Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon Mielőtt átadnánk magunkat a honfibúnak és belemerülnék az önsajnálatba, hangsúlyozandó: a kép nem ennyire sötét. Nem csak azért, mert akkoriban másfelé is elhangzottak silány, sőt botrányos produkciók,72 hanem azért is, mert a zenei múltunk szerencsére nem annyira negatív, mint a fentiek alapján gondolhatnánk. A főúri udvarok egy részében akadtak színvonalas produkciókra képes zenészek, akiknek nem jelenthetett gondot a zeneművek szakszerű átdolgozása, vagy új darabok komponálása — és nyilván nem csak Nádasdy Ferenc és Esterházy Pál udvarában, hanem megelőzően talán már Esterházy Miklós rezidenciáján is voltak ilyenek, miként feltehetőleg más arisztokratacsaládnál is. Esterházy Pál zenészei közül — mint már szó esett róla — zeneszerzőként aktív volt a hosszan alkalmazott Franz Schmidtbaur, valamint az utána következő, csak néhány évig kimutatható együttesvezető, Franz Rumpeinig, továbbá két orgonista, Ignaz Prustmann és Franz Anton Zeller. Ok tehát bizonyára megoldhatták — a szükségleteknek és lehetőségeknek megfelelően — az esetleges átkomponálást vagy áthangszerelést. De azok a ma ismeretlen muzsikusok is, akik a Harmónia caelestist elkészítették Esterházy számára, nyilvánvalóan jól képzettek voltak, ámbár ez esetben kérdéses, hogy mind a nádor saját alkalmazottjai voltak-e, vagy pedig besegítettek külsők, pl. bécsiek is? A felvetés pedig jogos, hiszen a Harmónia caelestisben akadnak kimondottan olasz jellegű tételek, miközben Esterházynak a jelek szerint nem volt itáliai zenésze. Ugyanígy, Nádasdy Ferenc szolgálatában is akad olyan egykori vagy későbbi udvari zenész, mint a számos német fejedelmi udvart (Drezda, Neuburg a. D, Stuttgart, Bayreuth) végignomadizáló Marchesini, vagy a későbbi varsói együttesvezető Selvatici, illetve bécsi udvari hegedűs Herbst. De a Nádasdyhoz szegődő bécsi egyházi és városi zenészek — akik 1663 táján önmagukban is kiadtak egy kis együttest — bizonyára jó tudással rendelkeztek amiből nyilván az egész (sopron)keresztúri együttes profitált, és az elhangzó zene színvonalán is megmutatkozott. Ugyan már egy-két generációval később, a 18. század első felében, de Esterházy Imre prímás nagyon színvonalas - számos külföldi tagot felmutató, alkalmilag a bécsi Hofkapelléből kisegítőket kapó - pozsonyi zenészegyüttese számára ugyancsak nem lehetett gond a színvonalas zenejáték.73 És az esetleges átkomponálásokra is rendelkezésre álltak a saját zeneszerzők. Az átdolgozás történhetett a legkülönbözőbb módon és minőségben. A témának sajnos nincs kimerítő szakirodaima — nyilván azért is, mert az ezt illető vizsgálódásnak nincs igazán szakmai becsülete. A kutatás, miként a mai régi zenei gyakorlat, elsősorban a zeneszerzők egykori szándékát feltehetőleg a legjobban kifejező ősformát (az Urtextet) keresi, vagyis a műnek az utókor által „hitelesnek” minősíthető változatát, és azt próbálja papíron és előadásban rekonstruálni — függedenül attól, hogy ebben az ideálizált formában az adott mű a saját korában egyáltalán elhangzott-e valaha is —, és nem azt, amivé a kompozíciókat az egykori gyakorlat formálta, alkalmanként más és más megoldásokkal. Pedig éppen ezek a mostoha módon kezelt átdolgozások mutatják meg azt, hogy egykor mi hogyan hangozhatott el. Az átdolgozások spektruma nagyon széles lehetett: teljes szólamok elhagyása, az adott hangszeren nem játszható hangok kihagyása illetve mással helyettesítése, nehezebb részletek leegyszerűsítése stb. éppúgy kézenfekvő lehetett, mint a szólamok átdolgozása, illetve több szólam egybegyúrása, a fontosabb motívumok átvitelével, illetve a töltőhangok mellőzésével. De nemcsak elhagyások és rövidítések jöhetnek számításba, hanem tételek feldarabolása, vagy hozzáírt kiegészítések stb. Minderre szép számmal találunk példákat a hazai egyházi és városi forrásokban.74 Ami további kutatást igényel Mai képünk, mint látjuk, egyoldalú: egyrészt rendelkezésre áll az alaposan kutatott nyugat-magyarországi családok, vagy legalább is egy-egy jeles família némely családfőjének az időszakára vonatkozó ismeretanyag (Nádasdy III. Ferenc; Esterházy Miklós, Esterházy László, Esterházy Pál; Batthyány I. Adám), másrészt többé-kevésbé feltárt az erdélyi fejedelmi udvar 17. századi zeneélete.75 Ezzel szemben az oszmán török hódítástól megkímélt részeken élő, a Királyi Magyarország politikájában és 16—17. századi történelmünkben fontos szerepet játszó számos arisztokrata családtól — miként már szóba került — változadanul csak adatmorzsákkal rendelkezünk. E téren fájóan hiányik a forráskutatás és forrásfeldolgozás. Noha mindezt az elmúlt bő másfél évtizedben szóban és írásban egynéhányszor felpanaszoltam, sajnos azóta sem történt lényeges változás. További hiány, hogy — tudomásom szerint — eddig senki sem vizsgálta a 17. századi magyar katolikus egyházfők udvartartását. Azt, hogy ez mennyire szükséges lenne, és hogy szerencsés esetben milyen gazdag zeneéletnek bukkanhatunk nyomára, szemléletesen mutatja két tanulmány, amelyek azoban már a 18. század első felét illetik: Sas Ágnes Csáky 72 Tanulságosak a szixtuszi kápolna énekeseit illető panaszokról, és a hibák miatt kirótt büntetésekről szóló feljegyzések. Ld. LIONNET 1987; SHERRI 987 passim. 73 KACIC 2016, 59-90; RENNERNÉ VÁRH1DI 2002, 443-464. 74 PAPP 2005a-b; HALÁSZ 1988. 75 A fejedelmi udvar zeneéletét feldolgozó monográfiám még megjelentetésre vár. Egyes időszakokat, illetve aspektusokkal tárgyalják az alábbi tanulmányok: KIRÁLY 1990,1994, 1995, 2006b, 2011, 2012, 2014a, 2014b, 2017a, 2017b. 90
