Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)

SZÉKESFEHÉRVARI SZEMLE Ég és föld szintézise az, ami Harsányi költészetében Prohászkára emlékeztet. Az „Élő vizek forrása"-nak fensége pedig a Hagia Sophia misztikus lélekpalotájába vezet. Sik Sándor költészete nem ilyen erős kapcsolatú a konkrét természeti miliőivel, de az ő lelke is csodás palotákon száll végig : összeszedi az idők kelyhéből az Istenfogalom hímporát és a világegyetemnek csak imával elérhető Istenét, díszíti vele, közben az olvasó lelkébe a szenvedés szeretetét és az ima kegyelmét sugározza. Sík Sándor szimbolizmusa tele van hangulattal, reflexcíói szányat kapnak, kivetődnek az én-ből és Istenben a lélek, a világ s a végtelen egyazon tartalommal találkozik. Egyszer a reflexiók árja belül indul meg és Istenben végződik, mint a „Belülvalók mécsé"-nek lélekfénye. (Alszeghy Zsolt : Á XIX. sz. magyar irod.) (A mécses . . .) Máskor a természet ölén fakadnak lelkében a szimbólum-jelentések Ezernyi néma sejtelem, Titkos sugalmak vágya kel, És átszűrődik lelkemen. A tó... a tó titkot lehel. Átsző mindent e lehelet. Minden titok, amerre nézek, Nedves köd ül a tó felett. A tónak lelke megigézett. A némaságba belevesz A gondolat, a képzelet. Igen. Az első reggel ez : A Lélek a vizek felett. Isten minden mindenbe még. A lét fogan. A tónak lelke megigézett. Igen: A Lélek lebeg itt. A végtelen ! A végtelen ! És elborít és elmerít,... A tónak lelke megigézett. És halkan és önkénytelen Imádság fogan ajkamon Arcod előtt, ó végtelen. Imádkozom, imádkozom. És bennem föllobog a fény : Mely elveszett a vak homályban, A fényes Végtelen ölén A lelkem, lelkem megtaláltam ! (A tó lelke.) Sík Sándor költészete az „Elmélkedések" hangulatát szórja felénk, annak belső ritmusát harangozza a világba. Prohászka idealizmusára, új színtézisére vezethető vissza Harsányi Kálmán és Reményik Sándor színbolizmusának, hangulatköltészetének nem egy vonása. Nemcsak a nagy püspök alakja vonzotta őket magához, hanem a lelkük mélyén ott rejlő Istenarc, melyre uj kifejezéseket, színeket, szimbólumokat találtak benne és a kath. szimbolizmus költőinél, nem - utolsó sorban Sík Sándornál, bár a francia Verlaine és Jammes és a német Rilke is hatotttak rájuk. Harsányi Kálmán teljesen egyéni költő, ki örök emberi problémákkal birkózik. Csodás szeretet él benne, amely mindent testvérként ölel, mindent tesvérré magasztosít és a lélek életét keresési ! Jelszók, lobogók, véres virágbilincsek az életem utján Fölmarkollak és beleszórlak a múlt meddő ölébe, Hervadjatok ott, ne bennem. Szabad akarok lenni, béklyótlan, nyügözetlen : — ember, Lélek, nem állat ember, szárny, nem égig nyúló kórlát, Szellem, nem csavaros-kerekes agygép labirintus, És szív, szív, kamrátlan, teli sziv : istenfia ! Minden jelszó, a legragyogóbb is gyilkosa más ragyogóknak, Minden lobogó dárda, mely hasogat más dárdás lobogókat És álmodozó gyermeksziveket szúr halálra. Nem kell lobogó, csak a nagy lobogás kell, az örök [fény. . . Életet akarok, életet, nem szavakért ölni-gyülölni [tudást ! Nem, nem a régit, valami mást ! Egymást harapó szivek helyett ölelő karok összefonó[dását, Határkövek s falak helyett, sorompók s tilalomfák [helyett Egyetlen medrét az összetartozásnak, Eggyélevést ; Eggyélevést láng-nap s jég-hold alatt e kérészéltű föl[dön. Jelszók, lobogók, véres virágbilincsek az életem útján. Fölmarkollak s beleszórlak a múlt meddő ölébe, Hervadjatok ott, ne bennem. Bennem, ha nyílik, már csak ama nagy, nagy lángvirág [nyílik, A mindenséget betöltő virág, Melynek gyökerét egy bánatos Isten könnye locsolja. (Minden lobogó dalárda.) Reményik Sándornál a benső élmény Prohászka i ihlettsége párosult a francia Paul Valéry által képviselt poésie pure, a tiszta költészet fogalmával. A formai, technikai cizelláltság mellett az értelem gyémántcsillogásának olyan tisztult fénye ragadja a költőt a teremtő lendület olyan intenzitására, amely lényegében tiszta miszticizmus, a költészet legnemesebb anyagának miszticizmusa. Csak költői lélekműhelyének két ragyogó alkotására mutatott rá : misztikus látnoki lelkületének két finom kristályüvegére : „Mikor а delta a forrásra gondol" és „Fáklya a verem előtt" A folyam fut az óceán felé S medre ijesztően kiszélesűl. Intenek néki messze fároszok, Habján hajó ring és sirály repül, Eltépett malmok ellebegnek rajta, És úsznak bölcsők és úsznak koporsók És úszik egy-egy fölborított sajka, És úszik szenny és virág vegyesen,