Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Érdekességek városunk múltjából. kapott. — De voltak olyan nehéz ügyei is a városnak, amiknek Bécsben leendő kedvező elintézésében az ágens sem bízott és erről őszintén beszámolt a belső tanácshoz intézett értesítésében. Ilyen esetekben a belső tanács — költséget nem kímélve — felhatalmazást adott az ágensének, hogy a „nervus rerum gerendarum" segítségével kérjen fel a város nevében egy befolyásos főurat, aki azután rendszerint ismét meg tudta indítani a kátyúba akadt szekér kerekét. Különös éberséggel őrködtek a városban az erkölcsök felett és már a gyanú is elégséges volt az idegenből városunkba érkezett őrizetbevételére. — Az országos vásárok alkalmával külön figyeltette a belső tanács a gyanúsnak látszó nőket és még azokat is árestomba tetette, akiket ilyenekkel láttak, vagy akik házukban azoknak szállást adtak. Az erkölcstelenség miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésen és a megkorbácsoláson kívül az elítélt nőknek még az utcák és utak tisztítása, seprése és a sárnak elhányása is kötelességévé volt téve, sőt hajuk lenyirását sem kerülhették el. — Gyakran található adat arra is, hogy az erkölcstelenség miatt nemcsak a nőre, hanem a férfira is büntetést szabtak, bár utóbbi rendszerint 6—12 forintnyi pénzbüntetés árán megszabadult a szigorú megtorlástól. Ismételt elítéltetés esetén a bűnös nőt szégyenruhába öltözötten állították ki vasár- és ünnepnapokon a templom ajtajába, jobb kezébe égő gyertyát, bal kezébe pedig virgácsot adva, vagy pellengérhez kötve nyilvánosan megszégyenítették őket, végül pedig az „Urféda" néven ismeretes eskünek letétele után kikorbácsolták őket a város kapuján. (Az Urféda szövege szerint a bűnös megfogadja, hogy megjavul, bosszút nem áll és sohasem tér vissza többé a városba.) Ugyanígy hajtották ki a városból — örökidőre kitiltva — a részegeskedőket, csavargókat, dologkerülőket és a házalókat is. A diskrétióról, amit manapság enyhén szólva borravalónak mondanánk, már korábban említést tettem. Sok királyi és kormányszéki rendelet tiltotta ennek adását és elfogadását, mégis megtaláljuk nyomát a királyi udvari kamara által felülvizsgált 1746. évi kamarási számadásban is. — E szerint Pánitz Pál belső tanácsbéli, akit a Pesten lakó főhadbiztoshoz küldött hivatalosan a magistrates, a városunkban akkor állomásozott katonaság élelmezési ügyének megtárgyalására, a főhadbiztosnak a város nevében egy forint 60 dénár értékű vadat ajándékozott. Néhány évtizeddel később pedig az országgyűlési követek levélileg sürgősen kérik a belső tanácsot, kogy küldjön Pozsonyba egy szekér dinnyét, mert egyik fontos városi ügyet illetőleg azzal eredményt lehetne elérni. A városnak saját borai voltak borpincéiben. Ez a borkész- 69 -