Székesfehérvári Szemle 7. évf. (1937)

A székesfehérvári bazilika feltárása. is, legalább főbb részeiben összeállítani. Az épebben maradt combcsontok alapján 23 felnőtt egyént már is sikerült itt megállapítani. Azt pedig, hogy tényleg koronás fők is vannak közöttük, több koponya tetején látható Tenyérnyi szeles, nagy ékszertől származó zöldes patina bizonyítja. Mert hogy nem pártáról, hanem a fejen hordott nagyobb ékszerről, vagy a halál után odatett jelvényről lehet csak szó, az kétségtelen abból, hogy valamennyi zöld patinás koponya felnőtt és idősebb egyéntől származik. Az_egyik.pL 60 év körüli rövidfejű férfié s rajta a széles zöldes sáv a homlokról körül a nyakszirtre vonul. Ismertető jegye magas, domború homloka, egyik metszőfokának fogtőgyulladása, mely a szájpadon sipolyt (fistula) okozott, továbbá arcának nemes vonásai. Egy másik ilyen patinás koponya 40—45 éves férfié lehetett, aki az agykoponya rendkívüli nagysága által tűnik ki. Vájjon nem éppen Kálmán király koponyája-e? Ki tudná előre megmondani? Ám valamelyik bolygatás alkalmával mészhabarcs került még a koponya belsejébe is. A harmadik patinás koponya 60—65 éves férfié. A széles zöld patinasáv a homlokról itt is körülvonul a nyakszirtre. Hosszúfejüsége, alacsony, rézsútos homloka, az előredomborodó glabella, a felső szemgödri szél sajátos konfigurációja ezt a koponyát a Margit-szigeten Béla macsói herceggel együtt talált, legnagyobb valószínűség szerint szintén árpádházi vérből való, fiatal férfi koponyájával hozza tipusbeli rokonságba. A negyedik patinás koponya 50 év körüli nőé. Arca sajnos teljesen hiányzik. Ha e koponyák többi részeit és a hozzájuk tartozó hosszú csontokat is sikerülni fog megtalálni, esetleg személy szerinti azonosításukról is szó lehet. íme mindezek pozitív eredményei a múlt évi ásatásnak. Még nagyobb jelentőségű a magyarság antropológiája szempontjából az a körülbelül 121 csontváz, amelyet a mostani ásatás alkalmával a tudományos vizsgálatok számára sikerült megmentenünk. Már típusukból is kétségtelen, hogy nagyobb részük az árpádkori magyarság törzsökös részéből származik, mert épen azok a típusok vannak közöttük nagyobb számban képviselve, amelyek eddig a régészeti ásatások alapján is a magyarságra legjellemzőbbnek bizonyultak. E hatalmas anyagnak még rendezésével, tisztogatásával és praeparálásával sem vagyunk készen. Még nagyobb munka lesz azok tudományos feldolgozása. Ezért annak ismertetésével itt most nem is foglalkozom. E csontvázak szine, megtartási állapota beszédes tanúbizonysága annak a kegyetlen zivataros múltnak, amely nemcsak Szent István bazilikáját, de a körülötte eltemetett árpádkori magyarokat sem engedte nyugodtan pihenni. A talált csontvázaknak — 15 —