Festett táblák 1526–1825 – A Magyar Népművészet Évszázadai I. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1968)

A legrégibb bemutatott mennyezeten, az ádámosin, 1526-os évszám áll. Jelképes ez a dátum: laizofk a századok, amelyekben ezek a festett tábláik készültek, a magyar nemzet történetének zivataros századai. A festett fameinynyezet sokszor a szűkös idők olcsó és egyszerű megoldása volt a költséges boltozassál és falfestéssel szemben. A templomát díszítő közösség mögé nem egyszer közvetlenül odaképzelhetjük a szorongató veszélyt. Bánffyhunyadon például 1705-ben készült a festett mennyezet, abban az évben, miikor nem messze Zsibónál csartát vesztettek a kurucok s alig egy éve jelent meg Rákóczi kiáltványa a magyar nemzet újra felszakadó sebeiről. „Építette ez Mennyezetet B.-Hunyad Várossá Nagy Inségi között" — olvassuk a feliratot — „Nem erővel sem hatalommal hanem a Jehovának lelke által". A hadak útjába eső községek templomuk díszítésével is mintegy azért fohászkodtak, hogy „Az úr Isten lakozzék a maga oltalmazó hatalmával... mind végiglen ezen templomban". Acsengeri mennyezet felirata pedig így ad hálát: „Áldott az Űr kinek lábai itt lépnek, Szívet adott mennyből e nyomorult népnek .. hogy ez (házát) ... tehette ily szépnek." Maguk a festett virágok közvetlenül nem érzékeltetik sem az aggódó szorongást, sem a vallásos élményt. Nem tartották ezeket a díszítiményeket önmagukban szakrálisnak, kizárólag templomba valónak az egykorú parasztemberek sem, hiszen ugyanezeket a motívumokat rárakatták saját bútoraikra is, ha módjuk volt rá. A festett mennyezetiek e sajátságuk révén is beletartoznak a népművészetibe. Egy paraszti szőttesen, hímzésen a díszítés jellege, a motívumok megválasztása nem mondja meg, hogy temetésre készült vagy lakodalomra. Sőt ugyanaz a díszes darab odakerülhet a menyasszonyi ágyra is, a ravatalra is. Maga a díszítettség, a díszítés gazdagsága teszi a tárgyakat ünnepélyessé és méltó keretté az emberi élet niagy eseményeihez.