Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE 41 22. Tobak céh (székesf.). Az ifjú-céh szabályzatát Veszprémből kapta 1700 nov. 5-én (magyar). Megvan a céhszerzők és utánuk következő mesterek névjegyzéke 1694—1879. Ez a céh virágzott legjobban Fehérvárott. Könyveiket teljesen magyarul vezették. (Pecsételő 1694., magyar.) 23. Varga (magyar) céh (székesf.). Legrégibb adat 1734-ből. Tímárlegényt is felvettek. Irataik magyarok. Varga (magyar és német egyesített) céh (móri), levelüket I. Ferenc fogadta el 1823 márc. 21. (német). A céhek felsorolásával kapcsolatban nem találjuk haszonnélkülinek a városról és a megyéről a XVIII. század elején készült összeírás (conscriptio) idevágó adatainak a közlését. Ez a? összeírás az azonkori állapotokat és berendezkedést festi. Megemlíti az itt működő céheket is. Ezek voltak: aranyműves, csizmadia, kalapos, kereskedő, kerékgyártó, kosaras, kovács (patkoló), kőmíves és kőfaragó, kötélgyártó, lakatos, mészáros, pék (sütő), posztós, rézműves, szabó (foltozó), szíjgyártó, szappanfőző, takács, tobak, üveges, varga (német és szerb). A fentiek előrebocsátása után térjünk a dolog lényegére. Nézzük, hogy a céhlevelek, még inkább a magánfeljegyzések alapján minő érdekesebb és jellegzetesebb adatokkal gazdagíthatjuk a város és megye ipartörténetét. Sietünk leszögezni azt a tényt, hogy a jelzett céhlevelek egymás közt, de más céhszabályokkal is több hasonlóságot mutatnak. (A XIX. század elejétől pedig, amikor is I. Ferenc a céhek megreformálása és egyöntetűvé tevése végett az összes céhleveleket bekérte, a céhszabályzatok teljesen egyformák lettek.) De úgy gondoljuk, hogy a közös és egyedi vonások összekapcsolása, a helyi vonatkozások kidomborítása mégis csak sok tanulságosat fog felvonultatni. A céhek közös főkövetelménye a hívőség és vallás-erkölcsi érzület volt. Ennek szükségességét és nagy fontosságát jelzik a céhlevelek, amelyek rendesen az első artikulusokban ezt sürgetik, s amelyek a céhbeliek minden életkörülményeinél erre újból és újból visszatérnek. Ehhez kapcsolódik a másik, szintén nélkülözhetetlen posztulátum, a társadalmi ildomosság. Yiz a lelki finomság : az Isten iránti hódolat, az erkölcsös szellem, az embertársakat megillető bánásmód — átszőtte egész életök folyását, munkaköreiket s amellett, hogy korrekt magatartást teremtett, biztosította mások elismerését, megbecsülését, az iparosok bizalmát az iparos foglalkozás számára. De nem maradtak meg a két főkövetelmény — vagy mondjuk : két főparancs kimondásánál, hanem a teljes meg- és átértés érdekében azt minden oldalról, a legapróbb részletekig megvilágítani törekedtek ; sőt a íőparancsok szubtilis teljesítése, az emberi gyarlóság és a rosszrahajló természet megfékezése szempontjából szankcióról is gondoskodtak ; a vétségekhez mért büntetés minden egyes esetben kijárt. A legtöbb céhbe csak római katolikus kerülhetett. Egyes céhek csupán kívánatosnak tekintették, hogy a céhbeli az „igaz keresztény hitet profiteálja" (Tobak ííj. a), míg mások katolikust

f luteránust, kálvinistát egyaránt felvettek tagjaik sorába. (Sárm. takács c.) A vallási kötelmek teljesítését, főleg a róm. kath. egyház parancsainak a betöltését igen-igen hangsúlyozták. Vasár- és ünnepnapokon az egész család és házi népség megjelent a szentmisén és prédikáción, s már azt is megbüntették, aki evangélium közben érkezett (Va font viasz. A bünte test v. pénzben v. természetben — bor, kenyér, viasz, gyertya — rótták ki), valamint, aki a szent ténykedéseknél másokat háborgatott vagy másoknak a meg nem jelenésre alkalmat szolgáltatott. Az elmaradás csak fontos okból és előzetes bejelentéssel történhetett. A másvallásúakat is kötelezték, hogy „saját könyörgőhelyeiken az ájtatosságot elvégezzék" (Sárm. takács a). A vasár- és ünnepnapok megszentelésének a másik módját is sürgetik, de a napnak egy részére korlátozzák. A molnárok a szentmise alatt, illetve reggeltől déli 12 óráig a malmot meg nem ereszthetik; a mészárosok az istentisztelet vagy szentbeszed idején üzletüket ki nem nyithatják (bőjtmegtartóztatási napon is csak a végső szükség esetén adhatnak húst, különben a büntetés 2 libra (font) gyertya a templomnak). Az istenfélelem, a király életéért és fegyvereiért való könyörgés mindenkit kötelezett; a gyermekek keresztény nevelése a szülőkre vonatkozott ; a reggeli és esti ima elvégzésére, melyben az „Ür malasztját" kérték, elsősorban az inasokat és legényeket buzdították s az előbbieket, ha a legények példája nem használt, a „lábszíjjal" is büntethették (Székesf. csizm. c.) Az egyházi körmeneteken („körösztjárás"), kivált Űrnapkor, zászlóval (a múzeumi céhzászlók közt leghatalmasabb a szűrszabóknak 1848ban készült zászlója) és szövétnekkel (fáklya ; — a székesf. varga céh ezen „térdepülés"-nél gyertyát használt, 1774.) kísérték a Venerabilist (Oltáriszentség) ; ahol „illendő muzsikájuk" is volt, „énekszóval, ájtatosan" (Fejérvm. takács a). Aki elmaradt, az bűnhődött (1 font sárga viasz a parochiális templomnak ; váli csizm. — Némely céh jószántából is adott viaszt a templomnak ; pl. a csákv. takácsok minden Karácsony, Húsvét, Pünkösd ünnepén és Űrnapkor l-l font viaszt tettek az oltárra) és pedig „Religio különbség nélkül", (Sárm. takács с.) Ha e téren lanyhaság következett be, a polgári hatóság is beleszólt. így a székesf. polgármester 1860 jún. 30-án felszólítja a céheket, hogy mivel „tapasztalat szerint a nagyobb ünnepélyeken tartatni szokott ájtatosságokon némely céh tagjai igen' gyéren jelennek meg, sőt némelyek még zászlóikat sem vitetik ki, a közelgő úrnapi ájtatosságra, illetve búcsúmenetre saját zászlóikkal rendesen megjelenjenek, különben komolyabb rendszabályokhoz nyúlnak". Voltak kötelező misék, melyeket a céhek mondattak. Pl. Ádám és Éva napján (székesf. szűcs c), Szentháromság vasárnapján (aki nem