Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)

П. évfolyam 1932. január—március hó. 1—3. szám« FELELŐS SZERKESZTŐ JVarOSfflfflOfd SZZRKESZTÖStG&O0uár-&3Gondolatok a püspökkert hársfasorában. 0 A történelmi Székesfehérvár lelke seholsem tükröződik vissza oly tisztán és gazdagon, mint a püspökkertben, annak hársfasorában. A fatörzsekhez támasztott kövek mitologikus alakjai, a sírkövek keltaruhás domborművei és klasszikus nyelvű feliratai a római pogányvilág itt maradt árnyékai. A köztük felállított román és gótikus emlékek a középkort, Székesfehérvár fénykorát juttatják eszünkbe. A hársfák gyökerei az őskoronázó templom alapfalaíból, királyok elporladt teteméből szívják magukba a nedveket, hogy velük bimbót fakasszanak, lombot fejlesszenek, termést és virágot hozzanak. E hársfák nedvkeringéséből tehát a történeti múlt, illatukból Prohászkának az Istenért, nemzetért, természetért rajongó lelke árad felénk. Mint Isten templomának oszlopcsarnokában járt közöttük, hogy árnyékukban üdülést találjon és új gondolatokhoz kapjon inspirációt. A letűnt idők romjai az újra építés vágyát ébresztették föl benne. A romok felett pompázó életben természetszeretete nyert kielégítést. Ügy járt alattuk, mint Assisi szent Ferenc Perugia derűs olajfái, árnyas gesztenyései között. Prohászka nagyon szerette a természetet és mint Isten kertjében gyönyörködött benne. A fát, a virágot, a lepkét, a madarakat a Teremtő kedvencének nézte azzal a mélységgel, melyet a modern természettudományból merített. Felülemelkedve a világot alkotójától megfosztó anyagelvüségen és a természetet istenítő pantheismuson, a mindenségben a Végtelen müvét látta. Nem hozták zavarba Galilei felfedezése, Kopernikus rendszere, Kant—Laplace elmélete, a földtan és élettan legújabb tanulságai. Az égitestek matematikával kimért mozgásában, a tengerek és szárazföldek geológia hirdette kialakulásában, a földkéreg gyűrődésével kapcsolatos hegyképződésben és világrészek elsülyedésében az erő fönséget csodálta. A kövületekből elénk táruló életfejlődésben nem a biblia meghazudtolását, hanem Isten által a természetbe fektetett életcsíráknak kifeslését látta. A fülemülében, a virágokban, kedves hársfáiban nemcsak a hangok, a színek, a formák harmóniája illette meg. Eszményi lelke felülemelkedett az anyag határán, mint Isten gondolataiban gyönyörködött bennük és a Bölcsesség Könyvének szavaival fejezte ki hódolatát : „0 mily jó és gyönyörűséges, Uram, a te lelked mindenben." M. A.