Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon fejedelmekhez. De azért ebbe a „másodvonalba” vagy „középmezőnybe” sorolhatók között bőven akadtak olyan „jók”, mint pl. Báthory Zsigmond udvarában Giovanni Battista (Giovanbattista) Mosto, Antonio Romanelli vagy a Bethlen Gábort szolgáló Johannes Thesselius. Az Esterházy megbízásából a Harmonia caelestist megalkotó zenészek ugyancsak biztos tudású, értő szakemberek voltak. A dokumentumokból felsejlik Franz Schmidtbaur, Franz Rumpeinig, Ignaz Prustmann zeneszerzői aktivitása, a nekik tulajdonított nagyobb apparátusra írt sokszólamú művek nyomán az ő esetükben alaposabb szakmai tudást eleve feltételezhető. A „jó” minősítés bizonyára érvényes az egy ideig Nádasdyt szolgáló Selvaticire is, hiszen ő élete végén a lengyel királyi együttest is vezette, de ugyenez a minősítés igaz lehet a rövid ideig Nádasdy által alkalmazott korábbi bécsi kasztrált udvari zenész Marchesini esetében is. O ugyan a későbbi években végignomadizálta a korszak jónéhány udvarát, de valószínűleg nem szakmai gyengesége miatt kellett egyre újabb munkahely után néznie, hanem nehéz természete okán. Általánosságban megállapítható, hogy a rezidenciális együttesek — mint láttuk — szinte mindig vegyes összetételüek voltak, a helyiek és külföldiek többnyire együtt játszottak, ámbár nagyobb létszám esetén néha alkalmilag elkülönülve is zenélhettek. Ezek alapján viszont nyilvánvaló, hogy a magyarországi főúri udvarokban felhangzott zene is heterogén kellett, hogy legyen. Összetétel és eredet tekintetében tehát aligha térhetett el attól, amit a városi dokumentumok és szórványos egyébb forrásaink mutatnak, mint például Balassi Bálint verseinek igen széles körből merítő nótajelzései, vagy Esterházy Pál vegyes származású darabokat felsoroló listája. Mindenütt vegyes repertoár a jellemző: hazai (egyházi és világi) zene keveredik külföldi eredetűvel. A hazai arisztokrácia zenei aktivitásának, illetve zenei patronátusának figyelmet érdemlő — és alighanem jellemző - negatív vonása, amiben jelentős eltérést kell konstatálni Európa más részeihez képest, hogy alig akad nyoma annak, hogy a 17. században akár külföldi, akár helyi zenész (gondoljunk itt Andreas Rauchra vagy Sámuel Capricornusra) magyar főuraknak zeneműveket ajánlottak volna. Kivétel ugyan természetesen azúttal is akad, de csak egy-kettő, mint például a Nádasdy Ferenc országbíróságát köszöntő, sajnos lappangó Anas symbolisa ..., egy ismeretlen ágoston rendi szerzetes zenei tételeket is tartalmazó (prolusió és tíz ritornellt három hegedűre és orgonára) műve.89 Vagy az 1681-ben nádorrá választott Esterházy Pál tiszteletére a soproni katolikus diákok által előadott zenés és táncos betéteket is tartalmazó Christiana Fortitudo seu S. Pancratius martyr című iskoladráma. A mű zeneszerzője sajnos ugyancsak ismeretlen és zenéje nem maradt fenn, csak a mecénás Esterházynak ajánlott nyomtatott szövegkönyve.90 Ezzel szemben az 1702. nyarán ugyancsak a soproni jezsuitáknál előadott Serena Domus Estorasianae [...] című iskoladrámának legalább a zeneszerzőjéről tudnunk, ehhez Esterházy együttesének a vezetője, Franciscus Rumpelnig, Capellae Celsissimae Magister komponálta a zenét, ami megint csak nem maradt ránk.91 A mű egy fiktív Esterházy-ős kereszténnyé válását mutatja be, ami legalább is áttételesen Esterházy Pál közreműködését vagy sugalmazását sejteti, hiszen ő élete végén „megalkotta” a családfáját, amit 1700-ban a Trophaeum domus inclitae Estoras... című, rézmetszetes képekkel gazadagon illusztrál nagy munkában közreadatott. A nyugat magyarországi katolikus főurak egyházi patronátusa felvet egy kérdést, ami további vizsgálatot igényel, hogy vajon a jelentős költségeket okozó udvari együttes fenntartását esetleg nem is kizárólag csak a saját kedvtelés, reprezentációs igény valamint presztízs okok indokolták, hanem egyben a patrónusi szerepkör is? Talán ezért is tartott Esterházy és Nádasdy olyanokat, akik részben egyházi muzsikusok voltak? Ilyenek Nádasdynál a diszkantisták (1644, 1648), a bécsi egyházi zenészek (Victori, Paumaister, Pyrtaler), Esterházynál a kasztrált fiúk (1699, 1707), vagy a kóruson való egyházzenei szolgálatra is kötelezett trombitások. Schmidtbaur szerződése (1678) is utal az egyházi zeneszolgáltatásra.92 Tény, a kismartoni kórus 1721-ben számbavett — igaz már Esterházy Pál fiainak idejére keltezendő — hatalmas egyházi kottatára, aligha a rezidenciák mindennapjaihoz szolgált, vagy szűk körű magán ájtatosságokhoz, hanem valószínűleg inkább a patronátus részeként egyházi környezetben volt használatos. 89 MAYER 1883, 270: nr. 1669. Mayer szerint a kiadvány akkoriban a kassai királyi jogakadémia könyvtárában volt. A példánynak azóta nyoma veszett, más példányról nem tudni; Rózsa György: Magyar történetábráyolás a 17. sgáyidban. Budapest 1973. 124.; RMK III. nr. 1926.: „Anas Symbolica, Gentilitia Ales Nadasdiana A Sacrae Eremi Mvsis Ord: S: P: Avgvstini Ad Lyram revocata. Et Excell: Ac Illvstrissimo Domino, Domino Francisco de Nadasd Perpetuo Terrae Fogaras, & Comitatus Castri Ferrei Supremo Comiti, S. C. M. Consiliario, Camerario, S. R. Imp: Equiti, Curiae Regiae per Hungáriám Iudici, nec non Praesidiorum Nempti & Also Lindua perpetuo Haereditario Capitaneo &c. Honoris & Gratitudinis ergo Dedicata Anno qVo IVDeX CVrlae regiae per HVngarlaM eXposItVs fVerat. Viennae Austriae, Typis Matthaei Rictij.” 4'. A-L2 = 42 sztlan levél.; — A műre Viskolcz Noémi hívta fel a figyelmemet, akinek segítségét ezúton is köszönöm! 90 1681-ben Bécsben kiadott szövegkönyve megmaradt: RMK III. nr. 3089.; Staud 1986. 146.; A szövegkönyv alapján a drámát bemutatja: ANGYAL 1939; BÁRDOS 1984, 230-231, 327. 91 Ld. a 83. j. 92 HÁRICH 1929a, 25; KIRÁLY 2018,129. 93
