Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)

12 MÚZEUMI ÉRTESÍTŐ meit. Majd öt esztendőt vándorúton töltött el mesterségét tanulva. 1749 nyarán jutott Székesfehérvárra, ahol augusztus 11-én a városi tanácshoz folyamodott polgárjogért és aranymíves mesterré való elismertetésért. De a városi tanács hivatkozva, hogy Bory szegény, továbbá „vagabundus" természetű s képességeiről a tanácsnak nincsen elegendő bizonysága egyfelől, különben is a város két ötvösmestere (valószínűen a senator Krismanitsch és Weeber) bőven elég a helyi szerény szükségletek kielégítésére másfelől, elutasította Boryt kérelmével. Erre Bory a helyt irtótanácshoz fordult instanciával. Faix (Feichs) Ferenc Antal építőmester. Többek között építette gróf Berényi Klára -csurgói házát. 1786 augusztusában kérelmezte a székesfehérvári mesterek közé való fölvételét. 1787-ben Faix építette a rácvárosi kaput. Ruber György építőmester 1757 januárjában Földvárról folyamodott a székesfehérvári mesterek közé való fölvételért, azonban a városi tanács mellőzte kérelmét a helyi mesterek elegendő száma miatt. Koller János Pál műasztalos, jezsuita fráter. Bécsben töltötte a coadjutori próbaidőt 1755—56ban. 1757—59 között Pozsega városában, 1760ban Pécsett működött. 1761-ben és 1762-ben a székesfehérvári jezsuita rezidenciában dolgozott. 1764-ben a nagybányai, 1765—71 között a komáromi jezsuita rezidenciában tevékenykedett és 1772-ben a kolozsvári jezsuita collegiumban élt mesterségét gyakorolva. Kovács Ferenc ötvös Nyitra megyében született. Pozsonyban tanult Vajdanovszky ötvös mesternél. Majd hét éven át vándorolt Bécset, Grazot és Laibachot megjárva. 1772-ben Huber István ötvösmesternek az özvegyénél dolgozott Székesfehérvárott, amelyet alkalmasnak vélt letelepedésre s ezért ez év májusában mesterré való fölvételét kérte a városi magisztrátustól. De a helybeli ötvösmesterek egyhangúlag tiltakoztak ellene s reávették a városi tanácsot, hogy az utasítsa el Kovácsot kérelmével, amire Kovács a helytartótanácshoz fellebbezett. Körmendi nevű kőfaragómester 1772 szept. 14-én lőn székesfehérvári polgárrá s mesterré, ahol csakhamar meghalt 1775-ben. Kratz Fülöp műasztalos, jezsuita fráter. 1751— 53 között Esztergomban, 1755—61 között Lőcsén, majd 1762-ben ismét Esztergomban működött. 1763-ban a székesfehérvári jezsuita rezidenciában működött, ahol 1764 április 16 án halt meg. Kurz János szobrász Székesfehérvárott született, ahol 1732 december 19-én körülbelül 25 éves korában temettetett el a szent Sebestyén temetőben. Magis János festő, jezsuita fráter a tiroli Imbstben született. 1747—48-ban Bécsben noviciuskodott. 1749-ben a bécsi Theresianumban, majd 1752-ig Székesfehérvárott, 1752—53-ban Komáromban, 1754-től Bécsben működött, ahol 1758 április 25-én halt meg. Masshamer János ácsmester, akiről annyit tudunk, hogy 1702 áprilisában a jezsuiták székesfehérvári rendházának a tetejéről munka közben leesvén, tíznapi szenvedés után meghalt ; eltemettetett április 18-án a Boldogasszony templom cíntermében. Meitz György szobrász 1794 szeptember 26án kérte a székesfehérvári városi tanácstól mesterré való fölvételét. Reichenhuber János Péter ácsmester 1733 október 27-én lőn székesfehérvári polgárrá. 1742ben restaurálta a belvárosi plébánia-templomnak fergetegtől megrongált északnyugati tornyait. Meghalt 1755 januárjában. Schlick Procopius ács és épitő, jezsuita fráter. Csehországból származott; született 1716 július 8-án. A Jézus-Társasága fráterévé 1746-ban lett Székesfehérvárott ; a coadjutori noviciatus próbaidejét 1747—48-ban Bécsben töltötte. Majd Nagybányán, Pécsett, Pozsega városában, Egerben és Komáromban dolgozott a jezsuiták templomain és rendházain. Meghalt Komáromban 1772 január 3-án. Székesfehérváron többször fordult meg. Olyan nagy tevékenységet fejtett ki s annyira közkedvelt volt, hogy Vanossi Antal levélbeli állítása szerint : „Ubique Procopius (t. i. Schlick) desiderabitur". Werle (Wernle) Antal festő, jezsuita coadjutor. A noviciatust 1733—34-ben a trencséni jezsuita rendházban végezte. 1735—36-ban a jezsuiták esztergomi templomának a festési munkálataiban vett részt. 1737-ben Budán dolgozott. 1738—39-ben Linzben piktorkodott. 1740-ben Simeghy János páterrel együtt Vácott tartózkodott a püspök szolgálatában. 1742—45-ben a komáromi jezsuita rezidenciában működött és megfordult Győrött is a jezsuita templom főoltára ügyében 1743 tavaszán. 1746—47-ben a gráci jezsuita collegiumban dolgozott. 1748—49-ben a székesfehérvári nepomuki szent János-templom oldalfalainak a freskóit festette. 1750—51-ben Bécsben egyrészt a Theresianumban, másrészt az ottani templomban tevékenykedett. 1752—53-ban a trieszti jezsuita templom festői díszéről gondoskodott. 1754—57-ben Laibachban élt az ottani herceg-püspök szolgálatában teljesítve festési munkálatokat. Hämerl levele szerint 1754-ben Budán is megfordult a jezsuita-templom egyik oltára ügyében. 1758-ban a schurczi jezsuita rezidenciában élt. 1759-től 1762 augusztus 6-án bekövetkezett haláláig a passaui jezsuita collegium lakója volt. Würth J. Sebestyén ötvös, Bécsben működött. A székesfehérvári székesegyház kincstárában levő szent István magyar király ezüst hermáját a rajta két helyen látható ötvösjegy „I. S. W, " betű szerint I. Sebastian Würth készítette és pedig a hitelesítő jegy szerint 1777-ben. Csakis erre a szent István hermára vonatkozhatík Mária Terézia királynő számadásaiban szereplő eme kiadási tétel: „dem Sebastian Würth silber arbeither, wegen gemachten Haupt des heyl. Stephani Von Silber 842 f. " (Fleischer— Quellenschriften zur barocken Kunst. . . 1732.) Azaz Mária Terézia 1778 már-