Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Érdekességek városunk muitjából. ettől az időtől kezdve két évig tartott. — II. József császár reformja szerint már 4 évre választották és mandátuma lejárta után újra lehetett választani. — Eleinte az egész polgárság együttesen választotta és jó ideig a budai administráció, később pedig a királyi helytartótanács erősítette meg állásában. Megválasztása után hivatali esküjét a templomban kellett letennie, de a XVIII. század közepétől az eskütétel már a városházán, — harangzúgás közben — zajlott le. Valószínűleg innen maradt fenn az a szép szokás, hogy a polgármesterválasztás alkalmával az eredmény, tehát az új polgármester nevének kihirdetésekor ma is meghúzzák a székesegyház harangját. A város főbírája 1787-ig, II. József császár reformjáig egyedül állott a városigazgatás élén. Ebben az évben Kiss György személyében megkapja a város az első polgármesterét s ezzel megkezdődött az önkormányzati tevékenység két főágának, a közigazgatásnak és igazságszolgáltatásnak szétválasztása. — A polgármester került a közigazgatás élére, a főbíró hatásköre pedig korlátozódott a városi törvényszék vezetésére. A belső tanácsot a főbíró 12 tanácsbélívei együtt alkotta, amint az az 1746. évi adatokból kétségtelenül megállapítható. Gyakran szenátusnak is említik és méltán, hiszen általában öregek voltak a tagjai. A fehérváriak ugyanis csak tapasztalt, vagyonos és tekintélyes férfiakat választottak be tagjai közé, — lehetőleg olyanokat, akik már átestek a választott polgársági és külső tanácstagsági, esetleg a céhmesteri kémpróbán. A fennmaradt adatokból megállapítható, hogy a belső tanácsbéliek legtöbbje tekintélyére féltékeny, rátarti és zárkózott volt, akik inkább hivatalos embereknek, mint egyszerű polgároknak akartak látszani, holott foglalkozásukra túlnyomórészt iparosok és kereskedők voltak. A törökhódoltság megszűntét követő években a belső tanács szobájának kevés volt a bútorzata, ezen azonban nem szabad csodálkozni, mert amint olvasható, a budai tanácsbéliek is széket vittek magukkal, hogy leülhessenek tanácskozni. — Jó alkalom kínálkozott 1690-ben a bútorzat hiányainak pótlására, amikor is Stottinger Péter asztalost kellett valami szabálytalanság miatt elítélni. — Az ítélet úgy szólott, hogy az asztalos köteles a belső tanács részére egy asztalt, két bőrszéket és két gyertyatartót ingyenesen készíteni. — Ne méltóztassék csodálkozni, ha most akaratlanul is sóhajtok. De teljes erővel megrohannak az új városháza bebútorozási gondjai! AJjßläo^tanács tagjai rokonok nem lehettek. Ez összeférhetetlenséget jelentett és szigorúan ügyeltek betartására. Az övé volt általában a döntő szó, a rendelkezési jog minden kérdésben és bár a külső tanács és a választott polgár-