Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)

Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon

Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon

Imre udvarát tárgyaló munkája, illetve a pozsonyi kutató Ladislav Kacicé, amellyel Esterházy Imre udvari zeneéletét mutatja be.76

De nem csak az arisztokrata családok többségére vonatkozó kutatás hiánya szolgáltat okot a panaszra. Fontos lenne — miként már szó esett róla —, hogy mennél jobban tisztázódjon a főúri rezidenciákon elhangzott zene mibenléte. Annak kiderítése legalább nagy vonalakban, hogy hol, mit, milyen módon, milyen letétben és milyen színvonalon szólaltattak meg. Ide kapcsolódik, hogy fájdalmasan kevés az arra vonatkozó ismeretünk, hogy a rezidenciákon különféle alkalmakkor mekkora zenészegyüttesek játszottak, mikor miféle hangszerek voltak főúri környezetben ténylegesen használatosak.77

Hátrányos, hogy általában csekély a zenei szempontból releváns tudásunk a zenészekről. Ritka a legalább részleteiben megismerhető szakmai életút, pedig nagyon szükséges lenne pontosabban tisztáznunk — hazaiknál és külföldieknél egyaránt —, hogy milyen szaktudású személyekből tevődtek össze a magyarországi rezidenciális együttesek, honnan, milyen gyakorlattal érkeztek, illetve miként alakult a későbbi életútjuk. Ezek az ismeretek nagyban segíthetnének az együttesek minőségére vonatkozó tudásunkat elmélyíteni, hogy végre túlléphessünk a kényszerhelyzetből adódóan - sajnos nem is ritkán — erősen ködös általánosításokon.

Kétségtelen, hogy a még ismeretlen személyek beazonosítása, a főúri udvarokban adatolt sok-sok — mondhatni — „üres” név feltöltése az életútról és a tevékenységükről szóló ismeretekkel fontos, de egyben nagyon is érdekes kutatói feladat. Kitartás meg szerencse is kell hozzá, azonkívül együttműködés a külföldi kollégákkal. Ugyanakkor, ellentétben a zenei forrásokat illetően eléggé borúsnak látszó horizonttal, főként a külföldről érkezett zenészek esetében remélhető, hogy idővel sikerül egyre többet megtudni róluk. Ezt bizonyítandó álljon itt — kedvcsinálónak is a további kutatáshoz — néhány példa az utóbbi évek és évtizedek eredményeiből:

Johannes Thesselius (kb. 1580/1590 Erfurt — 1643 Nagyszeben) — hosszú időn keresztül mint Bethlen Gábor „karmestere” a Radvánszky Béla által rosszul olvasott „Thosselius” névvel vegetált a művelődéstörténeti munkákban. Ma már nagy vonalakban ismert életútja: Thesselius fiatalon megpróbált bejutni a kasseli udvarba zenésznek, majd a lipcsei egyetemen tanult, azután Felső-Ausztriában Linz közelében Carl Jörger báró zenésze volt. Ausztriából került 1625-ben Erdélybe a fejedelmi együttes élére. Bethlen halála után Nagyszebenbe ment, állítólag orgonista volt. Ott nősült és ott is halt meg. Ismertek művei: egy teljes megmaradt kiadvánj'a, a Jörgernek ajánlott Nem Liebliche Paduanen lntraden und Galliarden (Nürnberg 1609) és egy töredékes nyomtatvány, valamint kéziratban található egy töredékes darabja. Újabban ismertté vált egy iskolai jellegű kánonja.’8

Alfonso Selvatici (kb. 1610 Bologna vagy Mantova — 1678. április Varsó) — sokáig ugyancsak egy „név” volt az 1671 tavaszán kivégzett Nádasdy Ferenc tartozásjegyzékében, akinek Nádasdy 300 forint fizetéssel maradt adósa. Selvatici ágostonrendi szerzetes volt, akit nem csak Nádasdy alkalmazott, hanem megfordult jelenleg nem azonosított német udvarokban, majd legkésőbb 1667 elejétől a lengyel udvartartás tagja volt. 1672-ben Rómában megszerezte a theológiai magister címet. Varsóban egy ideig a királyné zenésze volt, majd 1677-ben átvette a királyi együttes irányítását.79

Mathias Pollerman, trombitás (kb. 1650 Sopronnyék/Neckenmarkt — 1702 után, Pest ?) Korábban Esterházy Pál udvarában ő is csak egy „név” volt bizonytalan szolgálati idővel. Ma már ismert életútja amely a lakompaki és fraknói pincészeten keresztül Bécsbe vezetett, ahol Esterházy az egyik császári „Hoff und Felt Trombeter”-rel trombitálni taníttatta. Pollerman megfordult az 1670-es évek nyugat európai hadszínterein, majd Esterházyhoz visszatérve udvari és tábori trombitása lett. Valószínűleg Esterházy közbenjárásának köszönhetően nemességet kapott. Idővel pesti polgár lett, zenetanítással foglalkozott de egyben városi esküdt is volt.80

Franz Schmidtbaur/Schmidtpaur (1652. szeptember 19. Obernzell — 1701. március 22. Kismarton) — korábbi irodalomban tévesen bécsi zenészcsaládból származó, és hibásan salzburgi születésűnek mondott zenésznek a Duna menti Obernzellből Kismartonba vezető életútja és családtörténete az újabb kutatásnak köszönhetően nagy vonalakban már összeállt. Egyházzenei műveiről legalább kottatárak alapján tudni.81

76 SAS 2014, 277-296; KACIC 2016. Az esztergomi érseki levéltárban őrzött 17. századi érsekségi udvartartási számadások sajnos igen töredékes és kis számú maradványaiban egy virginás említésén kívül nincs más zenei adat.

Szabolcsi Bence különféle források által említett hangszerek alapján megpróbálkozott az elképzelhető hangszerkombinációk és feltételezhető együttestípusok áttekintésével. Mindez azonban aligha több az eshetőségek latolgatásánál (SZABOLCSI 1959 (1928), 251-254).

78 Thesselius életútjára és műveire ld. KIRÁLY 1990; 1995,19-31; 2006b; 2011; 2016, 371-374.

79 PRZYBYSZEWSKA-JARMINSKA 2015; KIRÁLY 2017a, 257-264.

80 KIRÁLY 2015.

81 KIRÁLY 2018.

91