Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)
42 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE megy ofíertóriumra, fizet a papnak 1 frt-t és egy fehér kenyeret ; csákv, takács a), amikor a keresztények a ker. fejedelmek közötti egyetértésért, a Patrónus ünnepén, amikor a királyok szerencsés országlásáért, az anyaszentegyház gyarapodásáért miséztettek. Szinte elmaradhaíatlanok voltak a kántormisék, melyeket mint „ősi szokást" emlegetik, s ilyenkor rendesen ofíertóriumra mentek, azaz égő gyertyával kezükben körüljárták az oltárt és ofíerát (tehetségükhöz mért pénzadomány) ajánltak fel a papnak. Ugyancsak régi szokás volt szentmisével áldozni az élő és meghalt céhtagokért ; a gyászmisét valamelyik temető kápolnájában végeztették (székesf. kovács c). A vallásos szellem ápolása mellett nagy súlyt helyeztek az erkölcsös életre. A legtöbb és legérzékenyebb büntetést itt alkalmazták. Hogy az igen elterjedt káromkodást menynyire rosszalták, azt a Székesfehérvárott 1747 júl, 9-én tartott általános megyegyűlés tette nyilvánvalóvá, Á fejérmegyei molnárok egyik társukat, Kocsis Gergelyt, többrendbeli vétség s főleg ismételt káromkodás miatt a céhből kitiltották s most a megyéhez fordulnak, hogy a rút káromkodót megyei börtönbe zárassa. Szigorú bánásmódban részesítették a gyilkosságot, lopást, esküdözést, trágár beszédeket, paráznaságot. A tolvaj legényre társai 3—3-at, az inasra 2—2-t ütöttek, (Bicskei csizm.) Egy molnárlegényt, 'aki a másik malomból legénytársától ezüstgombos ruhát és sarkantyút lopott, a céhből kiutasították, a vármegye pedig félévi raboskodasra ítélt. (Sárm. P.-moln.) Még azt is kidobták a céhből, aki lopott barmokat vásárolt, (Fej. mész.) A paráználkodó mindaddig nem dolgozhatott, míg magát meg nem tisztította, (Székei, ífj, tob.) Lelkére kötötték a legénynek, hogy „becsületét és szűz koronáját emelje',' s „jó erkölcsökkel, mint a virágok jó illattal, illatozzék". (Székesf. csizm,) A tisztes modort, az illő viselkedést, a kölcsönös megbecsülést szintén nagyra tartották. Tilos volt másnak a „lölkét" szidni (lélekmondás, 4 frt büntetéssel járt — csak. tak. ; sárm. tak,), tilos az átkozódás, háborgás, üstökvonás, verekedés. Hogy a verekedésnek az alkalmát is elkerüljék, az atyamester házába csákányt, baltát, botot (fórko =f= furkó), pákát nem vihettek, (Székesf. csap,) Üton-útfélen üdvözölni kellett a mestert, jóbarátöt és egyéb becsületes embereket. (Székesf. csap.) A céhgyűiéseken való viselkedésről részlates direktívákat adnak. Az öregebb mestereket felállással vagy kalaplevétellel üdvözöljék ; az atyamestert megsüvegeljék, a dékánnal kezet fogjanak, s míg a dékánok dolgaikat végzik, süvegjüket kezökben tartsák; az asztalra senki nem borulhat vagy könyökölhet ; mindenki hallgat s csak a eéhmester engedélyével szólhat az ügyhöz (székesf. tob.) ; az öregeknek mindenki szót fogad és csak azok eltávozása után hagyhatják ott a gyűlést, Az engedetlent vagy a céh ellen rúgódozót az elöljáróság fogházba is küldetheti, (Fej, kov.) Az utcán is illendően kellett viselkedniök, Amely legény a piacon evett, ívott, pálca nélkül sétált vagy pőre gatyában és mezítláb, 5 pénzt fizetett (Székesf, csap.). Aki utcahosszat dohányzott, első esetben 1 frt-t, második esetben 2 frt-t fizetett, a harmadikban már városi büntetés sújtotta (Székesf, ifj. tob.). A mészáros segéd vagy inas piszkos ruhában és mosdatlanul nem jelenhetett meg sem az utcán, sem az üzletben. Mértékletesen mulatozhattak, de aki a bort nem fizette ki, az a bor árán kívül 20 pénzt adott a dékánnak; aki pedig az atyamesternél a bort kihányta, 25 pénzt fizetett (Székesf. csap.). Az éjjeli kimaradás meggátlására hozta a székesf. borbély céh az 1832. szept. 18-í határozatot, amelyben megtiltja, hogy a legények éjjeli „dornbérozással" és korhelységgel terheljék a publikumot, s mindazokat, akik ezután is „dombéroznának" és a bejáráskor bemondatnának, fokonkínt 1, illetve 2 frt, majd a céhbiztos által kijelölendő büntetéssel fenyegetik. A szerencsejátékot — persze ha pénzre ment — u. m. a kártyázást, kockázást, keményen ostorozták. Hogy a borbélyoknál mennyire elterjedt az éjjeli kimaradással együtt, élénken igazolja a székesfehérvári borbély céhnek 1772. jan. 9-í statútuma: „Noha eddig a legényeknek az játék, mértéketlen borítal, kihágás, korhelyélet és a többi keményen tiltatott légyen, mégis ezen tilalomnak semmi haszna nem lévén, némely legények az északi kóborlást, fölöttébb való boritalt, pénzben való játékot, kötelességeknek fogyatkozásával s Principális Uraiknak kárával tovább is gyakorolni szokták ; azért tehát ezen Legényemhez éppen illetlen s dísztelen, maguknak pedigh mind szégyent, mind pedígh mesterségükben kórt és fogyatkozást szerző megbesülésének megjobbítására nézve rendeltük s elvégeztük, hogy amely Borbély legény ennek utána északi kóborlásra adván magát, a Urának hire nélkül a műhelyt odahadgya, s pénzben való játékban akár nappal, akár északán tapasztaltatik, az és az olyatén 2 frt büntetésben okvetlen megmarasztassék. A külső dekórum szempontjából féltették a mesterséghez nem illő foglalkozást, pl. köles- és nádaratást s egyéb napszámos munkát (Székesf. csop.), az állatkínzást (aki kíváncsiságból, szándékosan, pajkos módon kutyát bottal vagy más hasonlóval halálraver, az nem tíszteséges — Fej. mész.) és a be nem jegyzettekkel való társalgást, szövetkezést (Fej. mész.). A székesf. asztalosoknak valami különös módszerük is volt a törvényszegő, becstelen legények megbélyegzésére. Beírták őket a fekete könyvbe (schwarzes Buch) és nevüket minden f hétben felolvasták, hogy az ilyeneket érdemes, tisztességes egyének elé ne helyezzék, .-. —=я§) Adakozzunk a múzeum javara!
