Képek és szobrok – A Magyar Népművészet Évszázadai II. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1970)

a vízimolnárok saját védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak mellképét is. íratlan szabályok rögzítik a szobrok és a képek elhelyezési módját. A Nepomuki Szent János szobrok mindig víz mellett találhatók, a Szent Vendelek ott, amerre a barmokat hajtják ki a mezőre. A házon belül valósággal hierarchikus rendben sorakoznak a szentképek és kegytárgyak. A fő hely az .,asztal-sarok", ide került tehát a kereszt vagy a Mária szobor is. A hely neve másként — éppen ezért — „szent sarok". Egyes vidékeken a szentek képeinek a saroktól jobbra és balra való páros elhelyezésére saját elméleteket dolgoztak ki a háziasszonyok. Ezekből a „szabályokból" világosan kirajzolódik a szentek fontossági sorrendje. Mezőkövesdi adatközlőnktől tudjuk, hogy itt még a takarításnál is figyelembe kellett venni, hogy az áldás a „szent sarok" felől áramlik szét; ugyanis nem volt szabad az asztaltól kifelé söpörni, „nehogy kisöpörjék az áldást". Ugyanígy nem illett a szentet, ha az az ablakban állt, kifelé fordítani, hiszen „nem hívják azt táncba" — mondták. Amennyire műveink beépülnek a paraszti hagyományvilágba, annyi szállal kötődnek a „magas művészethez" is. A népi alkotások nemcsak a nagy tradíció stíluselemein belül keresik meg kifejezésmódjukat, hanem az egyes témák megfogalmazásainál is előképékhez fordulnak. Az inspiráló minták aligha lehettek az igazi nagy alkotások. A bonyolult templomi kompozíciók elhalványuló emlékeivel a csekély képzettségű mesterek vajmi keveset kezdhettek. A metszetekkel való sokszorosítás technológiája azonban már a középkor végén lehetővé tette a művészet népszerűsítését, „tömegesítését". A metszetek kapcsolták össze a művészet addig egymástól meglehetősen elszigetelt két nagy provinciáját: Itáliát és a német nyelvterületet; hazai szárnyasoltárainkra is ilyen metszetek közvetítésével kerültek északi mesterek motívumai. A feudalizmus művészetpolitikája magától értetődően talált rá a fogalmazás kulcshelyeire: a zarándoktemplomokra. A falusi embereknek nemcsak egyetlen utazása volt a búcsújárás, hanem — mint említettük, — a csodatevő kegyképek hatását otthonukban is állandósítani szerették volna. Ezek az igénytelenebb, eleve tömeges szükségleteket kielégítő metszett szentképek közvetítették a „tudós művészet" emlékeit a falusi mesterek felé. A metszetek díszes kiállításával függ össze, genezisét tekintve, első nagy műfaji csopor8 tunk is, az üvegképeké.