Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)
Banner János: Rómer Flóris
ifjak a legszebb alkalmat arra, hogy jobbat tegyetek, mint nyomorult filiszterek módjára az unalomtól és tétlenségtől megpenészedni. A mi hadtestünk a magas minisztérium áltál a közel jövőben bizonyára anyagilag is előnyösebb helyzetbe jut, mint a többi honvéd zászlóalj, ezért remélem, hogy mint utászok, hozzám csatlakozni nem késlekedtek. Akiben tehát közületek elég hazaszeretet, bátorság, hajlam és tehetség van arra, hogy ezen a pályán lényeges szolgálatot teljesítsen a honnak, csatlakozzék volt tanítójához és barátjához és jelentkezzék minél előbb az utászirodában, vizikaszárnya, az I. emeleten jobbra. Pozsony, 1848. november 13. Dr. RÓMAI az előtt a természettan tanára, őrmester a II. században." ri 1841-től 1888-ig kifejtett széleskörű irodalmi működésének terjedelmes és pontos jegyzékében hiába keressük ezt a nevet. Jött és eltűnt a szabadságharccal együtt, mint legjellemzőbb tünete a nevek történetének. Számtalan példával lehetne azt bizonyítani. Valamennyi úgy hat, mint az időhöz való érvényesülést kereső alkalmazkodás, pedig bizonyára sokszor ismétlődött az, amit Rómer esetében bizonyítani is lehet, hogy egy eszméért való lelkesedés hatása alatt megtett névváltoztatást maga a hivatalos hatóság erőszakosan érvénytelenített. 1 "' Rómer belépését a honvédség kötelékébe nem az emeli ki, hogy szerzetes pap volt, mert mint ilyen, nem ő az egyedüli a szabadságharc idején, hanem az a kényelmes élet, amire felhívásában is hivatkozott. Nemcsak kényelmes életről volt itt szó, hanem olyan magasraívelő életpálya kezdetéről, amely ezzel a lépéssel örökre elveszni látszott, s amelyet hosszú évek küzdelmei után sok-sok megaláztatás elszenvedésével kellett újra elkezdeni, és sok közbeeső állomáson keresztül a tehetség és tudomány legmagasabb fokú elismerésével befejezni. „October havában megkínáltattam a második nevelő állomásával a főherczegnél. De a haza parancsolt..." 14 — írja életrajzában. Vagy ahogy egyik nekrológja írja : „ . . . a buzgó lelkész és tanár, kit jó sorsa az udvarhoz oly közel hozott, midőn a honfiú kötelesség szólítá, nem habozott követni a hívó szózatot." 15 3. A felhívás csak egyik oldaláról mutatja be a példájával akkor már régen nevelő pedagógust. A szabadságharc idegen segítséggel történt leveretése után, nem az emigráció, hanem Olmütz és Josephstadt börtönei jutottak osztályrészéül. De ebben nem a saját, hanem az eszme tragédiáját látta, mint ahogy elsősorban az is volt. „Derülten élünk — írja egyik levelében. — Elpusztíthatatlan jó kedvemből egy parányit sem veszítettem el. . . Megvan a legtisztább 10
