Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)
Gáborján Alice: Győri lábbeli alakú kerámia edény
lábbelialakú cserép ivóedény mint barbár szokás, nem kerülhetett be a római népesség holmijai közé 28 — úgy lehetne tovább szőni, hogy az a nem római népességnél továbbélt, tölcséres alakban szélesedő szártetőjének formájával és a talp alatt húzódó párhuzamos vonal motivumával együtt, s ezek a sokkal későbbi győri kerámiában a régi cseh, morva és magyar előfordulások helyén valóban ősrégi hagyományként keveredtek volna össze a honfoglaló vagy hódoltság kori magyarság néhány keleti elemével. Talán a régi helyi hagyomány tölcséralakban szélesedő szártetőjére a honfoglaló magyarság vagy hódoltságkori törökség azonos formája rétegeződött volna rá, s az újabb s hasonló formájú keleti hatás így biztosította a hozzá hasonló régi nyugati forma továbbélését. Hasonlóképpen — az egykori nyugati lábbelirögzítő szij díszítőmotivummá vált jelzése számára az újabb nyugati sarkantyúrögzítő szíj azonos helye biztosította a folyamatosságot. Végül olyan keleti motívumok is résztvehettek a győri kerámia ábrázolta lábbeli kialakításában, amelyek a régi helyiektől merőben különböztek, s azokat idővel ki is szorították. E keleti elemek — a talpon levő pitykedíszítés és a patkó — eddigi ismereteink alapján, a Louristan-i bronzkori patkó kivételével nem vezethetők vissza a XVI. századnál korábbra. De amint azt már az előbbiekben is hangsúlyoztuk, a magyar öltözetnek a hódoltságig folyamatosan visszavezethető keleti elemei nem okvetlenül ebben a korszakban és nem okvetlenül az ozmán-törököktől kerültek hozzánk. Az ozmán-törökség a keleti kultúrából, keleti öltözetből részben, de még nem teljes egészében európaivá hasonult magyarsággal került kapcsolatba. Minden bizonnyal nemcsak a magyarság számára egészen új és ismeretlen keleti elemekkel alakított ennek kultúráján. Hatásának egy része szükség • szerűen a magyarság magával hozott és az 1500-as évekre előttünk ismeretlen mértékben — kultúrközpontoktól távolabb eső és alsóbb néprétegekhez — visszahúzódó egykori keleti elemeinek felelevenítése, újjáélesztése volt. 29 Természetes, hogy az ilyen keleti elemek, amelyeket a magyarság magával hozott és a hódoltságkori törökség itt talált és felelevenített — további életüket, esetleges intenzív folyamatosságukat már ennek a hódoltságkori felelevenítésnek köszönhették. E nélkül nyilván sokkal hamarabb vissza- vagy kiszorultak volna a magyarság anyagi kultúrájából. Ilyen elemek közé a patkó — eddigi ismereteink alapján — nem sorolható, de úgy gondoljuk, hogy a magyar lábbeli ejtett feje olyan általános keleti sajátosság, amely a magyar öltözetnek a hódoltság előtt is része lehetett. Mint az előbbiekben már kitértünk rá, — a magyar lábbeli patkója minden valószínűség szerint hódoltságkori török elem. Erre mutatnak a szolnoki és egri hódoltságkori régészeti leletek, a XVI. századból való legkorábbi ábrázolások, s a XVII. században már biztosan lábbelipatkót jelentő írásbeli adatok. Mint már előbb is hangsúlyoztuk, az európai lábbelipatkó adatok sokkal későbbről, a XIX. századból származnak. A sarkantyút nyugati elemnek tartjuk. Mivel a honfoglalás korában már használatos Európában, s mert a győri kerámialábbeliről éppen korjelző része hiányzik, nem szolgálhat támpontul e kis lábbelinek időbeli elhelyezéséhez. 28 Forrer, i. m. 60. 29 NÉ i. m. 29
