Székesfehérvári Szemle 5. évf. (1935)

Bartucz Lajos. Három év múlva lesz Szent István király halálának és Székesfehérváron való eltemettetésének 900 éves évfordulója. Megünnepelhetjük-e szebben ezt az évfordulót s állíthatunk-e maradandóbb emléket a szent királynak, mint ha rendszeres tudományos ásatás által teljesen feltárjuk, minden vonatkozásban tisztázzuk s valamilyen formában újból felemeljük »a Magyarok nagy Asszonya« templomát, melyben azután Pantheont állítunk nemzeti királyaink földi maradványai és az ezeréves magyar nemzeti múlt számára; a székesfehérvári bazilika történetét, az ásatások eredményeit, az ott temetkezett királyi és nem királyi családok temetkezésének történetét, a talált és találandó csontvázak személyazonosságának bizonyítékait s a magyarság s az Árpádok fajiságának, a nemzet eredetének szempontjából való tudományos jelentőségüket pedig megfelelő monográfiában örökítjük meg? E nagy feladatkörből csak a hozzám legközelebb állókat érintem itt. Mindenek előtt megállapítandó az eddigi ásatások során előkerült tetemek holléte s újból vizsgálandó azok történelmi hitelessége, személyazonossága s az Árpádok rasszbeli eredetének szempontjából való jelentősége. Meg vagyok győződve, hogy a székesfehérvári bazilika területén a különböző ásatások alkalmával talált összes csontvázaknak és csontvázrészeknek újból való tüzetes összehasonlító tudományos tanulmányozása, az egykorú orvosi leletekkel és ásatási jegyzőkönyvekkel való pontos egyeztetése, az árpádházi királyok és családtagjaik személyére, testi sajátságaira vonatkozó történelmi adatoknak antropológiai szempontból való rendszeres összeállítása s mindezeknek az azóta feltárt hiteles pogány magyar és árpádkori temetők csontvázanyagával való egybevetése, olyan értékes újabb bizonyítékokat fog produkálni, amelyek egyfelől az eddig felásott vagy megbolygatott sírok és csontvázak személyazonosságának meghatározását az eddiginél jóval nagyobb mértékben és jóval biztosabban lehetővé fogják tenni; s másfelől az Árpádok ma még teljesen homályba burkolt fajiságának, rasszbeli eredetének és rokonságának fontos kérdéseire, sőt bizonyos antropológiai bélyegeknek az Árpádok családjában való öröklésére is, némi fényt fognak deríteni. E vizsgálatok lehetővététele és elvégzése ugy a hazai történettudomány, mint a magyarság antropológiája szempontjából nemcsak elsőrangú tudományos feladat, de nemzeti kötelesség is. Avagy újból külföldi tudósoknak kell majd a szemünkbe vágni néhai Broca Pál korholó szavait: »Hát Önök, lovagias magyarok, annyira sem becsülik a saját fajukat, hogy annak tudományos tanulmányozásával komolyan és rendszeresen foglalkozzanak?« — 88 —