hieher in Kvartier), tele becsülettel és nagy megalázassál mi el is fogadtuk őt."

31 Annál nagyobb csalódást jelentett a házigazda számára, amikor estére a nagynevű vendég helyett egy őrnagy és egy hadnagy érkezett a szállásra, bár érdekes híreket ezektől is lehetett hallani. Főleg a törzstiszt volt igen jól értesült, ő mesélte el a családnak, hogy Windischgraetz herceg, valamint Jellasics a püspökvárban laknak és a császári seregnek hozzávetőleg hatvanezer embere tartózkodik Győrött. Sőt azt is kénytelen volt beismerni, hogy a fegyelem eléggé meglazult, a katonák lopnak, rabolnak és az egész várost csak a rend fenntartása érdekében világítják ki. Az esztelen pusztításoknak a környékbeli szőlők 28 Uo. Napló. 1848. dec. 23. 29 Hóman—Szekfü, Magyar Történet V. (Bpest, 1936) 422. 30 Magyarország Vármegyéi és Városai. Szerk. Borovszky S. Győr vármegye. (Bpest, é. n.) 390. 31 GYÁL 1848/49-es vegyes anyag. Napló. 1848. dec. 26—27. 133