Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)
Székesfehérvár eleste és Warkocs György hősi halála. 1517-ben ismét birtokot szerez Warkocs Kristóf, tudniillik ekkor vette meg Svábi Gáspártól 2000 forinton a Szepesmegyében fekvő Sváb birtokot. 16 ) A régebbi geneológusok szerint 1520 febr. Q-én halt meg és a késmárki templomban temették el. 17 ) Ez azonban nem valószínű, mert 1527 máj. 7. Pál lőcsei bíró arról értesíti Melczer Menyhért eperjesi bírót, hogy a németek már Rózsahegyen vannak, és hogy Warkocs Kristóf bevette Késmárkot. 18 ) Öt gyermeke maradt: Menyhért, Gáspár, György, Margit, Bebek Ferencné és Borbála, homonnai Drugeth Gáborné. Székesfehérvár hős védője tehát Warkocs Kristóf legfiatalabb fia volt, aki legelőször 1511-ben fordul elő oklevélileg. 19 ) Ifjúságáról semmit sem tudunk. Az is ismeretlen előttünk, hogy mint a Zápolyaiaknak lekötelezett család tagja, hogyan került Ferdinánd szolgálatába. Különben a család 1526 után is hű maradt a Zápolyaiakhoz, amiért is Ferdinánd király javaikat elkobozta és gradeczi Horváth-Stansith Márknak adományozta. 20 ) Warkocs György 1540 végén tűnik fel Ferdinánd szolgálatában, mint a pesti német őrség parancsnoka. Ismeretes, hogy Ferdinánd király 1540 októberében Féls Lénárd vezetésével hadsereget küldött Buda elfoglalására. Budát azonban Fráter György megvédelmezte a császáriak ellen, úgy, hogy Felsnek csupán Pestet sikerült elfoglalnia. Az ide helyezett három zászlóalj német katonának lett parancsnoka Warkocs György. 21 ) Ezután nemsokára Izabella királyné tűrhetetlennek tartotta tovább Fráter György gyámságát, ezért 1541 februárjában Bebek Imre által megizente Ferdinándnak, hogy kész átadni Buda várát. Ha a barát ellenkeznék, kész őt elfogatni, sőt megöletni is, ha Ferdinánd ehhez segítséget ad. Kérte tehát a királyt, hogy a Warkocs gondjaira bízott pesti őrségnek ilyen irányban utasítást adjon, ő majd az őrséget valamelyik kapun beengedi a várba. 22 ) Azonban Fráter György ébersége Izabella minden cselszövényét meghiúsította. 1541 tavaszán pedig a Duna-Tisza közén táborozó törököket hívta segítségül és ezekkel Pestet vívatta. A pesti őrség azonban, miután Nyáry Ferenc és Horváth Bertalan magyarjaival is erősödött, Warkocs György vezetésével vitézül visszaverte a török ostromot. 23 ) Ez év nyarán Roggendorf fővei6) Iványi B. id. m. 90. i?) Kézirat a M. N. Múzeum kézirattárában 2004. Quart. Hung. is) Közlemények Szepes vm. múltjából. II. 134. 19) Századok, 1894. 730. го) Történelmi Tár, 1878. 179—180. 2i) Horváth M. : M. o. történelme. III. 137. 22) Horváth M.: M. o. tört. III. 139. — Szalay L. : M. o. tört. IV. 223. 23) Horváth M. III. 140. — Szalay L. IV. 230. — 5 —