Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)

У SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE 13 ciusában 842 forintért vette meg Würth-től e hermát és azt szent István király koponyaereklyéjével együtt még ugyanez évben ajándékozta a székesfehérvári székesegyháznak, amint ez közismert tény. Forrásaim : M. K. Orsz. Levéltár, Helytartótanács. — Székesfehérvári Városi Levéltár. — Szent Benedek Rend pannonhalmi levéltára. — A budapesti Egyetemi Könyvtár jezsuita kéziratai. — Catalogue Personarum, et Officiorum Provinc. Austriae Soc. Jesu küiömböző évfolyamai. Schoen Arnold, & ^> Városunk és a katonaság. Ez a címe annak a könyvecskének, amelyet városunk egyik kedves modorú és érdemes közéleti munkássága miatt mindenki által tisztelt polgára, néhai fehérvári Dieballa György (szül. 1837, megh. 1926) 1900ban adott ki. A könyvecske érdekes világot vet Székesfehérvár egykori ezredeinek itteni megtelepülésére, de arra is, hogy a városunk annak idején mily kevéssé ismerte föl e megtelepülés gazdasági jelentőségét. Mikor ugyanis a közös hadsereg és honvédség elhelyezésére alkotott 1879. évi XXXVI. törvény megjelent és az összes városokat felszólították, nyilatkozzanak, minő és mennyi katonaságot hajlandók elhelyezni, Székesfehérvár kijelentette : „A katonaságnak nagyobb mérvben való állandósítását nem kívánja. Állandó elhelyezésre ujabb laktanyát építeni nem óhajt. Szóval a felhívásra nemlegesen felelt". A törvényhatóság e kedvezőtlen magatartása után a Székesfehérvárra kiosztott katonaság : „Egy tartalék ezred, egy lovas ezredparancsnokság : egy lovas osztályparancsnokság és három lovas század". A tartalék ezredet 1882-ben megszüntették és e helyett 2 gyalogzászlóaljat kapott volna Székesfehérvár, de megfelelő férőhely hiányában az egyik zászlóaljat Pozsonyba vezényelték. A katonaság távozásával a város közönsége sajnosán tapasztalta a forgalom csökkenését

r de aggodalmas volt az is, hogy a 3 lovas század házanként való elszállásolása nagyon terhes és demoralizáló lesz. Miért is a város О Felségéhez folyamodott, hogy a 3 lovas század helyett egy ezred, törzs és három gyalog zászlóalj kapjon elhelyezést a város által felépítendő laktanyában. A város e folyamodványát id. Szögyény-Marich László, tárnokmester nyújtotta be és meghallgatásra is talált. „A korábban elvezényelt egy gyalogzászlóalj és a 69. egész ezred törzs zenekarával a lakosság nagy örömére, 1883. évi október 23-án vonult be városunkba és egy ezred törzs hadkiegészítő keret két teljes zászlóalj azzal vezényeltetett városunkba, hogy a 3-ik zászlóalj akkor érkezik ide, ha a felépíteni igért laktanya már fel is épült." A város azonban igéretét nem váltotta be. Az építkezésről a költségek miatt lemondott, ami országszerte megbotránkozást keltett és a katonaság nagy részét más előrelátóbb városokba vezényelték. Az itt maradt cs. és kir. katonaság a régi belvárosi laktanyában kapott ideiglenes elhelyezést. A m. kir. honvédséggel szemben céltudatosabb volt a város eljárása. Ez főleg Hollón Ernő az V. m. kir. honvédkerűlet ide vezényelt parancsnoka megnyerő modorának érdeme, ő vitte ki dr. Say József (a jelenlegi Say József és dr. Say Géza nagyatyja), dr. Szendeffy József és Dieballa György segítségével a szerződést, melynek értelmében a város honvédkerületi parancsnokság, valamint a honvédség elhelyezésére emelendő épületeket 1884. okt. 1-én a honvédségnek átadja és ezzel itt maradását biztosítja. A jelenlegi lovassági és mellette levő gyalogsági laktanya építésének terveit herceg Lobkovitz Rezső hadtestparancsnok vetette föl. Ugyanekkor az időközben megnövekedett honvédség elhelyezésére a városi hatóság a mai Vörösmarty-kör, pénzügyigazgatóság és postaépület helyén álló, régi kaszárnya átalakítását vette tervbe. Tulajdonkép e terv ellen való állásfoglalás volt oka Dieballa György könyve kiadásának. Benne számadatokkal igazolja a terv gazdasági helytelenségét és tör lándzsát a felsővárosi honvédségi laktanya mai alakiában való kiépítése mellett, amit sikerült is elérnie. Dieballa György azonban nemcsak a kaszárnyák kérdésének helyes megoldásában vette ki részét, hanem mint a törvényhatósági bizottság tagja, a számvizsgáló bizottság elnöke és a közgazdasági előadó, elsőrendű munkatárs volt a város XX. századi megújhodásának. A nemességgel való kitüntetése alkalmából felterjesztett polgármesteri jelentés szerint (1907 márc. 9.) a város tulajdonát képező mintegy 600 katasztrális hold földterületnek 4 holdas parcellában való haszonbéri értékesítése nagyrészt az ő érdeme. A legeltetés, fásítás és ezzel kapcsolatban az apaállatok beszerzése és a kopár kiaknázott területek beültetése körül oly tevékenységet fejtett ki, hogy az ez irányban történt haladás méltán az ő nevéhez fűződik. A városi vízvezeték ügye az б személyében oly kezdeményezőre és pártolóra talált, ki minden hatósági segély nélkül önköltségen hívott meg szakértőket és a kutatásra 1000 forintot tett le a városi pénztárba. Ugyancsak 1000 forintot adományozott a városi agg polgáiok intézetének. Az ő kizárólagos érdeme, a város tulajdonát képező u. n. Haleszkert rendezése és „Erzsébet-liget" elnevezéssel parkká alakítása. Az állatvásártér rendezése szintén az ő indítványa szerint oldódott meg, amiáltal valamint a város terheinek konvertálása körül tett fáradozásaival tetemes előnyöket szerzett a város pénztárának. A villanyvilágítás behozatalában, a Kossuthutcának a régi kaszárnya megszűnése után való rendezése nagyrészt az ő érdeme és az ő indít-