Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)

volsága 3—5 km, Jeszenszky arra a feltevésre jut, »hogy tulajdonképpen csak egy páfatlanul gazdag lelettel állunk szemben, melynek egyes töredékeit nem egy helyen és nem egy időben értékesítették a leletre bukkant burgonyaszedő munkások. Ha elvetjük ezt a magyarázatot, ugy valami rettenetes hadieseményre kellene gondolnunk, mely elől egész vidék lakossága a földbe rejtette pénzkészletét és melyben az összes érdekeltek elvesztek. De ilyen veszedelemről a történelem nem tud.« A székesfehérvári múzeumban lévő leletrészt Szentgáli Károly dolgozta fel és rendezte 1911-ben, ugyanő a Num. Közlöny 1916-iki évfolyamában is foglalkozott velük. »A sziglak megfejtése felé« с cikkében. A richárdpusztai leletet előzőleg Éber Lászlóné ismertette. (Num. Közi. 1904, 87. I). A Bécsből visszakerült műkincsek és Székesfehérvár. A Bécsből visszakerült műkincseknek egyik székesfehérvári vonatkozása, hogy a hazahozott kéziratok egy legértékesebbjének Anonymus GestaHungarorum szerzője, aki a kézirat kezdő szavaiban »P. dictus magister«-nek mondja magát, Jakubovich Emil megállapítása szerint Péter, II. István király nótáriusa volt, ki betölthette ezt a szerepet II. Béla alatt is, kinek később székesfehérvári prépost korában követe is volt a német császárnál (Magy. Művészet 1933, 289. 1). Ugyancsak Jakubovich Emil derítette ki a Bécsi Képes Krónika szerzőjét is. Ez Kalti Szomajon fia Mihály fia Márkus volt, kinek életét 1336 óta a krónika íratása évéig, 1358-ig tudjuk nyomon követni. A kérdéses évben székesfehérvári örkananok volt. (Magy. Művésze1933, 290 1). A harmadik székesfehérvári vonatkozású szerzemény Pierre Joseph Verhaghen (1728—1811) nagy koncepciójú olajfestménye, mely a kép cime szerint azt a jelenetet ábrázolja midőn Szent István a koronát a székesfehérvári székesegyházban a pápa követétől átveszi. A képet Mária Terézia vette meg a császári képtár számára 1770-ben és valószínű az ő rendeletére is készült. Nem valószínű ugyanis, hogy a németalföldi művész saját szántából, rendelés nélkül festett volna ilyen rendkívüli méretű (280x340 cm.) képet, »amelynek tárgya még őhozzá messze esett egy flamand festő gondolatkörétől. A témának ez az idegenszerűsége uagyon meg is látszik az ábrázoláson, mely minden inkább, mint magyar szellemű, ahogyan a festő a székesfehérvári bazilikát ésSzt. Istkvánt elképzelte, azt alig lehet csodálkozás nélkül szemlélni.« (Magy. Művészet 1933, 260 és 264 I.) A témát minden valószínűség szerint Mária Terézia adta meg neki. Abban is, mikor az esemény színhelyeként a székesfehérvári bazilika szerepel, amidőn a bazilika még nem állott, Mária Terézia akarata nyilvánulhatott. Mi lehetett vele a célja ? Kiemelni Székesfehérvárnak nagy történelmi múltját, azét a városét, amelyet 1777-ben püspöki székhellyel tüntetett ki. Muzeumunk Makart képe. Piktúra szempontjából a XIX. század részben elsőrangú nekiindulások és alkotások, részben a selejtes tömegtermelés korszaka. Nincs általános értékű, egységes és szervesen kinövekedő fejlődés. A század a pozitivizmus kora s így a természethez való igazodás utján a művészet a technikai mesterkedések alkalmazásával a puszta ábrázolás problémájává válik. A német nyelvterületeken, a nagyszámú fejedelemségek székhelyein a festők nagy tömege csoportosul művészi központokba. Államok és más közületek, egyesületek, mecenásojí támogatják a műtermelést. Csak a kortársak lelkületére közvetlenül ható témát keresnek, a téma aktualitása a fontos. Döntő jelentőségű volt, hogy a gondolatbeli tartalom, illetve téma a képről közvetlenül leolvasható és magyarázható legyen. Ez sokkal fontosabb volt, mint a forma által közvetített érzéstartalom. Ez a tárgyiasság a képeket túlnyomórészt szárazzá, aprólákossá és külsősőségessé tette. Hozzájárult ehhez az ezen századbeli akadémiai tanításnak a művészi ösztön elnyomását eredményező módszere, a régi nagymesterek teljesen félreértett külsőséges utánzása. 48