Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)
48 MÜZEUMI ÉRTESÍTŐ kek középső darabjára, melynek keresztalakú domborműve tulajdonkép egy nyélbe erősített vésőalakú balta. A bronzkori régészet szempontjából a múzeum legértékesebb darabja, mert hozzá hasonló másutt nem igen akad. Értékessé az teszi, mert domborműves edénydíszítés ebből a korból alig ismeretes, pláne ilyen, mely nyélbe szerelt baltát ábrázolna. A cserép homorú alakját tekintve edényoldalfalához tartozhatott és egyéb edénytöredékek halmazában sikerült megmenteni. A következő szekrény a csont és agancseszközökből nyújt tanulságos szemlét. Az egyik csoportban csákány, fokos és kalapácsalakok másutt tőrnek, árnak használt szúró eszközök vagy élesebb vésők láthatók. Tűk is vannak, erre nagyon alkalmasak voltak a gázló madarak vékony, kemény csontjai, melyeket hegyesre csiszolva és átfúrva alakították át tűvé. Néha hegyes fogakat is használtak e célra. Mint ritkább lelet külön kiemelendő egy ékszerként szereplő vadkanagyar, mely felső, domború szélén nyakbahordás céljából középen egy lyukkal, alsó, homorú szélén pedig csüngőként lebegő, átlyukasztott állat fogak beakasztására három nyilassal van áttörve. Ritkább érdekessége a gyűjteménynek két díszítéses agancsdarab, melyek zablaszárnak használtak. Ezt igazolják a középükön látható, tágas szájrúd-tartó nyilasok, két végükön pedig a gyeplő és kantár megerősítésére szolgáló lyukak. Két gödörkés agancslemez gödrös díszítésük miatt szintén ritkaság. Az egyik piskótaalakú, de fele hiányzik, a másik alakja szerint valami szíjjkapcsoló lehetett, ezt mutatja három kopott nyílása. M. A. A pásztorfaragás Fej érmegyében. A múlt év decemberében a Múzeum-Egyesületben a magyar pásztorművészetről tartott előadásomban a pásztorfaragás terén Fejérmegyét „terra incognita"-nak jelöltem meg. Tettem ezt azon okból, mert az ország legrégibb és legnagyobb néprajzi gyűjteménye, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára, Fejérmegye területéről pásztorfaragást nem őriz, de ilyesmiről a magyar pásztorművészet eddigi irodalma sem tud számot adni. Előadásom után a helybeli múzeumban tett látogatásom fenti véleményemben csak megerősített, mert az ott talált kis pásztorművészeti anyag túlnyomó része, a származási napló tanusága szerint, más vármegyék területéről, ajándékozás útján gyűlt össze. Avval, hogy a pásztorfaragás terén Fejérmegyét „terra incognita "-nak jelöltem meg, természetesen nem azt akartam kimondani, hogy a vérmegyében ezen a téren nincs mit keresnünk, hanem csak azt, hogy ebben az irányban rendszeres gyűjtés itt még nem folyt. A pásztorművészet emlékeinek gyűjtése arra a tapasztalatra vezetett, hogy a pásztorfaragásnak az „uradalom" az igazi melegágya, hogy a pásztorművészet az uradalmas vármegyékben virágzik legszebben. Fejérmegye még ma is a nagybirtok, az uradalom vármegyéje, kézenfekvő tehát a föltevés, hogy a faragó pásztorokat, vagy legalább a pásztorfaragás emlékeit a vármegye területén is föllelhetjük. Ezek az elgondolások érlelik meg a tervet, hogy a Múzem-Egyesület kísérletet tesz a faragó pásztoroknak és a pásztorfaragás emlékeinek a vármegye területén való fölkutatására. A múzeum igazgatója, idő- és költségkímélés szempontjából az előzetes tájékozódásra, nagyon helyesen, a vármegye közigazgatását kérte föl. A jegyzőségek a járási szolgabíróságok útján jelentették, ha községükben faragó pásztorra akadtak. Néhány hónap alatt együtt volt a névsor ; nem sok, de arra elég, hogy egy háromnapos gyűjtőút tervét reá lehetett építeni. Június 19-én Polgárdiban kezdtük a gyűjtést A község főjegyzőjének gondoskodásábólfmár a községházán találtunk három faragót faragványaikkal együtt. A községi kanász jó, régi formájú, faragókéssel — bízsér — díszített és nyakán cinnel futtatott karikásostornyeleket hozott. Mint mondotta, a környék pásztorai, akik nem tudnak faragni, ezeket a nyeleket tőle szívesen vásárolják. A községi csordásnak több képrámája, fali szerszámtartója és egy hegedűje volt, amelyen a kulcsház feje emberfőt formáz. Faragványait a csordás iskolai vízfestékekkel színezi, melyek a belakkozás után elég jó színösszhatást mutatnak. Egy öreg juhász díszesen faragott botot és bogrács alá való fakoszorút mutatott ; azonban kiderült, hogy egyiket sem ő faragta. Június 20-án Hercegfalván szálltunk ki a vonatból és az előszállási uradalom kocsiján Kiskokasd-juhásztanyát, Hercegfalvát és a nagylóki majort látogattuk meg. Kiskokasdon két fiatal faragó juhászra akadtunk, akiknél azonban egy juhászkampón, egy kampófejen, meg egy tükörfán — tükrös — kívül egyéb kész holmit nem találtunk. Ez a három darab azonban a javából való pásztormunka volt. Hercegfalván néhai Gremsperger József, messze földön híres számadójuhász néhány munkáját, képrámákat, borotválkozó tükröt találtunk még a család birtokában. A többit széthurcolták. Nagylókon a nem kevésbbé hires faragó juhász, Paudics Mihály mutogatta meg juhászkampóit, kampófejeit, pipaszárait, képrámáít. (A háromnapos kirándulás alatt Paudics Mihályban találtuk meg legteljesebben a régivágású faragópásztor példaképét.) Június 21-én Tácra szaladtunk ki, ahol Vollein János kanásznál egész kis kiállításra való kész íaragványt találtunk : botok, fokosnyelek, ostornyelek, cigarettadobozok, téntatartók, képrámák. Ügyeskezü, költői lelkületű, de már nem tiszta pásztorízléssel faragó művész ez a Vollein. Cigarettadobozai valóságos iparművészeti munkák, legelőkelőbb díszműárukereskedő kirakatiba valók.
