Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

dr. Csitáry Q. Emil. bekövetkezett felszabadulása után Székesfehérvár részben a katonai parancsnokok önkényé

t és erőszakoskodását, részben a Budán levő kamarai administráció gyámkodását volt kénytelen szenvedni. De hosszas fáradozás és még több áldozat után, sikerült királyi adománylevél kieszközlésével ismét visszanyernie ősi kiváltságait. Ettől kezdve a város újból élhette önkormányzati életét és szervei: a belső tanács, a külső tanács és a választott polgárság útján gyakorolhatta kiváltságos jogkörét. A belső tanácsnak, tehát a városi törvényszéknek is, feje a főbíró volt, akit az 1689-ben Székesfehérváron járt „kormányszekToTzottság" reánk maradt utasítása szerint a legnagyobb tisztelettel kellett körülvenni, — az ülések alkalmával magasabb helyre kellett ültetni, és legteljesebb csendben kellett meghallgatni, engedélye nélkül az ülésről senkinek sem lehetett távolmaradnia, a későnjövőknek tilos volt az ülésre bemenni és ezzel zavart okozni, a jelenlevőknek pedig nem volt szabad addig eltávozniuk, amíg a főbíró fel nem állott és az ülés bezárását kalapjának feltevésével nem jelezte. Távozásakor az összes jelenlevőknek az ajtóig sorfalat kellett állaniok előtte és csak a főbiró után, akkor is életkor szerint, — tehát a legfiatalabb legutoljára, — léphetett ki az ajtón. — A tekintélytisztelet fenntartásának ezt a szigorú módját a főbírók erősen betartották, ami kitűnik Traexler András belsőtanácsbéli esetéből is, aki amint az 1693. május 15-ki jegyzőkönyvből kitűnik, a rend betartás nélkül kelvén fel a bírói asztaltól, a bírói tekintély ellen vétett, tehát széksértést követett el. Veres Pál főbíró csak azért nem járt el ellene, mert a harmincados közbenjárására, a főbírótól nyert engedély alapján alázatosan bocsánatot kért. — Mivel két év múlva Traexler András lett a főbíró, Veres Pál pedig belsőtanácsbéli, elgondolhatjuk, hogy a főbírói tekintély ezután is tökéletesen meg lett védve. A Jőbíróna.k természetszerűleg mindenről kellett tudnia. Nemcsak a városba jövőkről és eltávozókról, a céhekben és gyűléseiken történtekről, hanem az egyes családoknál előfordult fontosabb eseményekről és nagyobb vendégeskedésekről is. Különösen szigorúan tartotta a főbíró a korcsmárosokat, akiknek reggelente kimerítő jelentést kellett tenniök az éjtszakai kimaradókról és mulatozókról. — Olyan volt a főbíró, mint a jó családapa. A város gondjain felül osztozott az egyes családok örömében és szomorúságában is, és keményen vigyázott a reábízottak békés, szolid, harmonikus életére. — A főbírónak járatosnak kellett lennie a hazai törvényekben, nemkülönben a latin, magyar és német nyelvben. — Mandátuma a XVII. század végétől a XVIII. század közepéig egy évig, majd — 6» -