Székesfehérvári Szemle 1. évf. (1931)

4 SZÉKESFEHÉRVARI SZEMLE got. Az általános értékű egyéb tudományos müvek szakcsoportjait kiegészítik majd minden tudományágban a XV—XVIII. századig terjedő régi nyomtatványok antiquák, melyek ma már muzeális értéket képviselnek. Ez utóbbiak egy értékes művel gyarapodtak Peék Gyula ny. plébános (Velence) adománya folytán. Georgii Hornii: Arca Noe sive História im~ peratomm et regnorum à condito orbe ad nostra tempóra, nunc denuo édita. Francofurti & Lipsiae Sumptibus Hered. Conradi Bunonis, Bibliopol. Gvelferb. Literis Johann Erici Hahnii 1674. 12° XVIII -f 5021.4- XIX. (Csattos pergamen kötésben.) A mű felöleli a világtörténet minden nemzetét, köztük a magyarokat is. A rólunk szóló rész 3 oldalra terjed (218—220). Nagyon érdekes módon tör pálcát a magyarok eredete felett. Tagadja a többi nyugati forrásnak azt az állítását, hogy a hunok, avarok, magyarok egy nép lettek volna. Sőt a székelyekre vonatkozólag mondja : „Nem következik abból sem, mivel a székelyek (Siculi) ma elrontott magyar nyelvet beszélnek, hogy a hunok és magyarok egy nép lettek volna, mert a legyőzöttek a győző nyelvét és szokásait igen gyakran átvették és elváltoztatták." Az Ugrok (Magyarok) szerinte Arnulph uralkodása alatt 891-ben Oroszországból Kusaly (Kösely) királyuk vezérlete alatt törtek elő, majd az avarokat és hunokat kiűzve, Szvatoplukot Morvaországba kergetve, elfoglalták mai helyüket. Eredeti hazájuk Poroszország északi részén a Jeges tengerhez közel Permia szomszédságában: Juguria volt. Az ottani lakosok a vidéket Paschatir-nak hívják s nyelvük azonos a magyarok nyelvével („lingua habitantium in Paschatir et Hungarorum est eadem : Paschatir est ea terra ex qua Hunni postea Hungari dicti egressi sunt"). Valószínűleg az ugor ősnépből kivált előmagyarok onogur törzsének egyik ágáról van itt szó, a baskir-magyárokról (besogur, besgur, basgird), akiket ) Julián barát a XIII. században a Volga balpartján talált s kiknek eltatárosodott ivadékaik ma is ott élnek a bolgár eredetű csuvasok szomszédságában (V. ö. .Hómann : Magy. tört. I. 64.) Ami Kusaly nevezetű vezérüket illeti, itt az író összecseréli a kalandozások korának nevesebb vezéreit a tényleg uralkodó fejedelmekkel. Kusaly vezér 900 körül szerepelt az első bajorországi betöréseknél. 904-ben a bajorok csak rút árulással tudtak diadalt aratni a magyar csapatok felett. Kusaly vezért, barátságot színlelve, ebédre hívták s azután társaival együtt lemészárolták. (V. ö. Hómann : Magy. tört. I. 133.) írónk szerint Kusaly után Dursák és Bogáth (Dursacus et Bugothus), majd Taksony (Toxus) akit egyes források Tas-nak (Toson) neveznek, azután Bulcsú (Bultzko), aki Augsburgban felakasztatott 955-ben (Ratisponae suspensus), végül Géza lett királyuk (fejedelmük). Itt ugyanezt a névcserét találjuk, amit az előbbi esetben. A nyugati népek csak félelmetes hadvezéreik révén ismerték a magyarokat, természetesen azokat tartották fejedelmüknek. Árpád gyenge utódai Solt, Fájsz és Taksony korában különben a hatalom a hadnagyok tanácsának, ezen belül az egyénileg legkiválóbb hadnagyok kezében volt s így érthető a külföld véleménye is. így Dursák és Bogáth vezették 921-ben az Itália betörést, amikor Berengár seregét Brescia mellett hirtelen meglepve, lemészárolták és Berengárt bajor szövetségeseik kezére adták. (V. ö. Hómann : Magy. tört. I. 138.) A Bogáth nemzetség különben a Dunántúl telepedett le a mai Zala és Vas megyében s az vitte az előharcos szerepét a X. század nyugati portyázó hadjárataiban. Bogáth fia Bulcsú 949-ben elnyeri a horka méltóságát (Anonymus szerint „országbíró") és hadvezéri tehetsége révén hatalma 950 körül szinte korlátlan katonai hatalommá nőtt. Szinte Attilái méretű stratégiával vezette a 937—38. évi hadjáratokat Ottó ellen, majd a 938—943. évi bizánci hadivállalatokat. Állítólag meg is keresztelkedett, de később „Istennel kötött szerződését megszegte." A magyarok kemény és véres harcaiért Vér-Bulcsúnak is nevezték. Nemzetsége a Balaton vidékén, a későbbi Vas, Zala és Somogy nyugati területén élt, hol ma is őrzik a család emlékét Kál, Bogát, Bulcsú nevű falvak. Utolsó hadjárata a Lechmezőn folyt le 955-ben, ahol az egyesült szász, bajor, /# frank seregek szörnyű vereséget mértek reá. О maga fogságba került, menekülő seregét pedig a lesben álló csehek és morvák gyilkolták le vad dühvel. A félvilágot rémületbe ejtő diadalmas harcok hőse, Bulcsú horka akasztófán végezte be életét. (Hómann : Magy. tört. I. 146—150. 1.) Innen kezdve írónk vázlatosan, de teljes objektivitással ismerteti a magyarok történetét az Árpádházi királyok kihaltáig. A vegyes házból származó királyok közül Hunyadi Mátyást emeli ki (Mathias Corvinus Hunniades), majd Buda 1541. török elfoglalásával fejezi be. Székesfehérvári nyomtatványaink öt a múlt század elejéről származó művel gyarapodtak, egy németnyelvű közülük, a többi magyar. Időrendben az első: (Horvát István): Nagytiszteletű Potyondi Rafael első Remete sz. Pál rendjén levő áldozó pap, és az Ürményi urfiaknak nevelőjökhöz Válban Mindszent havának 24. mint nevenapján. 1804. Székesfehérvárott. Az egész nyomtatvány 2 lapból áll és benne egy alkalmi ódát olvashatunk distichonokban fentnevezett pálosszerzetes nevenapjára. Szerzője, kinek nevét a költemény végén találjuk, Horvát István, a későbbi egyetemi tanár, Eötvös br., a történettudós Szalay és Deák Ferenc tanára, ki Székesfehérvárott született 1784ben, a mai Széchenyi-utcában, hol emlékét tábla hirdeti, nevéről pedig a Horvát István-utca nyerte elnevezését. Városunkban végezve a gimnáziumot 1791—99. jogot tanult. 1802-ben jutott a Válban székelő Ürményi József országbíró házába fiainak, Vince és Imre „tudományokban oktatójok"-ul. Itt tartózkodott 1808-ig, nevelői tisztének befejeztéíg, majd 1809-ben az országbíró titkára lett, ettől fogva 1823-ig ismét, mint Örményi jobbkeze élt itt, míg végre elnyerte Pesten egyetemi tanári kinevezését. Lelkes magyar hazafi, kitűnő peda-